Felfelé törekvő középcsapatok csatája • SportTV

Felfelé törekvő középcsapatok csatája

2021. 09. 17. 11:19    
Olvasási idő: 2 perc

Már a harmadik forduló után a középmezőnyben helyezkedik el péntek esti Serie A-meccsünk két résztvevője, bár titokban mindketten szívesen betörnének az európai kupahelykért harcoló együttesek közé.

Domenico Berardi hóiába duplázott márcoüóiusban Torinóban, nem jutott a csapatának pont (Fotó: Getty Images)

A Sassuolo az előző bajnokság 8. helye után ezt az idényt bíztatóan kezdte a Verona elleni 3–2-es idegenbeli győzelemmel. Ezt követte egy hazai gól nélküli remi a Samppal, majd a Roma ellen hősies küzdelemben az utolsó percekig pontszerzőnek látszott, ám El Shaarawy 91. perces tökéletes tekerése szétoszlatta a „pontos” álmokat. A Torino két balszerencsés 1–2 (Atalanta, Fiorentina) után egy combos 4–0-val nyugtatta meg már-már aggódni kezdő híveit. A megszerzett 4 pont a 8. helyre pozícionálja a fekete-zöldeket, kettővel előzik meg a hárompontos bikákat.
Kettejük eddigi mérlege mind az élvonalban, min összesítve erős vendég fölényt mutat, ráadásul az előző bajnokin történtekért is nemes bosszút forralhat a mostani házigazda. Márciusban ugyanis Berardi duplájával már 2–0-ra vezetett félidőben, a Toro azonban parádés hajrával, az utolsó negyedórában szerzett három góllal (ott is akadt egy dupla, Simone Zazáé) megfordította a mérkőzést.
Az előzetes hírek szerint az előző fordulóban először beszálló Berardi folyamatosan bevethető, az őt helyettesítő Filip Djuricsics szintén a csapatban marad, Jeremie Boga egészíti ki a támadó középpályás triót, amely az egyetlen ék, Raspadori eredményességét van hivatva elősegíteni. Obiang sérülés miatt nem játszhat. Mivel az Európa-bajnok Locatelli végül távozott a Juvéba, Frattesi és Maximo López alkotja a „dupla hatost”, azaz a védő középpályás kettőst.
A Torino mestere, Ivan Juric aligha tervez jelentős válzozásokat a Salernitanát tönkreverő együttesén. Persze szívesen változtatna, ha sztárcsatára, Andrea Belotti bevethető lenne, de nem az. Így előtérbe kerül Antonio Sanabria szerepeltetése az ék posztján. A kispadon persze játékra éhesen ott ülnek többen is, akik megharcolnának egy-egy helyért a kezdő tizenegyben, köztük a Leicestertől kölcsön vett belga válogatott Praet, vagy a tehetséges jobbhátvéd Ola Aina. A Zima, Bremer és Ricardo Rodríguez alkotta védőhármas elég stabilnak tűnik, így Juric aligha nyúl hozzá.
Amelyik csapat három pontot szerez, kezdhet felfelé kacsintgatni a táblázaton…

Kapcsolódó

Sassuolo–Torino bajnoki örökmérleg

Összesen: 24 mérkőzés–5 Sassuolo-győzelem–8 döntetlen–11 Torino-győzelem/ 29–41-es gólkülönbség. A Serie A-ban: 16–3–6–7 / 13–17. Sassuolóban: 12–1–7–4/ 128–36. Sassuolóban a Serie A-ban: 8–1–6–1 /9–10. A párosítás legjobb gólszerzői: Andrea Belotti (Torino) 8 gól, Domenico Berardi (Sassuolo) 5, Rolando Bianchi (Sassuolo), valamint Simone Zaza (Sassuolo és Torino) 4-4.
A legutóbbi mérkőzés: Torino–Sassuolo 3–2 (0–2). Gólok: Zaza (2), Mandragora, ill. Berardi (2)  (2021. 3. 17.). A legutóbbi bajnoki Sassuolo-győzelem: 2–1 (2020. 1. 18.); a legutóbbi döntetlen: 3–3 (2020. 10. 23., Genovában); a legutóbbi Torino-győzelem: 2–3 (2021. 3. 17., Torinóban). Házi gólkirály:  Filip Djuricic 2, ill. Andrea Belotti, Bremer, Szasa Lukics, Tommaso Pobega, Antonio Sanabria és Simone Verdi 1-1 gól.

(Futballkedvelő nézőink figyelmét felhívjuk, általános futballmagazinunk, a főként a BL-re koncentráló Csillagok között ismét jelentkezik, valamint hogy a BL-forduló két érdekes csatáját a nap és a kora éjszaka folyamán felvételről megmutatjuk!)

SERIE A, 3. forduló. Sport1 20:30 Sassuolo Calcio–Torino FC (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Petur András, szakértő: Várhidi Péter)
BAJNOKOK LIGÁJA. Sport1 17:00 FC Barcelona–FC Bayern München (felv., kommentátor: Bartha Zoltán); 19:00 Csillagok közt futballmagazin (műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván és Várhidi Péter);  Sport1 23:00 Manchester City FC–RB Leipzig (felv., kommentátor: Engyel István)

Cookie beállítások