Mindegyik csapat játszik, amelyik fontos • SportTV

Mindegyik csapat játszik, amelyik fontos

2022. 04. 10. 10:52    
Olvasási idő: 6 perc

A 32. forduló vasárnapi játéknapján fellép a vezető Milan, a harmadik Napoli, a kupahelyekért versengő két fővárosi csapat és Fiorentina is. Mi a hat találkozóból a négy legérdekesebbnek ígérkezőt közvetítjük – természetesen élőben.

Immobilét köszöntik a társak. A házi gólkirály elvileg a kispadon kezd, de ha nem megy a társaknak, csereként beállhat

Az ünnepelt Ciro Immobile akár már Genovában utolérheti a legendás Giampaolo Bonipertit (FotÓ. Getty Images)

GENOA–LAZIO

Mindkét együttes előtt jelentős a tét. A hazaiak a kieső helyen állnak, de a vesztett pontok tekintetében azonosan a Cagliarival. A Lazio pedig  a konferencialigát jelentő 6. helyen áll, de eggyel több mérkőzése van, mint az őt követő Atalanta, Fiorentina duónak, azaz csipkednie kell magát, ha nem akarja, hogy megelőzzék.
A fővárosi sasok a legutóbbi fordulóban fontos győzelmet arattak a Sassuolo fölött, ezzel maradtak versenyben Európáért, vendéglátójuk nem túl szerencsés meccsen szenvedett 1–0-s vereséget a Veronától. A fordított párosításban a Lazio viszonylag simán, 3–1-re győzött.
Maurizio Sarri legénysége legutóbbi 10 meccsén csak kétszer kapott ki, a Genoa a múlt heti vereséggel egy hetes veretlen sorozatot (6 d., 1 gy.) zárt le.
Ekuban, Vanheusden, Kallon, Cambiaso és Czyborra egyaránt sérültlistán van, Östigard viszont visszatért sérüléséből, rá számíthat a még mindig esetleges megmentőlént számon tartott Blessin mester.  A Lazio sérültlistája csekélyebb, Radu, Pedro és Luiz Felipe nem játszhat a kikötővárosban.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Genoa elmúlt 5 hazai meccsén veretlen (1 gy., 4 d.), 4 cleen sheettel, nincs több kapott nélküli gólos csapata a Serie A-nak január óta. 2. Az Olimpicótól távol 4 meccs óta nem kapott ki a Lazio (3 gy., 1 d.), ennél hosszabb, ötös sorozata most lehet először 2020 februárja óta (8, beleértve a Roma elleni ”idegenbeli” meccset is).  3. Ciro Immobile 33 meccsen 5 gólt ért el a Genoa színeiben 2011–12-ben, 176 gólos a Serie A-ban, kettővel kevesebb, mint a liga örökranglistáján 14. Giampiero Bonipertinek; a Lazio csatára 13 meccsen 11-szer talált a Grifone kapujába, közte a legutóbbi négyen mindannyiszor egyszer.

Kapcsolódó

Genoa–Lazio bajnoki örökmérleg

Összesen: 125 mérkőzés–48 Genoa-győzelem–34 döntetlen–73 Lazio-győzelem/ 178–178-ös gólkülönbség. A Serie A-ban: 103–37–27–39 / 145–160.  Genovában: 62–37–14–11 / 124–68. Genovában a Serie A-ban: 51–29–11–11 / 100–63. A párosítás legjobb gólszerzői: Ciro Immobile (Genoa és Lazio) és Silvio Piola (Lazio) 9-9 gól, Giorgio Dal Monte (Genoa), valamint Silvestro Pisa és Giuseppe Signori (Lazio) 6-6.
A legutóbbi mérkőzés: Lazio–Genoa 3–1 (1–0). Gólok: Pedro, Acerbi, Zaccagni, ill. Melegoni (2021. 12. 17.). A legutóbbi bajnoki Genoa-győzelem: 2–1 (2019. 2. 17.); a legutóbbi döntetlen: 1–1 (2021. 1. 3.); a legutóbbi Lazio-győzelem: 1–3 (2021. 12. 17., Rómában). Házi gólkirály: Mattia Destro 9, ill. Ciro Immobile 17 gól.

NAPOLI–FIORENTINA

Osimhen combja miatt aggódnak a nápolyi  szurkolók, a nigériai csatárra nagy szükség lenne, hogy a csapat bevegye a firenzeiek kapuját (Fotó: Getty Images)

A Napoli effektív bajnokesélyes, túllendült kisebb hullámvölgyén, de hátrányban van a két milánói alakulattal szemben. Amióta a Fiorentina 6–0-ra kikapott a Napolitól tavaly januárban, sok minden megváltozott Firenzében, Vincenzo Italiano csapata ebben az idényben stabilan a mezőny felső részébe tartozik, versenyben van az európai kupahelyek valamelyikéért. A válogatott szünet előtt pontot szerzett az Intertől, urána megverte az Arno parti derbin az Empolit. Ám sorsolása roppant nehéz, a nápolyi út után meg kell mérkőznie a Milannal, a Romával és a Juventusszal is.  Idegenbeli védekezése pocsék, legutóbbi 11 házon kívüli bajnokija mindegyikén kapott gólt, legutóbb tavaly szeptemberben Udinében maradt érintetlen a hálója. Ha elkerülné, hogy beállítsa a 12-es negatív rekordját, a pontszerzéssel jelentőset léphetne nemzetközi céljai felé, ugyanakkor szinte kivenné  házigazdáját a bajnokesélyesek köréből.
A hazaiak gólfelelőse Osimhen hét közben combsérülést szenvedett edzésem, de mindent megtesznek, hogy a rangadón pályára léphessen. Di Lorenzo, Unasz és Petagna viszont biztosan nem játszhat, előbbit a fiatal Zanolival pótolják. Anguissa egymeccses eltiltását tölti, Fabián Ruiz visszatér a kezdőcsapat középpályájára.
A vendégek középpályása, Bonaventura továbbra is térdfájdalmakkal szenved, várhatóan Odriazola sem játszhat, őt valószínűleg Venuti helyettesíti. A csatársor közepén a múlt héten kezdő Cabral szeretné megtartani helyét Piatekkel szemben, míg a középpályán Amrabat léphet az eltiltott Torreira helyére.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A legutóbbi 5 meccsükön nem fordult elő azonos típusú eredmény egymás után, 1-1 viola-győzelem és döntetlen, három nápolyi siker alkotja ezt az ötöst, beleértve a legutóbbi 6–0-s nápolyi győzelmet, tavaly januárban, amely  a firenzeiek legnagyobb bajnoki veresége volt 2004–05. óta. 2. A párharcot a liga két legjobb labdabirtoklású csapata vívja, a Napoli 59, a Fiorentina 57%ban birtokolja meccsein a labdát átlagban, ez a firenzeieknél a legmagasabb ilyen érték 2017–18. óta (58%).  3. A Fiorentina ellen szerezte Lorenzo Insigne a legtöbb bajnoki gólt (9), s csatár 14-et legutóbbi 22 góljából 11-esből érte le, egyike a három legtöbb büntetőt értékesítő játékosnak az 5 topbajnokságban (7, ugyanennyi van Wissam Ben Yeddernek és Karim Benzemának is).

Kapcsolódó

Napoli–Fiorentina kupamúlt

Összesen: 17 mérkőzés–6 Napoli-győzelem–8 döntetlen–3 Fiorentina-győzelem / 21–18-as gólkülönbség. Nápolyban: 9–4–4–1 /11–8. A legutóbbi kupamérkőzésük: Napoli–Fiorentina 1–0 (0–0). G.: Callejón (2017. 1. 24., negyeddöntő). A párosítás legjobb gólszerzője: Diego Maradona (Napoli) 3 gól.
Legjobb kupaszereplés:
győztes (6x: 1962, 1976, 1987, 2012, 2014, 2020), ill. győztes (6x: 1940, 1961, 1966, 1975, 1996, 2001). Az előző kiírásban: elődöntős (Atalanta 0–0, 1–3), ill. nyolcaddöntős (Inter 1–2, h.)

ROMA–SALERNITANA

Henrih Mhitarjan 28 meccsen négyszer találét be a kapuba az idényben. Legutóbb otthon a Fiorentina ellen volt eredményes az örmény klasszis, ha betalál, a szezonban először szerez gólt egymást követő meccseken (Fotó: Getty Images)

A Romának a kupahelyekért folytatott versenyben jó a pozíciója, de nem engedhet meg magának lazítást, olyan sűrű a két kupahelyért harcoló ötös mezőny. Főként a Salernitana ellen nem téveszthet, hiszen a sereghajtót szinte mindenki megveri, a vetélytársak nagy többsége is.
José Mourinho nem tartozik a nagy rotálók közé, most mégis egy-két helyen változtatnia kell. Már csak azért is, mert mindenki nem bírja egy egész idényen keresztül a rendszeres heti kétmeccses terhelést. A közelmúltban sérüléséből visszatérő Zaniolónak mindenképpen kezdenie kell, mert Lorenzo Pellegrini megkapta ötödik sárgáját is (talán nem véletlenül…), s erre a meccsre el van tiltva. Mancini Norvégiában megsérült a Bodö elleni második skandináviai Ekl-meccsen (az októberi 1–6 utáni mostani 1–2 mutatja a „fejlődést”),a  helyére Smalling kerülhet vissza a védelembe. Tammy Abraham, az első félidős gólrekorder (12-szer talált be a mérkőzések első 45 percében, ez hárommal több mint amennyit a salernóiak együtt szereztek) természetesen kezd legelöl.
A Salernitanának sok a hiányzója, tovább nehezítve az amúgy is súlyos helyzetet. A korábban is sérült M. Colulibaly, Musset és az ex-Roma-csatár Perotti mellé az eltiltott Fazio és Bonazzoli csatlakozik – egy fél csapatnyi kezdőt hiányolhat Ranieri mester. A kezdőkapus Sepe influenzaszerű betegséggel küzd, Balec ritka bizonyításai alkalmat kap, kérdés, hogyan tud élni vele. Bonazzoli távollétében Mikael vagy Ribéry kezdőcsapatba állításán dilemmázik Ranieri. A veterán francia vb-ezüstérmes legutóbbi 26 Serie A-meccse egyikén sem talált a kapuba.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Roma egyetlenegyet vesztett el legutóbbi 40 mérkőzéséből, amelyet újonccsapat ellen vívott (34 gy., 5 d.), azt az egyet 3–2-re bukta el Velencében ebben a szezonban. 2. A Salernitana eddig 66 gólt kapott az idényben, csak két csapatnak sikerült megúsznia a kiesést, amely 65 fölött kapott 31 meccs után, a Casalénak 1932–33-ban és a Livornónak 1929–30-ban. 3. Tammy Abraham nem talált be a Sampnak legutóbb, először elmulasztva a gólszerzést 2021 decembere óta; a négy, újonc elleni találkozón 4-szer talált a kapuba, beleértve a Salernóban szerzett gólját is a fordított párosítású találkozón augusztusban, amely egyben első Serie A-találata is volt.

Kapcsolódó

Roma–Salernitana bajnoki örökmérleg

Összesen: 7 mérkőzés–6 Roma-győzelem–0 döntetlen–1 Salernitana-siker/ 17–6-os gólkülönbség. A Serie A-ban: 5–4–0–1 / 10–3. Rómában: 3–3–0–0 / 8–3. Rómában a Serie A-ban: 2–2–0–0 / 4–1. A párosítás legjobb gólszerzői: Amadeo Amadei (Roma) 3 gól, Lorenzo Pellegrini, Paulo Sérgio és Omero Utrili (Roma) 2.
A legutóbbi mérkőzés: Salernitana–Roma 0–4 (0–0). Gólok: L. Pellegrini 2, Veretout, Abraham (2021. 8. 29.). A legutóbbi bajnoki Roma-győzelem: 4–0 (2021. 8. 29., Rómában); a legutóbbi döntetlen: 2–2 (1952. 4. 20.); a legutóbbi Salernitana-győzelem: 1–2 (1999. 1. 29., Salernóban). Házi gólkirály: Tammy Abraham 15, ill. Dederico Bonazzoli 7 gól.

TORINO–MILAN

Juric mesternek valami nagyon okosat kellene kitalálnia az első számú bajnokjelölt ellen (Fotó: Getty Images)

Miután márciusban három egymást követő 1–0-s sikert aratott a Milan – az egyiket a csúcsriválisok egyike, a Napoli ellen – , a nemzetközi szünetet követően „megfázott” a bolognai Dall”Arában, pontokat hagyott el Bolognában. Hiába küldött hétfőn 33 lövést a kapura, Pioli csapata nem tudta megtörni házigazdáját, így nem sikerült visszaállítania a hárompontos különbséget, csak eggyel vezet a Napoli előtt. Bennaszer Cagliari elleni egyetlen találata óta a Milan 43 sikertelen lövést regisztrálhatott. Legutüvvi hat tétmeccséón csak a roppant gyenge Salernitaana ellen sikerükt 4 gólt szereznie a vörös-feketéknek – tűzerejük éppen akkor van fogyóban, amikor a bajnoki hajrában a legnagyobb szükség volna rá. A calcio egyik meghatározó csapata 2011 óta nem volt bajnok, tavaly azonban második lett az Inter mögött, s most saját kezében tartja sorsát: ha megnyeri minden meccsét, megszerzi a scudettót. Most azzal az ellenféllel szemben lép fel, amelyet legutóbb 7–0-ra győzött le saját pályáján – persze azóta azért közeledtek egymáshoz a csapatok játékerőben, ősszel „csak” 1–0-ra nyert a Milan, Giroud találatával a San Siróban.
A Toro amúgy a legutóbbi négy meccsét elvesztette mostani vendége ellen, 0–11-es gólkülönbséggel, 70 év óta először szenvedhet el sorozatban 5 vereséget tőle. A Granata esélyei javultak a múlt héten, amikor idegenben megverték a Salernitanát – igaz, csupán 1–0-ra – , véget vetve ezzel 8 mérkőzéses nyeretlen szériájának. 11.-ek a bjnoki ráblázaton, a felső ház utolsójának, a Veronénak 7 ponttal van többje, kevés a remény a Hellas utolérésére és megelőzésére még úgy is, ha a vetélytárs szombaton kikapott az Intertől. Annak ellenére, hogy Juric mester jelentősen igyekezett megszilárdítani csapata védekezését – a hátvédsor frontembere, Bremer többször is remekelt – , kapott gól nélküli meccse szeptemberben volt legutóbb a Granatának, ha most sikerülne, az nemes bosszút jelentene a tavalyi hetesért, mert jócskén keresztbe tenne a milánóiak bajnoki reményeinek.
Az egész idéányben sok-sok védősérüléssel küszködő Milan vasárnap sem boztops, hogy pályára küldheti Romagnolit, aki ez esetben csatlakozik az idény végéig kidőlő Kjaerhez és a szintén ritkásan használható Florenzihez, középeb tehát ismét a Tomori, Kalulu duó lesz a felelős a védekezés hatékony működtetéséért. A két középcsatárklasszis közül Giroud kezd, Ibrának inkább csereként lehet alkalma, hogy betaláljon és a liga históriájánk második legidősebb gólszerzője legyen.
A másik oldalon Pobega játékjogának birtokosa ellen léphet pályára – hivatalosan a Milan játékosa –, először, hiszen a két csapat őszi mérkőzése idején eltiltását töltötte.  Ez esetben Lukics visszakerülhet a cserepadra, esetleg egy sorral hátrébb kerülhet. Praet és Brekalo reménykedik benne, hogy visszatérhet a csapatba. Djidji viszont még mindig a sérültlistán van combizomfájdalmai miatt, s a Sanabria, Zaza csatárpáros is bevethetetlen. A másik Milan-kölcsönjátékos Pellegri felépült térdsérüléséből, s Beléotti elsp számú tartalékaként ülhet le a cserepadra.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Milan 7–0-ra nyerte meg legutóbbi bajnokijukat az Olimpico Grande Torinóban. A vörös-feketék most először nyerhetnek kétszer egymás után a Serie A-ban Torinóban 2008 után (akkor Ancelotti volt az edző).  2. Andrea Belotti szerezte a Torino legutóbbi két gólját a Milan ellen (duplázott 2019-ben). Egy újabb találattal Paolo Pulici, Romeo Menti és Guglielmo Gabetto (egyformán 6) mellett holtversenyben a Torino legeredményesebb játékosa lehet az ördögök ellen. 3. Ibra (40 éves és 189 napos lesz a meccs napján) Silvio Piolát megelőzve lehet a Serie A második legidősebb gólszerzője, ha a hálóba talál. A Lazio világbajnok legendája 40 éves és 131 napos volt, amikor 1954-ben betalált – a svéd zseni amúgy 6 meccs óta nem volt eredményes, ilyen hosszú gólcsendje nem volt a Serie A-ban 2006 áprilisa óta (akkor ez 9 meccsnyire nyúlt a Juve játékosaként).

Kapcsolódó

Torino–Milan bajnoki örökmérleg

Összesen: 167 mérkőzés–42 Torino-győzelem–60 döntetlen–65 Milan-siker / 172–255-ös gólkülönbség. A Serie A-ban: 151–33–56–62 / 144–233. Torinóban: 83–27–39–17 / 115–123. Torinóban a Serie A-ban: 75–22–36–17 / 93–101.  A párosítás legjobb gólszerzői: Gunnar Nordahl (Milan) 12 gól, José Altafini (Milan) 11, Renzo Burini és Nils Liedholm (Roma), valamint Julio Libonatti (Toprino) 9-9.
A legutóbbi mérkőzés: Milan–Torino 1–0 (1–0). Gól: Giroud (2021. 10. 16.). A legutóbbi bajnoki Torino-győzelem: 2–1 (2019. 9. 16.); a legutóbbi döntetlen: 0–0 (2018. 12. 9., Milánóban); a legutóbbi Milan-győzelem: 0–1 (2021. 10. 16., Milánóban). Házi gólkirály: Josip Brakalo 6, ill. Olivier Giroud, Rafael Leao és Zlatan Ibrahimovic 8-8 gól

SERIE A, 32. forduló. Sport2 12:15 Genoa CFC–SS Lazio (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter); Sport2 14:45 SSC Napoli–ACF Fiorentina (kommentátor: Szaniszló Csaba, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter); Sport2 17:15 AS Roma–US Salernitana 1919 (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter); Sport2 20:30 Torino FC–AC Milan (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván)

Cookie beállítások