Behálózták a futballt

Moncz Attila avatar Moncz Attila 2018. 10. 08. 22:49    
Olvasási idő: 6 perc

Két évtizede még nem sokat tudtunk a világhálóról, amely mára még a labdarúgást, illetve az azt körülvevő világot is alaposan átalakította.

Stephen Hawking, a márciusban elhunyt elméleti fizikus azt mondta egyszer, hogy „ma az internet úgy kapcsolódik hozzánk, ahogyan a neuronok egymáshoz egy nagy agyban”. Ha ehhez hozzátesszük Simon Chadwicknek, a Salford University sportvállalkozásokkal foglalkozó professzorának a világbajnok francia labdarúgó-válogatottal kapcsolatos gondolatát – „Nem sokat hallottunk Franciaországról mint brandről vagy a francia válogatottban rejlő marketingpotenciálról. De sokat hallottunk a Mbappé-brandben rejlő kereskedelmi lehetőségekről” –, talán már leszűrhetjük, mennyire „nyúlt bele” az életünkbe, a futballal kapcsolatos ügyeinkbe és magába a labdarúgásba az internet.

Pedig szándékosan nem is a legnagyobb közösségimédia-királyokat, Cristiano Ronaldót vagy Neymart választottam, „csak” egy tinisztárt.

De Mbappénak is van 1,5 milliós Facebook- és kétmilliós Twitter-tábora, illetve 19,2 millió Instagram-követője, amivel már tényező. Nem a futballban, hanem az internethez köthető gazdasági világban. Merthogy Oliver Kaiser, a Ledavi ügynökség első embere szerint, ha valakinek (legyen szó személyről vagy klubról) van 25 millió követője ezeken a platformokon, az euróban kifejezve milliárdos értéket képvisel.

Ennek fényében döntse el mindenki maga, hogy a PSG által érte összesen kifizetett 180 millió euró sok volt vagy kevés.

A 19 éves Mbappé és kortársai (ha tudományoskodni akarunk, a Z-generáció) már nem éltek olyan korban, amelyben ne lett volna közösségi média. Nekik már nem kellett azzal a problémával szembesülniük, mint nekem, amikor 1999-ben először beléptem a Nemzeti Sport szerkesztőségébe, és ott összesen egy internetes gép üzemelt. Ma pedig a többségnek a kezében/zsebében ott a világháló. Sőt, ma már olyan párbeszéd sem elképzelhető, mint 2009-ben a Facebook vezetői, illetve a Cristiano Ronaldót képviselő Polaris Sports ügyvezető igazgatója között. Előbbiek arra próbálták meg rávenni a portugál menedzsmentjét, hogy hozzanak létre egy Facebook-profilt, mert a játékos a 10 millió követőt is elérheti. „Ez annyi, mint Portugália lakossága. Nem hiszünk nektek” – reagált elsőre Luis Correia, Ronaldo egyik embere. Aztán végül lett oldal, Cristiano Ronaldo egy évvel később már ott jelentette be fia születését, ma pedig egy több mint 100 millió követővel büszkélkedő, éves szinten (a Twitterrel – Ronaldónak ezen a felületen több követője van, mint a CNN-nek és a New York Timesnak összesen! – és az Instagrammal kiegészülve) eurótízmilliókat termelő üzleti vállalkozás. Ráadásul olyan üzleti vállalkozás, amelynek főszereplője más érintettekre is hatással van. Ronaldo Juventusba igazolásának hírére csak Kínában egy hónap alatt 3,5 millió felhasználóval nőtt a torinói csapat követői tábora.

Természetesen az egyesületek sem akarnak (és nem is tudnak) kimaradni ebből a bizniszből. A két évtizede a Közgázon tanult „az egészségesen működő klubok esetében a meccsnapi bevétel az összbevétel harmadát teszi ki” tétel ma már a múlté, ez manapság a Deloitte felmérése szerint már csak legfeljebb húsz százalék, viszont jelentős tételként felbukkant az internetes kereskedelemből származó hozam. A Facebook-felhasználók között egy 2014-es felmérés alapján 500 millió elkötelezett futballszurkolót tartanak nyilván, őket jól célzott hirdetésekkel, kampányokkal nem nehéz megfogni. És egy webshopba sokkal többen térnek-térhetnek be, mint a klub stadionnál lévő ajándékboltjába. És akkor arról szinte szót sem érdemes ejteni, hogy ma már egyszerűen lehet jegyet venni az interneten, sőt, a belépők cseréjére szakosodott oldalak is régen működnek.

De az internet más területeken is átalakította a klubok működését. Ma már például természetes, ha egy-egy csapat a kiválasztott játékos közösségimédia-profiljára is kíváncsi, sőt, néhány éve a Magyarországon járó nürnbergi vezetők azt mondták, ők még azt is megnézik, hogyan reagál az alany egy-egy különleges helyzetre. A nagy érzelmi kilengéseket mutatók például jelentős hátrányban vannak. A digitális médiával foglalkozó részlegnek azonban ez csak kis részfeladat a nagy egészből. Stefan Mennerich, a Bayern München digitálismédia-igazgatója például egy konferencián már újradefiniálta egyesülete tevékenységi körét: „Az olyan futballklubok, mint a Bayern München ma már médiatartalmat előállító cégek.” Manapság sokkal szorosabb és közvetlenebb a kapcsolat klub és szurkoló között, a kapcsolattartás első számú színtere átkerült a virtuális világba, és a mai fiataloknak már nem elég, ha csak egy közleményt kapnak. Különösen akkor nem, ha hozzátesszük, a 16–24 évesek 82 százaléka hetente legalább egyszer használja a közösségi médiát. Nekik a honlap mellett már kell közösségi médiás felület, YouTube-csatorna vagy éppen klubtelevízió. Ehhez pedig tartalmat előállító munkatársakra is szükség van.

Természetesen nem csupán ennyiben merül ki a futballal kapcsolatos médiamunka átalakulása. Az angol The Independent című lap például egy ezzel kapcsolatos elemzésében kiemelte, régen legfeljebb négy-öt meccsre küldtek tudósítót, ma pedig adott esetben egy mérkőzésre megy négy-öt ember, mert az anyalapba kerülő tudósításon túl szükség van élő beszámolóra, közösségi médiás jelenlétre, sőt, önálló videós anyagokra is. Mindezt úgy, hogy közben a televíziók is versenyeznek egymással, mit hány kamerával mutassanak. A négy-öt kamerás közvetítés már a múlté, legalább a kétszerese az átlag, a kiemelt meccseken pedig még több, hiszen külön berendezés kell, mondjuk, Cristiano Ronaldóra vagy Lionel Messire, de meggyőződésem, hogy már Joachim Löwön is van legalább egy, hátha lesz olyan jelenet, amely megfuttatható az elektronikus szupersztrádán.

Még mielőtt a szakmai részt elfelejteném:

az internetes és az egyéb technológia fejlődésének köszönhetően ma már nincs olyan mozzanat, amelyet ne lehetne nyomon követni a klub bármely részlegében.

Nem csupán a meccsek, az edzések is rögzíthetők, visszanézhetők, megkönnyítve ezzel a video- és ellenfélelemzők dolgát. Ez persze az adatelemzők munkáját is segíti, ugyanúgy, ahogyan például az orvosi szobából érkező jelentések. Sőt, ma már az sem ritka, ha egy-egy klub az SAP vállalatirányítási rendszert használja.

Abban is biztos vagyok, hogy az internet labdarúgáson belüli, sőt, azon is túlmutató hódításának még nincs vége. Részben azért, amit a fentebb már idézett Chadwick professzor mondott: „Nem hiszem, hogy úgy értjük meg a Z-generációt, ahogyan kellene. Tudjuk egyáltalán, hogy a Z-generáció érdeklődik a labdarúgás iránt? Vagy a tagjai sokkal jobban érdeklődnek a közösségi média és egymás filmezése iránt?” Részben pedig azért, mert bizonyos üzletágak profittermelő képességére még csak becsléseink vannak. Például tudja valaki, hogy a Facebook mekkora haszonnal zárja indiai (és dél-ázsiai) küldetését a spanyol labdarúgó-bajnokság közvetítésével kapcsolatban? Vagy hol érheti el a csúcspontot a fantasyjátékok sora? Hiszen régen a nálunk Csodacsapat vagy Álomcsapat néven ismertté vált játékok már ma is milliárdos üzletágat jelentenek, folyamatosan élő statisztikai szolgáltatásokkal, erre szakosodott műsorokkal(!) és reklámokkal, de egyelőre csak annyi biztos, hogy évről évre nő az ebből befolyó összeg. A felső határt viszont még nem látni. Esetleg jöhetnék az online fogadóirodák akár negatív (fogadási csalások, ugyebár), akár pozitív hatásaival. Mert mi történik, ha az internet segítségével beszedett pénzekből a még nagyobb haszon reményében, szponzori támogatások formájában az eddigieknél is nagyobb összeget áramoltatnak a futballba?

Erre én is képtelen vagyok válaszolni, de azt tapasztalatból tudom, a végén úgyis mindig a bukik nyernek.

Az írás a Nemzeti Sport 2018. október 3-i számának 2. oldalán jelent meg, az interneten pedig itt található az eredeti verzió.