Juve: az első lépés az arany visszaszerzéséért? • SportTV

Juve: az első lépés az arany visszaszerzéséért?

2021. 08. 22. 14:27    
Olvasási idő: 7 perc

A címvédő három ponttal rajtolt a Serie A-ban, most a detronizált uralkodón, a Juventuson, a sokáig élcsapat Napolin és a megerősödött Román a sor, hogy versenybe szálljon a scudettóért gy idlnynyitó győzelemmel.

CR= legutóbb kettőt vágott a Friulkiban, nyert is a csapata - jogos a társak köszöntése (Fotó: Getty Images)

UDINESE–JUVENTUS

A kilenc évig tartó bajnoki hegemónia megtörése Andrea Pirlo állásába került: a korábbi világklasszis – és világbajnok – edzői működése egyetlen évre korlátozódott egyik szeretett csapata élén. A klub korábbi edzője, Massimiliano Allegri foglalta el a kispadot, aki 2014 és 2019 között sorozatban öt bajnoki címet, emellett 4 Olasz Kupát és két szuperkupát nyert a zebrákkal, kétszer a BL-döntőbe is elvezette őket, de mindkétszer elvérzett a két spanyol gigász egyikével szemben. Tavalyelőtti távozása óta újabb edzőséget nem vállalt, de a Juve hívó szavára ismét munkába állt.
A klub nem volt túl aktív az átigazolási piacon, inkább értékei megőrzésére koncentrált, vélhetőleg sikerrel. Allegri ugyanis éppen a nyitó meccs sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy tudomása szerint az első számú szupersztár, az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo marad a klub kötelékében.  A portugál zseni – nem mellesleg a Serie A legutóbbi idényének gólkirálya is – eddig 8 meccsen 7 alkalommal talált az Udinese kapujába, az öreg hölgy első ellenfele éppen a friuliai együttes lesz az idényben. Nem mellesleg legutóbbi 10 szezonkezdő mérkőzéséből 9-et megnyert a Juve.
Az udinei együttes legfőbb reménysége, a csapatkapitány argentin Rodrigo de Paul a nyáron elhagyta a csapatot az Atlético Madrid hívó szavára. Igazán „ütős” nevet eddig nem sikerólt szerződtetni, így  az elmúlt két évben 12. és 14. helyen végző csapat vélhetően meggyengül az idényre, lehet, hogy a kiesés elleni küzdelemben lesz érdekelve.
Bár a nagyidők nagy sztárjai közül Buffon lelépett a színről, a két  nagyszerű belső védő, az egyként Európa-bajnok Bonucci és Chiellini maradt, sőt utóbbi meghosszabbította szerződését Torinvan. Allegri elsősorban a 4-3-3 híve, jelen állás szerint a csatársort két Európa-bajnok, Chiesa és CR7 mellett egy vb-ezüstérmes Paulo Dybala alkotja. Mi több, egy újabb kontinensbajnok, Manuel Locatelli is bekerülhet a kezdőbe, hiszen végleg lezárult leigazolása a Sassuolóból.
A hazaiak mestere, Luca Gotti viszont a háromvédős rendszert preferálja, alighanem így áll fel csapata a startra is.  a nyári érkezők közül a Veronából kölcsön kapott Destiny Udogie kerülhet a kezdőbe, a nyár Eb-sztárjai közül a dánok elődöntős csapatának középpályása, Lars Styrger Larsen is csapattag lesz. A csatárduót Stefano Okaka mellett a spanyol Cristo González vagy az argentin  Roberto Pereyra alkotja.
Három statisztikai érdekesség: 1. Az Udine legutóbbi 11 meccséből egyetlenegyet nyert meg a Juve ellen, 2020. július 20-án 2–1 re (a többi: 3 remi, 7 vereség). 2. A Juve legutóbbi 14 Serie A-meccse mindegyikén kapott legalább egy gólt. Ennél hosszabb negatív sorozata csak kétszer volt: 1955-ben (21 meccs) és  2010-ben (19). 3. Cristiano 7 gólja – kettővel a legutóbbi bajnokin győzött csapata ­– az Udine ellen a második legtöbb, amit Serie A-s csapat ellen jegyzett bajnokin. Ennél többször csak a Cagliari kapuját vette be, 8-szor.

Kapcsolódó

Udinese–Juventus bajnoki múlt

Összesen: 96 mérkőzés–13 Udinese-győzelem–19 döntetlen–64 Juventus-győzelem/ 78–199-es gólkülönbség. Ebből Udinében: 48–6–14–28/ 35–90. A párosítás legjobb gólszerzői: John Hansen és Paulo Dybala (Juve) 9-9 gól, Del Piero (Juve) 8.
A legutóbbi mérkőzés: Udinese–Juventus 1–2 (0–1). Gólok: Nahuel Lucero, ill. C. Ronaldo (2) (2021. 5. 2.). A legutóbbi bajnoki Udinese-győzelem: 2–1 (2020. 7. 23., Udinében); a legutóbbi döntetlen: 1–1 (2017. 3. 5., Udinében); a legutóbbi Juve-győzelem: 1–2 (2021. 5. 2.). Házi gólkirály (2020–21):  Rodrigo de Paul 9, ill. Cristiano Ronaldo 29 gól.

BOLOGNA–SALERNITANA

A K0nábólk Európába visszatérő Arnautovictól már nem az Eb ezüstérmesének, hanem az Európa-bajnoknak az országában, Bolognában várják el a gólokat a szurkolók (Fotó: Getty Images)

A legutóbbi bajnokságban 12. Bologna a B-liga másodikjaként selejtező nélkül, közvetlenül feljutó Salernitanát fogadja. A hazaiak stratégiai célja a középmezőnybeli pozíció stabilizásása, netán a felsőházba jutás, a vendégeké, mint mindig minden újoncé, a bennmaradás az élvonalban.
Szinisa Mihajlovics 2019-es érkezése óta az a bizonyos középcsapat státus szilárd, de az Emilia Romagna-i rajongók titkos vágya a visszajutás az európai kupaporondra, amelyhez jelen állás szerint  7. hely elérésére van szükség. Ehhez visszacsábították Kínából Európába a veterán osztrák csatárt, Arnautovicot, aki nehéz természet ugyan, de még ma is életveszélyes csatár. Mellette jól használható a villámgyors gambiai támadó, Musa Barrow is, aki ugyan az Atalantához tartozik, de sikerült meghosszabbítani kölcsönszerződését. A sportigazgató Walter Sabatini nagy haditettnek tartja, hogy a 22 éves japán védőt, Tomijaszu Takehirót sikerült egyelőre a csapatnál tartani, bár kecsegtető ajánlatai voltak a Premier League-ből is.
A Bolognának persze javítania kellene pocsék startmérlegén: legutóbbi 11 nyitó meccséből csupán egyetlenegyet sikerült megnyernie. Ráadásul elmúlt 10 tétmccséből csak egyet nyert meg, legutóbb hétfőn hazai pályán 5–4-re kapott ki a másodosztályú Ternanától az Olasz Kupában, noha Arnautovic betalált bemutatkozó meccsén.
Első Serie A-meccsüket 73 (!) évvel ezelőtt ugyan elvesztette a Salernitana az egyetemi városban, de azóta veretlen piros-kék tartományi riválisával szemben,. A legutóbbi három tétmérkőzésükön csak egyszer esett gól, akkor négy is, mindet a salernóiak rágták még 1999-ben a másodosztályban. Az Empoli mögött végezve több mint két évtizedes szünet után jutott vissza a Salernitana a Serie A-ba.A csapatból a korábbi interes Joel Obi talál legutóbb a bolognai kapuba 2018-ban az élvonalban, ki  Chievóból érkezett most Salernóba. A házi gólkirály Gennaro Tutino a Napoli kölcsönjátékosaként szerepelt az elmúlt idényben, vissza kellett térnire Nápolyba. A helyettesítésére a nigériai Simeon Nwankwőt – Simy „művésznéven” játszik – szerződtették a Crotonéból. Mellettük a tapasztalt Bonazzolira is számíthat a támadójátékban Fabrizio Castori mester. A Samp kölcsönjátékosa remekült debütált a csapatban hétfőn, az ő duplájával verte meg a csapat a Regginát a kupában, amelynek 2. körében a Genoa lesz az ellenfele.
Mihajlovics kedvenc felállása  a 4-2-3-1, a védelem vezére Bonifazi lehet, az ék egyelőre nyilván Arnautovic. Az osztrák mögött az Orsolini, Soriano, Barrow trió hivatott a góltermés „kiegészítésére’, miként az elmúlt idényben. A védelemben Tomijaszu, Hicks és a sérüléséből felgyógyuló Santander vár bevetésre.
A vendég csapatban a Djuric, Bonazzoli támadó duó kezd, Simy még nem vethető be. A középpályán Di Tacchio eltiltás (kicsit fura, de Itáliában  a sárgákat –és az eltiltásokat – továbbviszik az idények között!), Veseli térdsérülés miatt nem játszhat. A 3-5-2-es formáció lehetőséget ad arra, hogy esetleg tiszta afrikai trió kezdjen a középpálya centrumában, Obi, Lassana Colulibakly, Mamadou Coulibaly összetételben. A norvég U21-válogatott korábbi kapitánya, Stefan Strandberg – az orosz FK Uralóból érkezett júniusban – játszik a védelem centrumában, a jobbhátvéd posztján pedig  ismerőssel találkozhatunk, az ex szlovák válogatott Gyömbér Norbert személyében.

Három statisztikai érdekesség: 1. A Salernitana harmadszor jutott fel az élvonalba, 1947 és 1998 után, akkor bajnokként, s egyike azon kevés csapatnak, amelyek B-, C- és D-osztályú bajnokságot is nyertek Olaszországban.  2. A Bologna elvesztette legutóbbi két bajnokiját otthon, a Renato Dall’Ara Stadionban, a Genoa és a Juventus ellen. Ennél hosszabb hazai vereségsorozat (4) 2018-ban érte. 3. Musa Barrow részese volt a Bologna legutóbbi 7 élvonalbeli góljának feljutó csapatok ellen (3 gól, 4 assziszt). Az elmúlt idényben a második legfiatalabb játékos volt az öt topligában, aki 8-nál több gólt szerzett és gólpasszt is adott, ennél jobb mutatója csak Jadon Sanchónak (Dortmund) volt.

Kapcsolódó

Bologna–Salernitana bajnoki múlt

Összesen: 6 mérkőzés–1 Bologna-győzelem–3 döntetlen–2 Salernitana-győzelem/ 5–7-es gólkülönbség. A Serie A-ban: 4–1–2–1/5–7. Ebből Bolognában: 3–1–2–0/ 5–1. A Serie A-ban Bolognában: 2–1–1–0/5–1. A párosítás legjobb gólszerzői: Di Vaio (Salernitana) 3 gól, Merlin (Salernitana) 2, Arcano, Gritti és G. Capello (mind Bologna) 1-1.
A legutóbbi mérkőzés: Salernitana–Bologna 4–0 (2–0). Gólok: Di Vaio (3, egyik 11-es), Krsztics (1999. 4. 25.). A legutóbbi Bologna-győzelem: 4–0 (1948. 1. 25., Bolognában); a legutóbbi döntetlen: 1–1 (1998. 12. 13., Bolognában); a legutóbbi Salernitana-győzelem: 0–4 (1999. 4. 25., Salernóban); 2–4 (2020. 9. 16., Torinóban). Házi gólkirály (2020–21): Roberto Soriano 9, ill. Gennaro Tutino 13 gól (a Serie B-ben)

ROMA–FIORENTINA

Két sztár az exszovjet utódállamokból az AS Romában: a „vénséges vén” örmény Henrih Mhtarjan (középen) köszöti poétikusan ifjú üzbég játékostársát,  Eldor Somurodovot a Betis elleni tesztmeccsen elért gólja után  (Fotó: Getty Images)

Természetesen José Mourinho újra bemutatkozása a Serie A-ban a meccs első számú sztorija, a portugál sztáredző 11 éve diadalmasan távozott Itáliából, treblét (bajnokság, kupa, BL) elérve az Interrel. Az elmúlt idény nagy csalódási „elfújták” Paulo Fonsecát a csapat éléről, ám honfitársa váltja a kispadon. Nem mellesleg Mourinho pont/meccs átlaga (2.18) a legjobb az elmúlt évtizedekben olasz klub élén, még Antonio Contét is megelőzi. Az új mester érkezése talán a rómaiak legnagyobb csillagát, Zaniolót is újabb felmenő ágba segíti, a remek középpályás az elmúlt másfél éveben sokat bajlódott sérülésekkel és formahanyatlással is. Ez egy Eb-címébe is került, fitten nyilván tagja lehetett volna Mancini kontinensbajnok együttesének. A nyári szupertorna egyik legjobbja, Spinazzola súlyos sérülése miatt még hónapokig nem állhat az „Unico” (Special One) rendelkezésére. „Természetesen” portugált s igazolt az első közt Mou, Rui Patríciót, az Európa-bajnok kapust a Wolvesból és  a Premier League-ből a BL-győztes Tammy Abrahamot is „hozta”, Dzeko és Pedro pótlására. (Justin Kluivertet is visszahozta a klub a lipcsei kölcsönből, de ismét kölcsön adta a francia Nice-nek.) A Palmeirasból hozott uruguayi válogatott Vina pótolhatja egyelőre Spinazzolát.
A csapat egyébként a múltjához „méltatlan” új kupában, az Európa-konferencialigában jól startolt, a kiválóan erősítő török élcsapat Trabzonsport idegenben győzte le 2­–1-re (gólok: L. Pellegrini és az üzbég Somurodov), s a visszavágón elérheti a csoportkört.
A firenzeieknél is új a mester (a párosítás az egyik első fordulós, amelyben két frissen kinevezett szakvezető csapata mérkőzik), Vincenzo Italiano, a Spezia korábbi trénere. (Eredetileg Gennaro Gattuso volt a jelölt, de vele a firenzei vezetőknek nem sikerült megállapodniuk.) A csapat legnagyobb reménysége a szerb csatársztár Dusan Vlahovics, főként ha folytatja első félévi pazar eredményessét, 17 gólt szerzett, holversenyben CR7-tel az év első felében. Vitte is volna már az Atlético Madrid és a Spurs, egyelőre azonban úgy látszik, marad Firenzében. A másik szerb, a középpályás Nikola Milenkovics két évvel meghosszabbította szerződését a violákkal. Franck Ribéry is maradt a klubnál, de egyelőre nem teljesen egészséges. A jól sikerült felkészülési időszak után a Fior első tétmeccsén 4­–0-ra nyert a kupában a Cosenza ellen, Vlahovics duplázott, a másik két találatot N. González és Venuti jegyezte.
Az elmúlt idény nagy részében sérüléssel bajlódó Chris Smalling már bevethetőnek tűnt a Romában, de a héten izomhúzódást szenvedett edzésen.  Rajta és Spinazzolán kívül a fital középpályás, Gomzalo Villar sem harcképes, így adva van, hogy a 3-4-2-1-es felállásban a középpályán a két klasszis, Zaniolo és Mhitarjan mellett Veretot és Pellegrini kezdhet, az ék szerepéért pedig a két őj ember, Anraham és Somurodov küzdhet meg.
A Fiorból csak Szofjan Amrabat sérült, Italiano mester kedvelt 4-3-3-jában a chilei Pulgar mellett Bonaventura és Maleh kezd a pálya közepén, a csatársort pedig Vlahovics és Sottil mellett az elmúlt két évben a Stuttgartban 58 Bundesliga-bajnokin 28 gólt szerző Nicolás González egészíti ki.
Három statisztikai érdekesség: 1. A két csapat a leggyakoribb rajtellenfelek közé tartozik a Serie A-ban. Ez lesz a 10. első fordulós meccsük, az eddigi 9-ből egy sem végződött döntetlenre (6 Roma-, 3 Fior-siker). 2. A Roma kikapott a tavalyi idénynyitón, az azt megelőző 8-on viszont veretlen maradt (5 győzelem, 3 iksz). 3. Nicolo Zaniolo a legutóbbi három Fiorentina elleni bajnokin 3 gólban vállalt szerepet (kettőt lőtt, egyhez asszisztált). A legutóbbi 10 olyan bajnokin, amikor betalált, a farkasok nem szenvedtek vereséget (8 gy., 2 d.)

Kapcsolódó

Roma–Fiorentina bajnoki múlt

Összesen: 166 mérkőzés–57 Roma-győzelem–60 döntetlen–49 Fiorentina-győzelem/ 215–201-es gólkülönbség. Ebből Rómában: 83–40–28–15/ 130–82. A párosítás legjobb gólszerzői: Totti (Roma) 14, Batistuta (Roma, Fiorentina) 11, Antognoni (Fiorentina) 9.
A legutóbbi mérkőzés: Fiorentina–Roma 1–2 (0–0). Gól: Spinazzola (öngól), ill. Spinazzola, Diawara (2021. 3. 3.). A legutóbbi Roma-győzelem: 2–1 (2021. 3. 3., Firenzében); a legutóbbi döntetlen: 2–2 (2019. 4. 3., Rómában); a legutóbbi Fiorentina-győzelem: 0–2 (2018. 4. 7., Rómában). Házi gólkirály (2020–21): Henrih Mhitarjan 13, ill. Dusan Vlahovics 21 gól.

NAPOLI–VENEZIA

Luciano Spalletti a Napoli kispadján ünnepelheti 500. Seiie A-meccsát, feltéve, hogy kitrat addig a bizalom a rutonos mester iránt legalább januárig … (Fotó: Getty Images)

Miután a Napoli az elmúlt idényben kiesett a „BL-négyesből”, az új idény rajtján a 19 év után az élvonalba visszajutó újonc Veneziát fogadja a Diego Maradona Stadionban.
Mivel Gennaro Gattuso nem tudott egyezségre jutni  klubbal, Aurelio De Laurentiis elnöl nagy nevet, Luciano Spallettit szerződtette utódként a csapat élére. A korábbi Udmese-. És Roma-mester némi külföldi kitérők után közelít 500. Serie A-meccséhez, 1994 óta csak Francesco Guidolinnak és  Carlo Ancelottinak van több élvonalbeli mérkőzése edzőként. Matteo Politano kölcsönbe vételét az Intertől sikerült meghosszabbítani, és a nigériai Osimhen is marad a klubnál (2020–21-ben 21 mérkőzés, 10 gól). Az előszezon pazarul sikerült, hat meccs-hat győzelem, közte 3–0 a Bayern ellen), ráadásul az „újoncstatisztika” is biztató: legutóbb 29 feljutó elleni mérkőzéséből 26-ot megnyert az SSC. Ráadásul a 12 meccsből a legutóbbi 10-szer veretlen maradt a velenceiek ellen.
Alig több mint egy évtized alatt háromszor is csődbe ment a Vnezia – megjárt a a negyedosztályt is – , mégis most az élvonalban játszhat. A feljutás kutya kemény küzdelemben sikerült: a döntőben a Cittadella ellen a 93. percben (!) elért Bocalon-gól segítette magasabb osztályba a kikötővárosiakat. Paolo Zanetti mesternek a siker 2025-ig tartó szerződéshosszabbítást ért.

Az idényrajt sikeres volt: a kupában kalandos továbbjutás a Frosinone ellen, 0–0-s 90 perc után Gori a 93. percben szerzett vezetést Velencében, Di Mariano a 101. percben egyenlített 11-esből és a rúgópárbajt 8-7-re nyerték meg a hazaiak.
Az újonnan igazolt védő Mattia Caldara 10 élvonalbeli gólja közül egy volt csak dupla, azt épp a Napoli ellen érte el az Atalanta színeiben 2017 februárjában az akkor még San Paolónak nevezett stadionban.
A Napoli három erőssége, a gólrekorder Mertens, a szereplési csúcstartó Gulam és a belga válogatott középpályás Demme nélkül áll fel a mérkőzésre, a két nagy sérülésből visszatérő közül a görög Manolasz kezdhet, a mexikói Lozano még nem. Viszont roppant erős középpályával (Politani, Zielinski és az Európa-bajnok Insigne.)
A velenceiek új igazolásai közül Caldara, Peretz és Ebuehi alighanem kezd.  Luca Lazzerini sérülés miatt nem védhet és négy (!) az eltiltottak száma: Aramu, Vacca, Mazzocchi és a kapitány Modolo sem játszhat emiatt. Elöl két északi, a norvég Johnsen és az izlandi Sigurdsson mellett az olasz Francesco Forte alkotja a támadótriót, de a nigériai Okereke is növeli Zanetti mester variációs lehetőségeit.
Három statisztikai érdekesség: 1. A Venezia 19 év után játszik idénynyitó fordulóban a Serie A-ban, legutóbb 4–0-ra kikapott a Juventustól 2002-ben. 2. Lorenzo Insigne feljutó csapatok ellen  a legutóbbi 22 meccsen 24 gólban volt benne, 2-t lőtt, 12 gólpaszt adott. 3. Csak Haaland (2000-es születésű) volt fiatalabb Victor Osimhennél (1998) azon fiatalok közül, akik az elmúlt két bajnoki idényben 10 gól felett teljesítettek. A nigériai csatár 10 góljából 7-et április után szerzett, csak Vlahovics ért el azóta több találatot (9).

Kapcsolódó

Napoli–Venezia bajnoki múlt

Összesen: 16 mérkőzés–4 Napoli-győzelem–9 döntetlen–3 Venezia-győzelem/ 17–15-ös gólkülönbség. A Serie A-ban: 12–4–6–2 /14–11.  Ebből Nápolyban: 8–3–5–0/ 12–5. A Serie A-ban Nápolyban: 6–3–3–0 /10–3. A párosítás legjobb gólszerzői: Pernigo (Venezia) 4 gól, Cane (Napoli) 3,  Sallustro és Dionigi (Napoli), valamint Zecca (Venezia) 2-2.
A legutóbbi mérkőzés: Napoli–Venezia 1–1 (0–1). Gól: Dionigi, ill. M. Carrera (öngól) (2024. 5. 8., a Serie B-ben). A legutóbbi Napoli-győzelem: 4:0 (1967. 3. 5., Nápolyban); a legutóbbi döntetlen: 1–1 (2004. 5. 8., Nápolyban a Serie B-ben); a legutóbbi Venezia-győzelem: 1–2 (2003. 5. 24., Velencében a Serie B-ben). Házi gólkirály (2020–21): Lorenzo Insigne 19, ill. Francesco Forte 15 gól (14 a Serie B-ben, 1 a rájátszásban).

SERIE A, 1. forduló. Sport1 18:15 Udinese Calcio–FC Juventus (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Kéri András Dániel); Sport2 18:30 Bologna FC–US Salernitana 1919 (kommentátor: Fülöp László); Sport1 20:30 AS Roma–ACF Fiorentina (kommentátor:  Szaniszló Csaba, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Kéri András Dániel);  Sport2 20:45 SSC Napoli–Venezia FC (kommentátor: Bartha Zoltán)