A Lazio „magasabb” kupába vágyik. • SportTV

A Lazio „magasabb” kupába vágyik.

2022. 04. 02. 10:19    
Olvasási idő: 4 perc

A szombati három Serie A-meccs legmagasabban rangsorolt csapata a Lazio a maga 7. helyével. Ez ősztől az Európa-konferencialigában indulásra jogosítaná a sasokat. Előttük egyaránt két ponttal az Atalanta és a városi rivális Roma áll – őket szeretné lehajrázni az Európa-liga-részvételért. A másik két találkozón a táblázat utolsó két helyezettjét is mutatjuk, harcban a kiesés réme ellen…

Az újabban kiváló góllövóformába lendülő Rey Manajtól (balra) várják elsősporban a z ereényességet La Speziában (Fotó: Getty Images)

SPEZIA–VENEZIA

Két, a kiesés veszélyétől érintett együttes csap össze az Alberto Pizzo Stadionban. A Speziának kényelmesnek látszó 7 pont előnye van a már kieső helyen lévő Genoa és Venezia előtt, a velenceiek hátránya viszont csupán hárompontnyi a már bent maradó pozíciót birtokló Cagliari mögött.
A hazai edző Thiago Motta lehetőségei növekedtek a középpályássor megerősítésére a válogatott szünetben, mivel Sala a héten már teljes értékű edzéseket végzett, míg Burabia – a győztes gól szerzője a legutóbbi Spezia–Venezia meccsen – is abban reménykedik, hogy részt vehet a meccsen, akár csak a tartalékok közt is a kezdéskor. Miután hagyományos csatár nélkül kezdett legutóbb a Sassuolo ellen is, az edző alighanem az egyékes felállást választja Manaj főszereplésével, akit a két oldalról szélsők támogatnak, korábban ezt a posztot Kovalenko töltötte be.
A vendégek mindkét jobbik kapusa, Romero és Lezzerini sérült, így ismét a veterán Mäenpää állhat a kapufák között a velenceieknél, annak ellenére, hogy a finn kapus a Samp elleni vereségnél többször is hibázott. Kiállítása miatt Henry büntetését tölti, Paolo Zanetti mester – akit szintén kiállítottak, tehát csak a lelátóról irányíthatja övéit „távvezérléssel” – a kölcsönjátékos Nsame és a helyi  társgólkirály Okereke egyikét állítja a középcsatár helyére. Aramunak is a támadásokban kell fő részt vállalnia, noha már öt gólja és mégy asszisztja van a szezonban, idegenben még nem sikerült betalálnia.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Genoa ellen 0–0 és a Sampdoria ellen 1–1 után a Venezia az első olyan csapat lehet, amely minden liguriai idegenbeli mérkőzésén döntetlent játszik egyazon Serie A-szezonban. 2. A Spezia 29 pontjából 22-t alsóházbeli csapatok ellen szerzett, ez 76%, a legmagasabb részarány ebben a kategóriában. 3. Rey Manaj három gólt ért el a legutóbbi három bajnokiján, annyit, mint a megelőző 32 meccsén összesen. Február eleje óta minden 109. percben betalál, míg az idény első felében ez csak minden 882 percben sikerült neki.

Kapcsolódó

Spezia–Venezia bajnoki örökmérleg

Összesen: 31 mérkőzés–7 Spezia-győzelem–11 döntetlen–13 Verona-győzelem/ 35–41-es gólkülönbség. Ebből a Serie A-ban: 1–1–0–0 /3–1. La Speziában: 15–6–7–2 / 24–9. La Speziában a Serie A-ban: még nem mérkőztek. A párosítás legjobb gólszerzői: Ciro Ginestra (Venezia) és Nerone Teddi (Spezia) 2-2 gól, Simone Bastoni, Alessio Da Cruz és Giuseppe Pozzo (Spezia) 1-1.
A legutóbbi mérkőzés: Venezia–Spezia 1–2 (0–1). Gólok: Ceccarini, ill. Bastoni, Bourabia (2021. 9. 19.). A legutóbbi bajnoki Spezia-győzelem: 2–1 (2021. 9. 19., Velencében); a legutóbbi döntetlen: 0–0 (2019. 12. 14., a Serie B-ben); a legutóbbi Venezia-győzelem: 0–1 (2018. 8. 25., Velencében, a Serie B-ben). Házi gólkirály: Daniele Verde 6, ill. Thomas Henry és David Okereke 6-6 gól.

LAZIO–SASSUOLO

Berardi hiányában Scamaccának kell megoldania a gólszerzést a vendégcsapatban Raspadopri támogatásával (Fotó: Getty Images)

A Lazio ideiglenesen megelőzheti két fő riválisát győzelemmel, persze azok vasárnap majd pályára lépnek, de cseppet sem biztos, hány ponttal jönnek le onnan, hiszen az Atalanta a második Napolit fogadja, a Roma pedig a kiszámíthatatlan Samphoz utazik Genovába. A Sassuolo a mezőny egyik legkreatívabb csapata, remek támadó kvalitásokkal, viszont elég ingatag védekezéssel – a mögötte helyezkedő 11 csapat közül öt is kevesebb gólt kapott nála eddig.
A minden fontos címet már pályafutása alatt megszerző veterán támadó Pedro kimarad a római csapatból eltiltás miatt, Zaccagni viszont éppen a fővárosi derbin töltötte le eltiltását, most visszatérhet. A szintén veterán védő Radu lábsérülése miatt még nem játszhat, így Hysaj lehet a balhátvéd, vagy Marusics meg átmegy a jobbról balra, ezzel Lazzari is visszatérhet a kezdő 11-be.
A Sassuolo első számú sztárja, Berardi nem utazhat a fővárosba, egyénileg edz azóta, hogy visszatért a vb-szereplésről lemaradó válogatottól. Toljan és Djuricic bevethetetlen, de az előző meccsen kispados Scamacca kezdhet, a magas, gólerős csatár a legutóbbi három Serie A-meccsen gólt szerzett. A keddi törökök elleni válogatott találkozón is jól szereplő Raspadorinak kellene támogatnia őt elsősorban.

Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Lazio elmúlt négy bajnokijából kettőt vesztett el (2 gy.), beleértve a legutóbbi meccset is – legutóbb tavaly novemberben fordult elő vele, hogy egymást követő két mérkőzésén is vereséget szenvedett, a Juventustól és a Napolitól. 2. A Sassuolo az egyik csapat a háromból a top 5 európai bajnokságban – a másik kettő a Real Madrid és a Liverpool – , amelynek két játékosa is 13 vagy több gólt szerzett a bajnoki idényben. 3. A 10-nél több gólt elérő játékosok közül csak Dusan Vlahovics (21 gól) fiatalabb Gianluca Scamaccánál (13 találat); a Sassuolo csatára a legutóbbi három meccsén betalált, ha a Lazio ellen is sikerül, ő lehet a harmadik klubja történetében, akinek négy egymást követő gólos mérkőzése összejön Francesco Caputo (háromszor 2020-ban és 2021-ben), valamint Gtegorie Defrel (2016) után.

Kapcsolódó

Lazio–Sassuolo bajnoki örökmérleg

Összesen: 17 mérkőzés–9 Lazio-győzelem–3 döntetlen–5 Sassuolo-győzelem/ 34–24-es gólkülönbség. Rómában: 8–5–1–2 / 19–13. A párosítás legjobb gólszerzői: Domenico Berardi (Sassuolo) 9 gól, Ciro Immobile (Lazio) 7, Marco Parolo (Lazio) 4.
A legutóbbi mérkőzés: Sassuolo–Lazio 2–1 (0–1). Gólok: Berardi, Raspadori, ill. Zaccagni (2021. 12. 22.). A legutóbbi bajnoki Lazio-győzelem: 2–1 (2021. 1. 24.); a legutóbbi döntetlen: 2–2 (2019. 4. 7.); a legutóbbi Sassuolo-győzelem: 1–2 (2021. 12. 12., Sassuolóban). Házi gólkirály: Ciro Immmobile 21, ill. Domenico Berardi 14 gól.

SALERNITANA–TORINO

Andrea Belotti (jobbra) már csak kétgólnyira van a Torino örök góllövőlistáján Francesco Grazianitól (Fotó: Getty Images)

A sereghajtó hazaiak helyzete már-már reménytelen a bentmaradásra. A másik gránátvörös klub az „abszolút középcsapat”: elérhetetlen 14 pontos a hátránya az európai kupásoktól, ugyanakkor eltapsolhatatlan 13 pontos az előnye a kiesők előtt. Ez a pozíció abszolút nyugióodt játékra ad lehetőséget, ugyanakkor nincs sok motiváló ereje.
A Torino középpályája kissé meggyengült a találkozó előtt: Pobega eltiltás miatt nem játszhat, s csatlakozhat kimaradó társaihoz, a sérült Praethez és a covidos Brekalóhoz.
Ivan Juric szintén nélkülözi combsérüléséből még csak lábadozó francia védőjét, Djidjit és a térdsérüléssel küszködő Pellegrit. Sanabria meg a pályán küszködik, egyelőre kissé formán kívül játszik. Pályán lesz viszont a talizmán Belotti, aki két gólra van csupán a klubtörténet második legtöbb találatát jegyző Grazianitól.
A hazaiaknál is lehet veterán támadó, a vb-ezüstérmes, korábbi BL-győztes Franck Ribéry személyében, és az ugyancsak kiváló csatár, Simone Verdi is pályára léphet, ő nevelőegyesülete ellen szerepelhet. Perotti és Mousset sérült, ilyenformán bevethetetlen. Ugyancsak valószínűtlen M. Coulibaly és egy teljes védőtrió, Ruggeri, Strandberg és Veseli játéka. Verdi csatártársa Bonazzoli lehet, ő a házi gólkirály, és a „fejesbajnok” Djurictól is reménykedhetnek esetleg gólban a hazai tifosók.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Torino legutóbbi öt meccsén nem tudott nyerni (2 d., 3 v.) az aktuális ligautolsó ellen; legutóbb 2019 márciusában sikerült megvernie az akkori sereghajtó Chievót 3–0-ra (Belotti, Rincón és Zaza góljával). 2. A Salernitana legutóbbi három fejes góljét egyaránt Milan Djuric érte el, a bosnyák csatár az egyik az öt európai topliga három játékosa közül, akik góljaik 100%-át ily módon szerezték az idényben az udinei Beto (3) és a leedsi Daniel James (2) mellett. 3. Andrea Belotti 96 góljával már a második a Torino örök góllistáján, csak kettővel marad el a világbajnok Francesco Grazianitól. Legutóbbi 10 meccsén csak két gólt szerzett újonc csapat ellen, az azt megelőző 10-en hatot.

Kapcsolódó

Salernitana–Torino bajnoki örökmérleg

Összesen: 15 mérkőzés–5 Salernitana-győzelem–2 döntetlen–8 Torino-győzelem/ 12–28-as gólkülönbség. A Serie A-ban: 7–4–0–3 /8–11. Salernóban: 3–0–0–3 / 2–15. Salernóban a Serie A-ban: 1–0–0–1 /1–4. A párosítás legjobb gólszerzői: Gugliermo Gabetto és Enzo Loik (Torino) 3-3 gól, Rolando Bianchi, Federico Dionisi és Riccardo Maspero (Torino) 2-2.
A legutóbbi mérkőzés: Torino–Salernitana 4–0 (1–0). Gólok: Sanabria, Bremer, Pobega, Lukics (2021. 9. 12.). A legutóbbi bajnoki Salernitana-győzelem: 3–2 (2010. 2. 20.); a legutóbbi döntetlen: 0–0 (2005. 3. 6., Torinóban); a legutóbbi Torino-győzelem: 0–4 (2021. 9. 12., Torinóban). Házi gólkirály: Federico Bonazzoli 7 gól, ill. Josip Brekalo 6

SERIE A, 27. forduló. Sport2 14:45  Spezia Calcio–Hellas Venezia (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Kéri András Dániel); Sport2 17:45 SS Lazio–US Sassuolo (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Kéri András Dániel); Sport1 20:30 Salernitana Calcio 1919–Torino Calcio (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Kéri András Dániel)