A „halasztórekorder” ellen folytatják a szárdok • SportTV

A „halasztórekorder” ellen folytatják a szárdok

2022. 01. 11. 13:15    
Olvasási idő: 2 perc

Rossz napok járnak Szardínia fő futballkedvencére, a Cagliarira. A szurkolók viosszas0rják a régi szép időket. 1970-ben például, amikor Olaszország szintén Európa-bajnok volt, mint most, Luigi Riváék egyenesen a scudettót szerezték meg – most a szurkolói kívánságok netovábbja a Serie A-tagság meghosszabbítása lehet csak.

Joao Pedro, a hazaiak brazil csapatkapitánya nam csupám házi góélkirály, hanem a pűáros0tás történetének harmadik legeredményesebb játékosa is (Fotó: Getty Images)

Eredetileg vasárnap kellett volna játszaniuk – a Covid-káosz egyik nagy vesztese, a Bologna most nagy nehezen elutazhatott a keddre halasztott találkozó lejátszására. A Cagliari reménykedik benne, hogy a téli rövid szünetből visszatérve a csütörtöki győzelem után az Unipol Domusban újabb lépést tehet a bentmaradás felé.
Mivel a szárdok a bajnokság első félidejét csupán egy győzelemmel és 6 ponttal zárták, nem túl optimistán nézhettek a 2022-es folytatás elé. Sorozatban 11 nyeretlen meccs – benne 7 vereséggel – után a szigetlakók (Gli Isolani) az utolsó előtti helyen zárták a 2021-es naptári évet. Deiola és Pavoletti góljaival azonban az új év első bajnokiját meg tudták nyerni 2­–1-re a Sampdoria ellen, méghozzá Genovában. A győzelemmel, melynek jogosságát a 15:4-es kapura lövési arány is igazolta a Luigi Ferrarisban, megelőzték a Genoát, és három ponton belülre kerültek a Speziához. Walter Mazzarri reménykedik benne, hogy 2021 áprilisa után újra két egymást követő meccset megnyer a klub, amely ezzel újraélesztené  a Serie A-s folytatás reményeit.
Eközben a Bolognát a helyi egészségügyi hatóságok karanténba kényszerítették, és nem engedélyezték az Inter elleni pályára lépést vízkeresztkor, pedig a bajnokcsapat elutazott, Bolognába, sőt játékosai ki is sétáltak a stadion gyepére… Aztán vasárnap éjjelig tartó elzárást szabtak ki a csapatra, amely miatt nem lehetett elutazni Szardíniára – ilyen kalandos körülmények közt került át a találkozó időpontja kedd estére, amelyen lényegében felkészültség nélkül kell kiállnia házigazdája ellen. A 11. helyen áll a táblázaton a meccs előtt, 14 ponttal szerzett többet vendéglátójánál, ötpontnyira elmaradva az európai kupahelytől, bár a legtöbb elmaradt mérkőzéssel.
A tél szünet előtti 11 mérkőzéséből 5-öt megnyert, 6-ot elvesztett Mihajlovics együttese, amely ezzel a liga egyik legkevésbé „megalkuvó” együttesévé vált. Legutóbb december 22-én, azaz húsz napja játszott bajnokit, azon Orsolini, Hickey és Santander góljvál 3–0-s sikert aratott Sassuolóban. Hasonló teljesítményre lenne szükségük kedd este az Unipol Domusban is a pont vagy pontok megszerzéséhez.
A vendégcsapat nagy harcban áll a koronavírussal, a Cagliarinak egyetlen hiányzója lesz csak ez okból, az uruguayi középpályás Nahitán Nández. Strootnman, Walukiewicz és Rog is visszatért a csapathoz hosszas sérülése után, Deiola kisebb csütörtöki sérülése nem tűnik túl aggasztónak. Keita Baldé ezekben a hetekben az Afrika-kupán szerepel, Dalbert visszatérhet egymeccses eltiltása letöltése után. Ceppitelli viszon izom-, Ceter térdsérülése miatt nem bevethető néhány hétig.
A Bologna nyolc játékosa – Medel, Van Hooijdonk, Vignato, Viola, Domínguez, Molla, Santander és Hickey – elkülönítési időszaka még nem járt le, ők nem játszhatnak. Mbaye és Musa Barrow az afrikai kontinensbajnokságon van, Schouten és Micheel sérülése hosszabbítja tovább a hiányzólistát. A Sassuolo ellen nevezett 23 tagú keretből jelenleg 13-an állnak Szinisa Mihajlovics rendelkezésére…

Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Cagliari három legutóbbi hazai meccsét megnyerte a Bologna ellen. Ennél hosszabb hasonló sorozata csak a hatvanas-hetvenes évek fordulóján volt. 2. Ha a Sassuolo elleni 19. fordulóbeli 0–0 után most sem kapna gólt a Bologna, akkor 2017 novembere óta először lenne két egymást követi ilyen idegenbeli meccse (akkor Roberto Donadoni ült a kispadon). 3. A bolognai Ricardo Orsolini három egymást követő meccsén volt gól közvetlen részese (a Fiorentina ellen gólpasszt adott, a Torino és a Sassuolo kapujába betalált) – sosem volt még ennél hosszabb hasonló szériája.

Kapcsolódó

Cagliari–Bologna bajnoki örökmérleg

Összesen: 69 mérkőzés–24 Cagliari-győzelem–23 döntetlen–22 Bologna-győzelem/ 75–75-ös gólkülönbség. A Serie A-ban: 63–20–22–21 / 70–72.  Cagliariban: 33–16–14–3 / 44–23. Cagliariban a Serie A-ban: 30–14–13–3 / 41–23. A párosítás legjobb gólszerzői: Luigi Riva (Cagliari) 15 gól, Giuseppe Savoldi (Bologna) 7, Joao Pedro (Cagliari) 5.
A legutóbbi mérkőzés: Bologna–Cagliari 2–0 (0–0). Gólok: De Silvestri, Arnautovic (2021. 11. 1.). A legutóbbi bajnoki Cagliari-győzelem: 1–0 (2021. 3. 3.); a legutóbbi döntetlen: 1–1 (2020. 7. 1., Bolognában); a legutóbbi Bologna-győzelem: 0–2 (2021. 11. 1., Bolognában). Házi gólkirály: Joao Pedro 9, ill. Arnautovic 6 gól.

SERIE A, 21. forduló. Sport1 20:45 Cagliari Calcio–Bologna FC 1909 (kommentátor: Engyel István)