Utolsó az elsővel – olasz módra
2021. 12. 17. 16:02Olvasási idő: 3 perc
Ezúttal két mérkőzéssel indul a 18. játéknap a Serie A-ban. Három csapatnak van bőven javítani valója, az újra éllovas bajnoknak pedig „csak” a kicsik elleni fix formáját kell hoznia, hogy ott maradjon, ahová az utóbbi lassan két idény oda odaszokott: a virtuális dobogó tetején.

Szergej Milinkovics-Szavics személyében kulcsember tér vissza a Lazio középpályájára (Fotó: Getty Images)
LAZIO–GENOA
A Lazio botladozásaival a 9. helyig esett vissza, újra rálépne a győzelem ösvényére. A 17 meccsen eddig elért 7-5-6-os rekord 25 pontot jelentett, 11 pont a hátránya a „viszonyítási pont”, a 4. helyezett, még potenciális jövő évi BL-induló Napolitól. Sarri együttese legutóbbi öt meccséből csak egyet nyert meg, ez roppant szerény. Az utolsó keserű pohár a Sassuolo elleni 1–2 volt december 12-én. Ez a szereplés visszaesés az előző két idény 4. és 6. helyhez képest. Legutóbb BL-es helyezést 2015-ben ért el, de ilyen menetben most hiú ábránd reménykedni. Az európai kupaporondon sikerült a csoportban a 2. helyet megszerezni, ezért a folytatás lehetősége adva van, a Portóval kell megküzdenie a további folytatásért.
Eközben a Genoa tartós mélyrepülésben van a Serie A-ban, ám a Coppa Italiában legalább átélhette az utóbbi időben ritka győzelem ízét a Salernitana ellen, bejutva s sorozat nyolcaddöntőjébe. Ám a bajnokságban szeptember 12. óta nem nyert az immár Andrij Sevcsenko vezette együttes, s ha ebben nem történik sürgősen változás, roppant nehezen marad benn a kikötőváros gárda az élvonalban. 2007 óta folyamatosan a Serie A-ban szerepel, ennek a megszakadása az idény egyik nagy negatív meglepetése lenne.
A Lazióban ismét nem szerepelhet Adekanye sérülés miatt, ám eltiltása letöltése után visszatérhet kulcspozíciójába Milinkovics-Szavics, a kitűnő szerb középpályás. Sarri gondolkodik, Luis Felipe vagy Pedro kerüljön a csapatba az egyik csatárposzton. Ciro Immobilében még mindig bízhatnak a sasosok: az Eb-győztes csatár idénymérlege 21 meccs/16 gól, abból a bajnokságban 15/13.
A Genoa továbbra sem számíthat tartós sérültjei közül Rovella, Caicedo és Faresz szolgálataira, Mattia Destro azonban 10-én a cserepadról beállva betalált a Samp kapujába, most akár kezdhet is. Sevcsenko bízhat Goran Pandevben, aki ellen annak idején még játszott is bajnokit. Ezért alighanem a kispadon marad a kezdetkor Caleb Ekuban, a kupameccs győztes góljának szerzője is.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A hárompontos győzelmi érában Andrij Sevcsenko egyike annak a három edzőnek, akik első öt mérkőzésükön nyeretlenek maradtak a Genoa élén. A másik kettő Giuseppe Marchioro volt 1995-ben és Luigi Delneri 2012-ben – de ők mindketten megnyerték a hatodik meccsüket. 2. A Lazio a legutóbbi hatból 5-ször győzött haza pályán bajnokin a Genoa ellen, ebből az elmúlt hármon egyaránt 4 gólt szerzett. Egész Serie A-históriája során egyszer szerzett háromnál több gólt egymás utáni hazai meccseken ugyanazon ellenféllel – az a Verona volt, 1997 és 2002 között négyszer. 3. Ciro Immobibe 1994 óta több gólt szerzett bármely más játékosnál a Genoa ellen – 11-szer talált a kapujába. A Genoa lehet a negyedik olyan csapat, amely ellen sorozatban háromnál többször betalál, a Fiorentina (5), a Napoli (6) és az Udinese (5) után.
Lazio–Genoa bajnoki örökmérleg
Összesen: 124 mérkőzés–43 Lazio-győzelem–34 döntetlen–47 Genoa-siker / 178–176-os gólkülönbség. A Serie A-ban: 102–38–27–37 / 157–144. Rómában: 62–31–20–11/ 108–54. Rómában a Serie A-ban: 51–27–16–8 / 94–44. A párosítás legjobb gólszerzői: Ciro Immobile és Silvio Piola (Lazio) 9-9 gól, Giorgio Dal Monte (Genoa) és Silvestro Pisa, valamint Giuseppe Signori (Lazio) 6-6.
A legutóbbi mérkőzés: Lazio–Genoa 4–3 (2–0). Gólok: Correa 2, Immobile-11-es, Luis Alberto, ill. Marusixs-öngól, Scamacca, Somurodov (2021. 5. 2.). A legutóbbi bajnoki Lazio-győzelem: 4–3 (2021. 5. 2.); a legutóbbi döntetlen: 1–1 (2021. 1. 3., Genovában); a legutóbbi Genoa-győzelem: 1–2 (2019. 2. 27., Genovában). Házi gólkirály: Ciro Immobile 13, ill. Mattia Destro 7 gól
SALERNITANA–INTER

Lautaro Martinezágól utáni öröm vajon hány ilyne lsz ma este Salernóban? (Fotó: Getty Images)
A bajnok Inter sorozatban hatodik győzelmére hajt, és vezeti a táblázatot. Vendéglátója meg a seregható, azaz a tabella „két vége” küzd meg egymással.
A salernói csapat B-liga-másodikként jutott fel az elitbe, de 17 meccséből csak kettőt sikerült megnyernie, s már 4 ponttal van elmaradva a még bennmaradó helyen álló Genoától is. Legutóbbi négy mérkőzését egyaránt 1–0-ra veszítette el , beleértve a Genoa elleni keddi kupameccset is. Kemény mérkőzésre késztetnék a bajnokot is, Udinéből pedig pontokkal kell hazatérniük, hogy ne a lista alján zárják a teljes őszi idényt. Az Inter 9 meccs óta veretlen, a legutóbbi 7-et meg is nyerte, ebből az utolsó négyet kapott gól nélkül a Venezia, a Spezia, a Roma és a Cagliari ellen. Igaz, közben 2–0-ra kikapott Madridban a Realtól, ám ennek ellenére továbbjutott a BL-ben, amelyben a szerencsétlen második sorsolással atomnehéz ellenfelet kapott a Liverpoolban. (Többek szerint az lesz a BL-nyolcaddöntő legkeményebb párharca. Noha sokan arra számítottak, a bajnoki aranykovács edző és gólgyáros, Conte és Lukaku pótlása lehetetlennek tűnik, nem így történt.
A Salernitana sérültlistája tekintélyes, Capezzi, Strandberg, Gondo, Russo és Ruggeri sem játszhat. A két elöl játszó ember azonos marad: Ribéry próbálja indítgatni Nwankwót. Colantuono a kupameccsre sokat változtatott, de a bajnokira ismerősebb lesz az összeállítás, Joel Obi és Lassana Coulibaly is visszatérhet.
Az Internél Corea, Drmian és Eriksen sem bevehető (utóbbinak kérdéses, lesz-e játékengedélye valaha is Serie A-szintű játékra). Edin Dzeko a Cagliari ellen pihenőt kapott, de most visszatérhet a kétgólos Lautaro mellé, noha Alexis Sánchez kiválóan helyettesítette a szárdok ellen. Az ötfős középpálya változatlam marad két oldalán Dumfriesszel és Perisiccsel.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Salernitana nem szerzett gólt három egymást követő hazai bajnokiján, ez a leghosszabb szerzett gól nélküli szériája otthon. A leghosszabb hasonló negatív sorozat a Parmáé (8, 2021 februárjáig). 2. Az Inter 98 gólt szerzett a 2021-es naptári évben, a rekord 99 volt 1950-ben. A liga történetében csak három csapat haladta meg a 100 gólt egy évben, az AC Milan (105 1949-ben és 120 1950-ben), a Torino (111 1949-ben és 114 1948-ban), valamint a Juventus (100 1933-ban). Az Atalanta 99-nél jér ebben az évben. 3. Lautaro Martínez 24 évesen és 112 naposan a 7. játékos lehet, aki 10-nél több gólt szerez három egymást követő Serie A-idényben. Az elődök: Giuseppe Meazza, Benito Lorenzi, Antonio Angelillo, Sandro Mazzola, Alessandro Altobelli és Mauro Icardi.
Salernitana–Inter bajnoki örökmérleg
Összesen: 4 mérkőzés–2 Salernitana-győzelem–2 Inter-győzelem/ 5–4-es gólkülönbség. Salernóban: 2–2–0–0 / 3–0. A párosítás legjobb gólszerzője: David Di Michele (Salernitana) 2 gól
A legutóbbi mérkőzés: Salernitana–Inter 2–0 (1–0). Gól: Di Michele, Giampaolo (1999. 4. 11.). A legutóbbi bajnoki Salernitana-győzelem: 2–0 (1999. 4. 11); a legutóbbi döntetlen: még nem volt; a legutóbbi Inter-győzelem: 1–2 (1998. 11. 29., Milánóban). Házi gólkirály: Federico Bonazzoli 3, ill. Lautaro Martínez 10 gól.
SERIE A, 17. forduló. Sport1 18:15 SS Lazio–CFC Genoa (kommentátor: Engyel István, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter); Sport1 20:30 US Salernitana 1919 –FC Internazionale (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter)