Ne már, Lamar! • SportTV

Ne már, Lamar!

admin avatar admin 2018. 11. 16. 13:35    
Olvasási idő: 4 perc

Az elmúlt években a Baltimore Ravens a középszerűség mintapéldánya volt. A se íze, se bűze támadójáték mellé egy tisztes, de az elittől messze lévő defense állt össze és egyértelművé vált, hogy meg kell hoznia a vezetőségnek pár nehéz döntést.

A közelmúltban aratott Super Bowl-győzelem általi lojalitás túlcsordult, és minden botladozást megbocsátottak például Dean Pees védelmi koordinátornak az előző szezon végéig. 2018. bizonyos szempontból egy régi korszak utolsó idénye lehet.

Ozzie Newsome, a legendás general manager már be is jelentette, hogy ő túl van az utolsó draftján és 2019-ben nyugdíjba vonul. Búcsúajándék gyanánt még a klubhoz hozta a Heisman-nyertes irányítót, Lamar Jacksont, hátha ezzel is megkönnyíti utódja helyzetét. Az alapján, amit eddig láttunk, inkább a fejetlenség köszönt be.

Ennyi együtt töltött idő után valamelyest kéz a kézben jár vezetőedző és quarterback sorsa. John Harbaugh a kezdeti kiemelkedő eredményessége után már csak 50% környéki mérlegen egyensúlyozó szezonokat hoz a csapatának egymás után, évről-évre, amelyben Joe Flacco az állandó partnere. Most a hírek szerint megrendült a bizalom Harbaugh felé, és könnyen lehet, hogy ha nem kezdenek őrületes hajrába, akkor számára véget ér a baltimore-i megbízatás, Flacco jövőjét is megingatva.

Lamar Jackson már itt van, vele valamit kezdeni kell, viszont amit eddig láttunk, az nem volt túl épületes. Érdekes megnézni, hogy mekkora különbség van a Baltimore Ravens és a New Orleans Saints támadójátéka között, amikor a QB1 elmegy a center mögül, és atletikusabb poszttársa veszi át a gyeplőt.
New Orleans-ban felrobban a stadion, amikor Taysom Hillhez kerül a labda. Ő egy olyan underdog, akitől már az is szép eredmény, hogy utility playerként néhány snapre fel tud menni és hozzátenni egy egyébként kiválóan működő offense erejéhez. Nem sok vezetőedző merné megcsinálni, hogy minden idők legpontosabban passzoló irányítóját meccsenként több playre jegeli és egy behatárolt képességű ám annál lelkesebb atléta kezébe adja a labdát.

Amikor Hillnél van a labda, izgatottság fog el bennünket, és valami hasonlóban reménykedtek Baltimore-ban is, de Lamar Jackson hiába tölt be hasonló szerepet az offense-ben, náluk inkább azt vesszük észre, hogy kiesik a ritmusból Flacco miközben a szélen álldogál, mint „elkapó”. A leendő Hall of Famer Brees könnyen szurkol dolgos kezű csapattársának, de Flacco elől nem egy ilyen veszi el a snapeket, hanem az a srác, aki ha mindezt jól csinálja, akkor egyre több szerepet fog kapni – a kezdő irányító kárára. Visszás helyzet.

Eleve nagyon hiteltelen volt, amit a Ravens májusban kommunikált az irányító helyzettel kapcsolatban. Tudniillik, ők a draft 22. helyéről lefelé mozogtak a 25. pozícióba, és kiválasztották Hayden Hurst tight endet. Ha tényleges azt látták volna Jacksonban, hogy ő a jövő, akkor inkább felfelé kellett volna mozogniuk, hogy minél hamarabb megkaparintsák. Ehhez képest a liga egészének felkínálták a lehetőséget, hogy hadd vigyék mielőtt az Eagles-szel megkötött csere kapcsán az 1. kör utolsó választásával, egy extra 2. kört feláldozva magukhoz láncolták. Nyilvánvaló, hogy Jackson nem az „A-terv” volt, de lehet B és C sem.

Szóval adott egy új jövevény, aki nagy név, szuperatletikus és új playbookot kéne írni rá, ami nem Flacco-kompatibilis. Eleve Jackson egy nehéz eset és számtalan fórumon láttam, hallottam, hogy amikor az idei nagy dózisban érkező első körös irányítókról diskuráltak, őt lefelejtették, pedig 1/32-esként pont befért.

Amiért én nem bíztam Jacksonban, mint prospect, az a túl sok futási kísérlete. Három idénye alatt 163+260+232 futási próbálkozása volt az egyetemen és ez egy könnyű tartalék opció volt a számára mindvégig, ha nem tudott első- vagy második szándékból passzolni. A sebessége és agilitása lenyűgöző játékossá tette, csak ezt az NFL-be nem lehet átültetné változtatás nélkül.

Néhány mobilis irányító számai ehhez képest:
Taysom Hill (2013, BYU): 246 futókísérlet (és 236 sikeres passz – ezért lett belőle az, aki).
Robert Griffin III, jelenlegi Ravens-QB: 2008, Freshman év, Baylor – 173 futókísérlet.
Michael Vick, a mobilitás legemlékezetesebb képviselője: 2000, Virginia Tech, 113 futókísérlet.
Tyrod Taylor, Vick iskolarekordjainak megdöntője: 2008, 147 futókísérlet. (2011-ben a Ravens draftolta.)
Troy Smith, 2006-os Heisman-nyertes, Ohio State: 136 futókísérlet. (Őt is a Ravens draftolta, 5. körben).
Tim Tebow, (Florida, 2009): 217 futókísérlet, de rá Josh McDaniels-en kívül mindenki „Taysomhillként” tekintett.
Johnny Manziel, (2012, Texas A&M): 201 futókísérlet. A baj nem ez volt.
Marcus Mariota (2014, Oregon): 135 futókísérlet. Lefelé kerekítjük.
Russell Wilson (2010, NC State): 143 futókísérlet. Jó, hogy gyakorolta.
Cam Newton (Auburn, 2010): 264 futókísérlet, végre valaki!

Newton sok szempontból egy megmagyarázhatatlan jelenség az NFL-ben, és az ő tudásának implementálása a playbookba egy nagy eredmény volt Carolinában. Veszélyessége nem is kopott a földön az évek alatt. Viszont amíg Newton 113 kg, addig Jackson csak 96 és alacsonyabb is, nincs fizikális fölényben egy safety-vel vagy linebackerrel szemben. Newton sokszor igen.

Szóval nincs ott a minta, hogy Jacksonnal mit kellene kezdeni, mert az nyilván nem elég, hogy meccsenként 5-6 playre beáll, felemás sikerrel.

Én alig várom már, hogy megnézhessem egy teljes meccsen Jacksonnal a Ravens-t, mert érdekel, hogy mit találnának ki rá és hogy milyen lenne, ha nem szakadozva kéne fociznia, ami quarterback esetében egy szokatlan dolog. Simán lehet, hogy nem áll még erre készen.

A héten Joe Flacco nem edzett csípősérülés miatt. Aztán amikor elindult volna a találgatás, hogy Jackson-idő van-e, kiderült, hogy rossz a gyomra és ő se edz. Lehet, hogy a Bengals ellen Robert Griffinnel megy harcba a Ravens. Akárhogy is lesz, John Harbaugh-nak nem sok lehetősége maradt hibázni, és leginkább a QB-szituáció az, amit meg kell oldani.

A 33 éves Flacco szerződése 2021-ig szól. Nem nagy vállalás belelátni, hogy addigra sem ő, sem Harbaugh nem lesz itt, és azon kell elkezdeni dolgozni, hogy Lamar Jackson számára addigra ne fogyjon el a türelem. Feszült holtszezon elé nézünk, akár lesz edzőcsere, akár nem.