Siófok: rajt a legerősebb ellenféllel • SportTV

Siófok: rajt a legerősebb ellenféllel

Sport TV avatar Sport TV 2021. 05. 07. 23:35    
Olvasási idő: 3 perc

Az EHF-kupából „átprofilírozott” Európa-liga első négyes döntője következik a romániai Nagybányán. A résztvevők közt ott van – örömünkre – az elődkupa utolsó győztese, a Siófok KC együttese is, amely első mérkőzését a szakértők szerint a három közül lehetséges legnehezebb ellenféllel, a dán Ikast-Herninggel játssza a nap második találkozójaként.

Ilyen örömöt szeretnénk látni szombaton (és vasárnap is) a nagybányai sportcsarnokban (Fotó: siofokkc.hu)

NANTES–CSM BAIA MARE

Az első mérkőzést a Lascar Pana Arenában a hazai nagybányai együttes játssza, amely ebben az idényben még nem kapott ki saját csarnokában.
Nyolcadik európai kupaszezonjában a nagybányai együttes másodszor jutott el az elődöntőig, az előző nem ma volt, 18 éve, amikor a döntőbe is bejutott a Challenge-kupában, ott viszont vereséget szenvedett a német Borussia Dortmundtól.  A Nantes viszont ötödik szezonjában már klubrekordnál jár, az előző csúcsot a negyeddöntő jelentette az EHF-kupában a 2016–17-es idényben.
A romániai klub hat nemzet kézilabdázóival állhat fel, a franciák kerete még ennél is nemzetközibb, hét országból vonultathat fel játékosokat.
A Baia Mare hétmeccses nyerősorozatban van: első találkozóján remizett, a következő öt csoportmérkőzését megnyerte, miként a két negyeddöntő összecsapását is. Az ellenfél is hatos nyerősorozatban van, a győzelmek meccsenként 4.5 gólosak átlagban.
A Nantes irányítója, Bruna De Paula összesen 54 góllal érkezik a négyes döntőbe, a selejtezőtől a negyeddöntőig lejátszott összes találkozót beszámítva. A nagybányaiak első számú gólfelelőse a szerb Jelena Kovacsevics, aki hat meccsen játszott, 42 gólt dobott, ez kiváló 7-es meccsenkénti átlagnak felel meg.
A Nantes edzője, Guillaume Saurina 2016 és 2017 októbere között a bukaresti CSM játékosa volt, felesége Camille Aygon két idényen át (2016–18) ufgyanannak a klubnak a női csapatát erősítette.
A Nagybánya vegyes eredményeket ért el korábban francia csapatokkal szemben, háromszor nyert a Fleury és a Merignacais ellen, kétszer kikapott a Metztől és a Meranigcaistől. Legutóbbi 9 hazai eurokupameccséből 8-at megnyert, de a Covid-helyzet miatt most nem számíthat szurkolóira, mert a négyes döntőt zárt kapuk mögött játsszák. Egyik legjobbja, a jobbátlövő Jelena Lavko az idény vége felé térdsérülést szenvedett a Bistrita ellen, így nem szerepelhet a döntő minitornán  ez rontja együttese esélyeit a sikerre.

SIÓFOK–HERNING-IKAST

Tóth Gabriella kulcsembere lehet a siófokiak játékának az Európa-liga négyes döntőjében (Fotó: siofokkc.hu)

A második elődöntő a rangosabb, legalábbis a két együttes nemzetközi sikereit tekintve, ráadásul a sorozat két leghatékonyabban támadó együttese játssza egymással. A Siófok 16 meccses veretlenségi sorozatban van, a második számú eurokupa legutóbbi győztese, az Ikast a lendületes, gyors és kemény dán kézilabda egyik női elitképviselője.
A Balaton-parti együttes az utolsó befejezett EHF-kupát éppen dán ellenféllel, az Esbjerggel zemben 47–42-es összesítéssel nyerte meg. Korábban az Esbjerg éppen az Ikast ellen nyerte meg a dán „házielődöntőt”.
Mindkét csapat eljutott az elődöntőbe a tavalyi torzó szezonban, amikor a világjárvány miatt a sorozatot felfüggesztették, később törölték is, nem hirdettek győztest.
A Herning nyerte a legtöbb féle európai trófeát, EHF-kupát és KEK-et 2-2 alkalommal, valamint City-kupát Bajnokok Kupáját (Champions Trophy) is. A dánoké a négyes döntő legifjabb átlagéletkorú együttese is, 22.2 esztendővel.
A Siófok igen sikeres volt korábban dán csapatokkal szemben, 8 meccsből 6-ot megnyert, közte az elődöntőt a Viborg és a döntőt az Esbjerg ellen.
A dánok norvég irányítója, Helene Fauske vezeti az El góllövőlistáját 54 góllal, a Siófok legjobbja, Tamara Horacek 39 gólt szerzett az idényben.
A magyar együttes az egyetlen veretlen ebben az El-kiírásban, első 7 meccsét megnyerte, az utolsó döntetlent ért el a Kubany Krasznodarral.
A két gárda a leggólerősebb a mezőnyben, a Herning 252 gólt szerzett, az SKC 242-t.
A Balaton-parti csapat 16 eurokupameccs óta veretlen (13 győzelem, 3 döntetlen), amióta a Nantes-tól kikapott az EHF-kupa selejtező 3. körében 2019 novemberében. A két klub a 2018–19-es EHF-kupa csoportkörében is találkozott, a Siófok kettős győzelmet aratott (25–21 otthon, 34–22 idegenben), s bejutott a sorozat negyeddöntőjébe.

Mi a magunk részéről megpróbálunk minél több háttérinformációval, riporttal jelentekezni, amelyről kétfős ministábunk (Méhes Gábor kommentátor és Fülöp Marcell riporter) gondoskodik a helyszínről.

Hogy ne maradjunk kupadöntő nélkül sem szombaton, későn este felvételről közvetítjük a női Európa-kupa (a harmadik számú sorozat)  döntőjének visszavágóját Zágrábból. Ezen  helyi HC Lokomotiva próbálja meg behozni négygólos hátrányát a spanyol RF Málaga ellen, amely az első találkozót 32–28-ra nyerte meg a múlt héten Andalúziában.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, elődöntő. Sport1 14:00 Nantes Atlantique Handball–CS Minaur Baia Mare (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, riporter: Fülöp Marcell, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Deli Rita és Tóth Tímea); Sport1 17:00 Siófok KC–Herning-Ikast Handbold (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, riporter: Fülöp Marcell, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Deli Rita és Tóth Tímea)
NŐI EURÓPA-KUPA, döntő, visszavágó. Sport2 22:30 HC Lokomotiva Zagreb–Rincon Fertilidad Málaga (felv., kommentátor: Gyulai Miklós)