Házi(gazda) feladat: veretlent verni • SportTV

Házi(gazda) feladat: veretlent verni

Sport TV avatar Sport TV 2019. 05. 15. 07:55    
Olvasási idő: < 1 perc

A rendezők csapatától mindenki – vezetők, szurkolók, sőt tán még a nemzetközi szövetség urai is – továbbjutást vár. Ám az eredmények eddig úgy alakultak, hogy a csoportkör felezőjén átbillenő meccsen már égető a szlovákoknak egy újabb győzelem – az ellenfél azonban olyan csapat, amely eddig hibátlan mérleggel rendelkezik…

Dominik Kahun, a Chicago 24 esztendős csatára már az olimpiai ezüstérmes csapatban is szerepelt tavaly. A képen éppen a norvégok kapujába talál be Pjongcsangban (Fotó: Getty Images)

Ez az ellenfél pedig Németország. Amely tavaly hatalmas meglepetésre ezüstérmet szerzett az olimpián, s amely eddig mindhárom meccsét megnyerte, igaz ebből kettőt a mezőnyből lefelé kilógó britek és az utolsó előtti franciák ellen, a harmadikat meg a vele azonos nagyságrendűnek tartott Dániát legyőzve. Ugyanakkor a szlovákok két nagyágyútól kaptak ki eddig, Finnországtól és a torna eddigi gólokban leggazdagabb – és legszínvonalasabb – meccsén Kanadától.
A német együttes négy NHL-es játékossal – Holzer (Anaheim), Draisaitl (Edmonton), Grubauer (Colorado), Kahun (Chicago) – érkeztek a vb-re, a pontlistán Matthias Plachta a legjobbjuk (4 pont= 2+2) és ő áll a legjobban a plusz-mínusz rangsorban is. Kapusaik közül Niederberger védett eddig többet, két meccsen, s jelenleg ő a kapuvédők rangsorában a második (96.36%-os védési hatékonysággal). A szlovákok legjobb gólszerzője Matus Sukel 3 góllal – és ponttal – , a plusz-mínusz listán a védő Christian Jaros a legjobb +3-mal, kapusaik közül Ciliak védett kétszer, ő csak a 13. A vonatkozó rangsorban (88.24%). A legjobban „bulizó” játékos a németeknél Draisaitl (36-ot nyert, 18-at vesztett), a szlovákoktól nincs játékos a 3 legjobb bulizó között.
A közvetlen csapatösszehasonlító statisztikában a szlovákok lövési hatékonysága a jobb (11.96%–9.78%), jobb az emberelőny-kihasználásuk (25%–10%), gyengébb az összesített kapusstatisztikájuk (86.62%–96.25%), 20 kiállításpercük kevesebb a németekénél (26). Még egy adat, amiben jobbak: a nézőszámátlag, ami persze természetes egy házigazdánál. Persze, tegyük hozzá, hogy ezeket a mutatókat a németek gyengébb, a szlovákok erősebb ellenfelekkel szemben produkálták.
S persze, kit érdekelnek a statisztikák, ha szerdán a szlovákok egyetlen picike góllal többet szereznek az eddig hibátlan ellenfeleiknél…

JÉGKORONG-VB, 4.  forduló. Sport2 20:15 Németország–Szlovákia, A-csoport (kommentátor: Engyel István, szakkommentátor: Szuper Levente)