Római szuperderbi; visszaelőz-e a Napoli? • SportTV

Római szuperderbi; visszaelőz-e a Napoli?

2021. 09. 26. 07:14    
Olvasási idő: 6 perc

Négy bajnokival is jelentkezünk vasárnap a Serie A-ból. Fellép a felfelé igyekvő rekordbajnok, lesz egy liguriai-friuliai derbi, a legjobb hangulatú rangadók egyike, a Derby della Capitale, zárásul pedig a Napoli igyekszik vissza az élre a Diego Maradona Stadionban.

Federico Chiesa nagy valószínűséggel kezdőként kap szerepet a Samp ellen a Juventus Arenában (Fotó: Getty Images)

JUVENTUS–SAMPDORIA

Hat évtizede nem látott pocsék startját követően a Juventus La Speziában 1–0 és 1–2 után két gyors góllal fordított és megszerezte első bajnoki három pontját. A Malmö elleni BL-győzelem és a Milan elleni rangadó 1–1-e után hárommeccses veretlen sorozatot épített fel, amely szerény kis előrelépés, de Allegri megpróbál rá építeni. A tornyosuló feladatok nem csekélyek, a BL-ben előbb a címvédő Chelsea-t fogadják, majd jön a városi rangadó, a Derby della Mole, no meg  Derby d’Italia az Interrel, majd kiderül, hogy bírja a terhelést az eddig törékenynek látszó gárda. Mindenesetre a Samp ellen a legutóbbi négy meccset megnyerte az öreg hölgy, minimum két gólt szerezve, s egynél több gólt nem kapva.
A genovaiak nagy ruhát kaptak a Napolitól, mikor már azt hitték, az idény első győzelme után, hogy jó úton járnak. Egy 3–0 nagyon biztató, kivéve, ha egy 0–4 követi. Mindenesetre a Samp alighanem igen óvatosan kezd a Juve ellen, már csak a két csapat legutóbbi meccseinek eredménye ismeretében is (ld. lenti statisztikáinkat).
Quagliarellában azért bíznak a vendégek, bár a veterán csatár 21 meccsen csupán 4 gólt lőtt a Juvénak.
Allegri jubileumi 400. bajnoki mérkőzésén feltehetőleg jelentősen rotálja csapatát, a fentiekben jelzett roppant nehéz sorozat ismeretében. A hétközi gólszerző Chiesa marad, De Sciglio, Morata és Cuadrado visszatér a kezdőbe, esetleg a hétközi meccset belázasodás miatt kihagyó Chiellini is.  Bentancur és Locatelli helye biztosnak tűnik a középpályán, Aaron Ramsey Adrien Rabiot-val és Weston McKennie-vel küzd a fennmaradó helyért a pálya közepén.
A Samp még mindig nem tudja bevetni az első fordulóban megsérülő Gabbiadinit, aki azért már edzésen visszatérhetett a társak közé. Vieira és Verre szereplése is kérdésese, az éppen a Juóvától kölcsönvett Ihattaren egyéni edzésterv alapján készül, még ő sem játszhat vasárnap. Adrien Silva társa a középpálya centrumában a svéd Ekdal lesz, kiszorítva a másik skandinávot, a norvég Thorsbyt. Természetesen Caputo és Quagliarella alkotja a támadóduót.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Samp elvesztette legutóbbi 6 bajnokiját a Juve ellen Torinóban, 2–19-es gólkülönbséggel.  Csak egyszer volt ennél rosszabb sorozata: 7 vereség egymás után első feljutását követően 1949 és 1953 között. 2. Ez lesz Massimiliano Allegri 400. meccse a Serie A-ban vezetőedzőként. Ebből 243-szor győzött, ez 59-cel több, mint bármelyik edzőtársáé az ő 2008-as bemutatkozása óta.  3. Paolo Dybala 7 gólt szerzett a Samp ellen, ez kettővel kevesebb, mint ahányszor az Udinese kapujába talált – viszont a legutóbbi 5 meccsén csak egyszer volt eredményes a genovaiak ellen. Igaz viszont, az első gólját nekik rúgta az olasz élvonalban.

Kapcsolódó

Juventus–Sampdoria bajnoki örökmérleg

Összesen: 126 mérkőzés–63 Juventus-győzelem–37 döntetlen–26 Sampdoria-győzelem/ 202–121-es gólkülönbség.  Torinóban: 63–29–19–5 /125–48. A párosítás legjobb gólszerzői: Omar Sivori (Juve) 12 gól, Giampiero Boniperti (Juve) 11, Roberto Bettega (Juve) 9.
A legutóbbi mérkőzés: Sampdoria–Juventus 0–2 (0–0). Gólok: Chiesa, Ramsey (2021. 1. 30.). A legutóbbi bajnoki Juventus-győzelem: 2–0 (2021. 1. 30., Genovában); a legutóbbi döntetlen: 1–1 1–1 (2014. 12. 14.); a legutóbbi Sampdoria-győzelem: 0–2 (2019. 5. 26., Genovában). Házi gólkirály: Alvaro Morata, ill. Francesco Caputo 2-2 gól

UDINESE–FIORENTINA

Dusan Vlahovicstól várják főleg a gólokat a Fiorentina szurkolói (Fotó: Getty Images)

A firenzeiek pazarul kezdték a bajnok elleni hétközi mérkőzésüket, de az Inter fordítani tudott és elvitte mindhárom pontot a Franchiból. Ennek ellenére Vincenzo Italiano keze alatt kezd formálódni a firenzei gárda, amely harmadik egymást követő idegenbeli győzelmére készül. Legutóbbi tíz bajnokijukon csak egyszer kaptak ki a friuliaiaktól, ez is táplálhatja reményeiket. Az Udine egymás után szenvedett vereséget a két déli nagytól, a nápolyiaktól 4–0-ra otthon, a Romától 1–0-ra a fővárosban, pedig előtte 3 meccsből 7 pontot hozott össze.  Gotti mester legnagyobb problémája a két nullás meccs után a támadójáték „beélesítése”, ha ez nem megy, könnyen összejöhet a három veretlen meccs után három zakó gyors egymásutánban.
Az udineieknél a még tinédzser védő, Udogie hamarabb visszatért izomsérüléséből, mint várták, Stryger Larsen nagy harcban lesz a bal oldali védő helyért vele. Összeállhat ismét a Deulofeu, Pussetto, Pereyra trió a támadásban, utóbbi támogatja az előző kettőt, kik az élen harcolnak.
Vincenzo Italiano 4-3-3-jának élén Ricardo Saponara és José Callejon küzd a helyért, amelyet elfoglalhat Vlahovics és Sottil mellett.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Fiorentina legutóbbi két meccsén gól nélkül maradt Udinében, csak egyszer volt hosszabb, három mérkőzéses góltalan sorozata Friuliában, még 1996-ban.  2.  Noha legutóbb vesztett, előtte 9 pontot gyűjtött a Fiorentina az idényben. Ha nyer Udinében, a legjobb rajtját produkálja 2015 óta, amikor az idény végén az 5. helyen végzett. 3. Gerard Deulofeu első gólját a Fiorentina ellen szerezte még a Milan színeiben még 2017 februárjában,  abban a szezonban az maradt az egyetlen találata.

Kapcsolódó

Udinese–Fiorentina bajnoki örökmérleg

Összesen: 90 mérkőzés–21 Udinese-győzelem–27 döntetlen–42 Fiorentina-győzelem/ 104–152-es gólkülönbség. Udinében: 45–16–17–12 /62–55. A párosítás legjobb gólszerzői: Antonio Di Natale (Udinese) 10, Gabriel Batistuta (Fiorentina) 7, Kurt Hamrin és Miguel Montuori (Fiorentina) 6-6.
A legutóbbi mérkőzés: Udinese–Fiorentina 1–0 (0–0). Gólok: Nesztorovszki (2021. 2. 28.). A legutóbbi bajnoki Udinese-győzelem: 1–0 (2021. 2. 28.); a legutóbbi döntetlen: 0–0 (2000. 3. 8.); a legutóbbi Fiorentina-győzelem: 2–3 (2020. 10. 20., Firenzében). Házi gólkirály: Gerard Deulofeu 2, ill. Dusan Vlahovics 3 gól.

LAZIO–ROMA

2020. január 26. óta először ismét tömött lelátók előtt játszhat az Olimpicóban Cristante, Immobile és a többi klasszis a Derby della Capitalén (Fotó: Getty Images)

Az elmúlt év bezárt kapui után még nagyobb vehemenciával várják a szurkolók a fővárosi derbit, minden olasz párharcok egyik legizgalmasabbikát. Az üres Olimpicóban egyszer-egyszer megverték egymást, de azóta jelentős változások történtek mindkét oldalon. A Romának, amely toppant rapszodikus volt az elmúlt években, José Mourinho meghozta az állandóságot, főként a sok győzelem által – amióta a portugál sztárténer ül a padon, 7 győzelem mellett összesen egy vereséget szenvedett a csapat tétmeccsen. Csütörtökön esete egyetlen Abraham-találat is elég volt a hárompontos mérkőzések szaporításához.  Ezzel együtt a Mourinho-mágia akkor válik teljessé, ha a városi derbin is sikerül az örök városi rivális fölé kerekedni.
A Lazio a 157. bajnoki előtt (ebben szerepel a Serie A előtti hároméves, vitatott státusú Divisione Nazionale két találkozója is) 16-tal kevesebbet nyert a Románál, de a legutóbbi négy „hazai” státusú Olimpico-meccsen nem kapott ki tőle. Emellett veretlen 15 legutóbbi hazai bajnokiján is, ez növelheti önbizalmát. Sarri mester megpróbál néhány elemen változtatni elődje, az Inzaghi-féle együttes játékán, de ez csak eredményekkel alátámasztva lehet hiteles. Csütörtökön például nagy szerencse, és Pepe Reina néhány kiváló védése is kellett ahhoz, hogy egy pont legalább összejöjjön a Torino ellen. Mi több, a sasok legutóbbi négy összecsapásuk egyikét sem zárták sikerrel, a Milan elleni vereség mellett az El-ben a Galatasaraytól is kikaptak a Cagliari és a Torino elleni iksz mellett.
Immobilében azért reménykedhetnek, az Eb-győztes csatár egyenlített a Torino ellen, s összesen féltucat góljával vezeti is ismét a Serie A góllistáját.
A kékektől a deréksérülést szenvedő Zaccagni és a térdét fájlaló Adekanye biztosan hiányzik, a többi játékosa azonban bevethető Sarrinak, aki maga is visszatérhet a kispadra, miután a Milan-meccsen elküldték onnan és két mérkőzésre eltiltották. Immobile, Pedro és Felipe Anderosn alkotja a támadótriót a derbin a középpályára visszatér a kispadról a kezdőbe a Milinkovics-Szavics, Lucas Leiva, Lazzari hármas.
Mourinho vélhetőleg megtartja az Udinese elleni győztes együttes túlnyomó többségét, csak Lorenzo Pellegrini csapatkapitányt kell pótolnia, Helyettese vélhetően Stephan El Shaarawy lesz, aki Zaniolóval és Mhirajannal alkot igen veszélyes középpályástriót. Hátul Vina felépült és a kispadra már leülhet, de alighanem Calafiori kezd balhátvédben ismét, aki a győztes gól előtti tökéletes passzt adta Tammy Abrahamnek legutóbb.

Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Roma legutóbbi 9 bajnokija mindegyikén szerzett legalább egy gólt. Ennél hosszabb „gólos” sorozata (10) legutóbb 2019-ben volt a farkasoknak, Claudio Ranieri irányításával. 2.  A Lazio már 3 tizenegyest lőtt be az idényben, korábban sosem lőtt be ennyit a 14. forduló előtt.  3. Luis Alberto leutóbbi dupláját a Roma ellen érte el, a 2021. januári 3–0-ra megnyert meccsen, összesen háromszor talált eddig a városi vetélytárs kapujába.

Kapcsolódó

Lazio–Roma bajnoki örökmérleg

Összesen: 156 mérkőzés–40 Lazio-győzelem–60 döntetlen–56 Roma-győzelem/ 153–195-as gólkülönbség. A Lazio pályaválasztásával: 78–25–27–26 /153–195. A párosítás legjobb gólszerzői: Dino Da Costa és Francesco Totti (Roma) 11-11 gól, Marco Delvecchio (Roma) 9.
A legutóbbi mérkőzés: AS Roma–Lazio 2–0 (1–0). Gólok: Mhitarjan, Pedro (2021. 5. 15.). A legutóbbi bajnoki Lazio-győzelem: 3–0 (2002. 5. 15.); a legutóbbi döntetlen: 1–1 (2000. 1. 26., a Roma pályaválasztásával); a legutóbbi Roma-győzelem: 0–2 (2021. 5. 15., a Roma pályaválasztásával). Házi gólkirály: Ciro Immobile 6, ill. Lorenzo Pellegrini 2 gól.

NAPOLI–CAGLIARI

Csapatával együtt Victor Osimhen, a nigériai csatár is egyre jobb formába lendül (Fotó: Getty Images)

A pazarul rajtoló Napoli hazai pályán léphet ötről a hatra, ha eléri a féltucat bajnoki győzelmet, beállítja négy évvel ezelőtti startrekordját. Mivel közben ikszelt az El-ben a Leicesterrel, még veretlensége is áll. Az öt bajnoki 14–2-es összgólkülönbsége azt sejteti, hátul és elöl is rendben van az együttes, amelyet nyár óta a legtapasztaltabb itáliai trénerek egyike, Luciano Spalletti irányít. A csapattal együtt hektikus első éve után Victor Osimhen beérni látszik, bár egy fegyelmezetlensége piros lapot is eredményezett, ettől eltekintve stabil játékot nyújt és kezd visszatérni franciaországi gólerős énjéhez. Elmúlt három mérkőzésén ötször talált be, s ez biztató lehet a szárd vendégek szellős védelmét elnézve vasárnap estére is. Klubja január óta veretlen a már Diego Maradona nevét viselő stadionban, legutóbbi elmúlt 22 hazai bajnokijából csupán egyet veszített el. Határozottan esélyes rá, hogy meghosszabbítsa hazai nyerősorozatát, mielőtt csütörtökön ugyancsak otthon fogadja a Szpartak Moszkvát.
A Cagliari viszont veretlen a legutóbbi két nápolyi fellépésén, de az utolsó 20 idegenbeli Serie A-találkozójából 15-öt elveszített.  A szárdok ebben az idényben még nyeretlenek, 13 ponttal szereztek kevesebbet a Napolinál – mi több, a gyenge szereplés miatt már edzőt is váltottak. Walter Mazzari ülhetett le a kispadra, de ő sem tudta megakadályozni, hogy ismét kikapjon a csapat otthon, méghozzá a frissen feljutó Serie B-bajnok Empolitól 2–0-ra. Augusztus óta egyetlen győzelmet tudtak csak aratni, a kupában verték meg a másodosztályú Pisát 3–1-re. Mindenesetre az ezután következő két meccsükön a Venezia és a Samp ellen sokkal nagyobb az esélyük az idénybeli első bajnoki sikerre, mint Nápolyban lesz vasárnap este.
Hosszas kihagyása után Diego Demmével is számolhat Spalletti, de maximum a hajrára veti be csereként. Amir Rrahmani is felépült fejsérülése után, akár kezdhet is a védelem közepén az őt eddig helyettesítő Manolasz helyén, Koulibaly társaként. Lobotka egyéni edzéseket folytat, vélhetően Gulam és Mertens sem kerül még a kezdőbe.
A Cagliari korábbi fix középpályása, Marko Rog az orvosi jelentések szerint mintegy fél év múlva lesz csak teljes értékő harcos. Távollétében Marin és Strootman alkotja  a „duplahatost”, azaz tölti be a két védekező, labdaszerző középpályás szerepét az energikus Nández társaként. A jobbhátvéd Paolo Farago még mindig nem játszhat, de Zappa visszatér letöltött büntetése után. Mazzarrinak így több a variáció lehetősége egy hatékonyabb védőjátékot mutató együttes összerakására. Elöl persze Joao Pedro és Baldé a csatárkettős, előbbi pazar góllövő formába lendült.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Napoli egyetlenegyet vesztett el legutóbb 22 bajnokijából a Cagliari ellen (15 gy., 6 d.), azt az egyet 2019 szeptemberében 1–0-ra bukta el a San Paolóban.  2.  A Napoli másodízben kezdhet hat győztes bajnokival egy idényt a Serie A-ban, az előzőt 2017-ben produkálta. 3. Joao Pedro legutóbbi 5 idegenbeli meccsén közvetlen részese volt csapata legalább egyik góljának, háromszor a kapuba talált, 2 gólpasszt adott, előtte 7 meccsen mindössze kétszer volt eredményes.

Kapcsolódó

Napoli–Cagliari bajnoki örökmérleg

Összesen: 76 mérkőzés–33 Napoli-győzelem–29 döntetlen–9 Cagliari-győzelem/ 104–59-es gólkülönbség. A Serie A-ban: 70–31–25–14 / 97–55. Nápolyban: 38–22–11–5 /61–28. Nápolyban a Serie A-ban: 35–20–10–5 / 58–28. A párosítás legjobb gólszerzői: Luigi Riva (Cagliari) 12, Dries Mertens (Napoli) 10, Marek Hamsík (Napoli) 7.
A legutóbbi mérkőzés: Napoli–Cagliari 1–1 (1–1). Gólok: Osimhen, ill. Nández (2021. 5. 2.). A legutóbbi bajnoki Napoli-győzelem: 4–1 (2021. 1. 3., Cagliariban); a legutóbbi döntetlen: 1–1 (2021. 5. 2.); a legutóbbi Cagliari-győzelem: 0–1 (2020. 2. 16.). Házi gólkirály: Victor Osimhen 3, ill. Joao Pedro 4 gól.

SERIE A, 6. forduló. Sport2 12:30 FC Juventus–UC Sampdoria (kommentátor: Fülöp László); Sport2 15:00 Udinese Calcio–ACF Fiorentina (kommentátor: Haraszti Ádám); Sport2 17:45 SS Lazio–AS Roma (kommentátor: Méhes Gábor és Szaniszló Csaba, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Kéri András Dániel); Sport2 20:30 SSC Napoli–Cagliari Calcio (kommentátor: Méhes Gábor és Szaniszló Csaba, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Kéri András Dániel)

Cookie beállítások