Csúcscsata a San Siróban • SportTV

Csúcscsata a San Siróban

2022. 04. 23. 12:02    
Olvasási idő: 5 perc

A 34. játéknap szombati négy meccséből hármat is megmutatunk. A nap mérkőzése egyértelműen az Inter–Roma rangadó, amelyen a két leghosszabb aktív veretlen sorozatot építő együttes csap össze.

Mario Pasalic, a bergamóiak házi gólkirálya (Fotó: Getty Images)

VENEZIA–ATALANTA

A hazai együttes tagja a jelenlegi „kiesőtriónak”, amely hat ponttal van elmaradva a még bent maradó Cagliari mögött, csak éppen a Salernitanának és a Veronának 32 lejátszott meccse van, a harmadik „bolytag” Genoának már 33. A vendég Atalanta a sok pontvesztés miatt gyakorlatilag kezd lemondani az európai kupahelyek valamelyikéről, az Ekl-t garantáló hatodik pozíciótól ötpontnyi a hátránya.
A Veneziában a múlt héten eltiltás miatt nem játszhatott Ampadu, Tessman helyettesítette, de a walesi válogatott alighanem visszakerül a kezdőbe a bergamóiak ellen.  A kapuban továbbra is a veterán finn Mäenpää áll majd, hiszen az első két kapus, Romero és Lezzerini még mindig a sérültlistán szerepel és nem a meccslapon. Ebuehi és Vacca sem bevethető, Kiyine és Haps pedig most érte el a sárgás eltiltáshatárt. Február vége óta csak Thomas Henry talált a kapuba a csapatból, az ő helyét senki sem veszélyeztetheti.
A vendégektől is hiányzik néhány ember a mérkőzésen, Gasperini mester ezúttal nem számíthat, Freuler és Rafael Tolói csapatkapitány szereplése erősen kétséges, és Malinovszkij is megsérült sajátos módon akkor, amikor afféle „rögbis szerelést” produkált a Verona ellen. Pezzella viszont reménykedik, hogy végleg maga mögött tudja combsérülését. Szélsővédőtársa, a dán Maehle is  szeretne visszatérni, de lehet, hogy a Torino elleni meccsig várnia kell. Elöl a két kolumbiai, Zapata és Muriel küzd meg az ék posztkáért Bogával. Muriel minden gólban szerepet vállalt az idényben, amelyet a feljutócsapatok elleni 7 találkozón elért az Atalanta.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A legutóbbi 75 évben 13-szor találkozott a két csapat a Serie A-ban, a „lagunások” mindössze egyszer nyertek, 3 döntetlen és 9 Atalanta-siker mellett; az az egyetlen győzelem 1963 februárjában született Can Bartu góljával, az volt az egyetlen török találat a klub históriájában. 2. Az Atalanta már 9 vereséget szenvedett az idényben, ennél többször csak 2018–18-ban kapott ki – tízszer, akkor a 7. helyen végzett a bajnokságban. 3. Thomas Henry szerezte a Venezia két legutóbbi gólját, a legutóbbi játékos, aki három egymást követő velencei meccsen gólt szerzett, Filippo Maniero volt, 2001 szeptembere és októbere között.

Kapcsolódó

Venezia–Atalanta bajnoki örökmérleg

Összesen: 43 mérkőzés–11 Venezia-győzelem–13 döntetlen–19 Atalanta-győzelem / 44–60-as gólkülönbség. A Serie A-ban: 19–3–5–11 / 15–29. Velencében:  21–7–8–6 / 26–22. Velencében a Serie A-ban: 9–2–4–3/ 6–7.  A párosítás legjobb gólszerzői: Karl Aage Hansen és Mario Pasalic (Atalanta), valamint Lanfranco Alberico (Venezia) 3-3 gól, Can Bartu  (Venezia) és Fausto Rossini (Atalanta) 2-2.
A legutóbbi mérkőzés: Atalanta–Venezia 2–0 (1–0). Gólok: Muriel, Maehle (2022. 1. 12.). A legutóbbi bajnoki Venezia-győzelem: 1–0 (2004. 2. 1.); a legutóbbi döntetlen: 0–0 (2003. 8. 8.); a legutóbbi Atalanta-győzelem: 0–2 (2022. 1. 12., Bergamóban). Házi gólkirály: Thomas Henry 7 gól, ill. Mario Pasalic és Duván Zapata 7-7 gól

INTER–ROMA

Edin Dzeko, a Roma korábbi ikonja éppen excsapata ellen szerezheti meg 100. Serie A-gólját  ha sikerül dupláznia a San Siróban (Fotó: Getty Images)

A Serie A két kiemelkedő formában lévőcsapata csap össze a San Siróban. Az Inter sorozatban öt győzelemmel tért vissza a bajnokság élére – ideiglenesen, mert a Milan másnap visszavette a vezetést – , a Roma pedig egytucatnyi veretlen mérkőzéssel jutott el odáig, hogy már szinte bizonyosra mondható európai kupaindulása, igaz, a BL-re csekély az esélye. A hét közben a fekete-kékek nagy győzelmet arattak a városi rivális Milan ellen, bejutva az Olasz Kupa döntőjébe, egyben lélektani előnyt is szereztek a scudettóért folyó versenyfutásban. (A szerzett pontokat tekintve az ördögök, a vesztetteket nézve az Inter áll jobban.) Így esélye nyílik a hazai duplázásra, amely legutóbb a Juventusnak jött össze 2018-ban, s most éppen a torinói gigásszal lesz randevúja a címvédésre törő olasz bajnoknak május derekán.
Sok elemző szerint a hátralévő legerősebb ellenféllel kell megküzdenie a neroazzurrinak, de a közelmúlt eredményei mellette szólnak: 9 legutóbbi meccsén veretlen maradt a sárga-vörösök ellen, legutóbbi 2017-ben vallott kudarcot, amúgy éppen a San Siróban. A fővárosiak amúgy legutóbbi három mérkőzésüket egyaránt elvesztették az Inter ellen, ebből egy-egy bajnoki és kupatalálkozót ebben az idényben.
különös zamatot ad a mérkőzésnek José Mourinho, hiszen a Roma jelenlegi mestere éppen az Intert vezette el egészen a 2010-es csúcsig, amikor a milánói óriás megcsinálta a „treét”, azaz megnyerte a Serie A-t, a Coppa Italiát és a Bajnokok Ligáját is.
A giallorossi azonban 12 veretlen meccset számlál, amely szériát El Shaarawy nápolyi last minute egyenlítő góljával sikerült életben tartania. Amúgy azzal a ritkán bekerülő korábbi válogatott csatár szinte lenullázta a vendéglátó Napoli bajnoki reményeit. Egy héttel korábban a csapat az utolsó tíz percben fordítva győzte le 2–1-re a Salernitanát, ám előtte a Vitesse, az Udinese és a Sassuolo ellen ugyancsak a véghajrában szerzett fontos találatokat, azaz igazi meccsbefejező klasszisegyüttesnek számít. A jövő héten egyébként az El elődöntőjében is helyt kell állnia Leicesterben, de ez még aligha foglalkoztatja a milánói csúcscsata előtt Mourinhót és csapatát.
Alessandro Bastoni megkapta az engedélyt az orvosoktól a szombati játékra, így csak Vidal számít az egyetlen fontos hiányzónak Simone Inzaghi együttesében. Lautaro Martínez látványosan remekelt a Coppa-derni, akkor Correa kezdett mellette és Dzeko állt be csereként, kérdés, most is így lesz-e vagy éppen fordítva. A bosnyák csatár egyébként éppen a Romából igazolt az Interbe tavaly nyáron, előtte 199 bajnokin 85 góllal boldogította a fővárosi tifosókat. Azóta ezt a gólszámot már 98-ra növelte, s ha még kétszer betalál, ő lesz a 90. játékos, aki eléri a százas határt az olasz élvonalban.
A vendégcsapat viszont nagy erősségét kénytelen nélkülözni, Nicolo Zaniolo ugyanis az ötödik sárgája utáni automatikus eltiltását tölti a rangadón. Így Mhitarjan kerül Pellegrini mellé, támogatandó az egyre jobb teljesítményeket nyújtó angol éket, Tammy Abrahamet.   A tartalékkapus Fuzato furcsa, csereként történő kiállítása miatt nem ülhet le a padra. A balhátvéd posztjáért éles konkurenciaharc bontakozott ki az Eb óta hiányzó sztár, a már tejes értékű Spinazzola, Vina és a fiatal Zalewski között, Mou az utolsó pillanatokban dönthet közöttük.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. Az Inter nem vesztett meccset a Roma ellen a San Siróban 2017 februárja óta, Radja Nainggolan duplázott, az volt az egyetlen ilyen kettős találata a Serie A-ban, azóta három döntetlen mellett egy Inter-siker született Milánóban. 2. A Romáé a leghosszabb élő veretlenségi sorozat a ligában, 12 meccset számlál (7 gy., 5 d.), ez a klub históriájában is páratlan 2017 óta, akkor Spalletti vzetésével 17 bajnokin át nem talált legyőzőre. 3. A Napoli elleni utolsó perces egyenlítő gól után Stephan El Shaarawynak lehetősége nyílik két egymást követő meccsen betalálni először 2019 januárja óta; a volt Milan-csatár összesen 3 gólt jegyez az Inter ellen. Mindegyiket a Meazza Stadionban lőtte az első félidőben.

Kapcsolódó

Inter–Roma bajnoki örökmérleg

Összesen: 179 mérkőzés–75 Inter-győzelem–54 döntetlen–50 Roma-győzelem / 288–230-as gólkülönbség. A Serie A-ban: 177–74–54–49 / 287–227. Milánóban: 89–46–28–15 / 161–91. Milánóban a Serie A-ban: 88–45–28–15 / 160–91. A párosítás legjobb gólszerzői: Alessandro Altobelli (Inter) 17 gól, Francesco Totti (Roma) 12 gól, Giuseppe Meazza (Inter) 11.
A legutóbbi mérkőzés: Roma–Inter  0–3 (0–3). Gólok: Calhanoglu, Dzeko, Dumfries (2021. 12. 4.). A legutóbbi bajnoki  Inter-győzelem: 3–0 (2021. 12. 4., Rómában); a legutóbbi döntetlen: 2–2 (2021. 1. 10., Rómában); a legutóbbi Roma-győzelem: 1–3 (2017. 2. 16.). Házi gólkirály: Lautaro Martínez 15, ill. Tammy Abraham 15 gól.

VERONA–SAMPDORIA

Manolo Gabbiadini teljes értékű harcosként léphet pályára szombaton este a Marc Antonio Bentegodi Stadionban (Fotó: Getty Images)

A Verona a középmezőny „fixált” tagja, jelentősen fel s le sem vezethet már az útja. A nagy múltú, egykori BL-döntős, KEK-győztes Samp azonban legutóbbi féltucat mérkőzéséből egyszer nyert ugyan, de a másik ötöt elvesztette, s ha ilyen gyengén teljesít továbbra ism még a kiesés árnyéka is rávetődhet a véghajrában a csapatra.
A Hellasnál újra edzésbe állt Barak és Veloso is, Ivan Tudor gyakorlatilag minden fontos játékosára számíthat a késő esti mérkőzésen. Csal Dawidowicz és a tartalékkapus Pandur hiányzik, ők azonban már hónapok óta sérültlistán vannak. A támadóegységet újra a házi gólkirály Giovanni Simeone és az exgenovai Caprari alkothatja, utóbbi már 7 gólpassznál tart az idényben.
A Samp még teljesebb kerettel készülhet, Giovinco, Gabbiadini és Ekdal visszaérte után már a dán Damgaard  is teljes értékű harcos, az idényben alig akadt találkozó, amelyben az edző számíthatott mindannyiukra. A Salernitana elleni vereség alkalmával gólt szerző Caputo alighanem továbbra is megtarthatja a helyét az együttesben, annak ellenére, hogy eddig 362 percet játszott a Verona ellen a Serie A-ban, de még sosem talált a kapuba. Előfordulhat, hogy a veterán Quagliarella nem csatlakozik hozzá, ha Giampaolo az egycsatáros játék mellett dönt. Ez megnyitatja az utat Abdelhamed Szabiri előtt a kezdőbe kerülésre.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Verona egyetlenegyet tudott megnyerni a Samp elleni legutóbbi egytucat bajnokijából 2019 októberében Kumbulla találatával és Murru öngóljával, 9 liguriai siker és 2 döntetlen mellett. 2. A Sampdoria már 20 meccset vesztett a bajnoki idényben, beállítva 2019–20-as pocsék eredményét, sosem kapott ki ennél többször egyazon élvonalbeli idényében. 3. Gianluca Caprari már 7 gólpasszt jegyez az idényben, csak két Verona-játékosnak sikerült ennyit vagy többet teljesítenie 2004–05 óta (Hallgrimssonnak 9-et 2014–15-ben és Romulónak 8-at 2013–14-ben), a támadó 73 ligameccset játszott a Samp színeiben, de ellene szerezte első bajnoki gólját is a Pescara mezében 2012 szeptemberében.

Kapcsolódó

Verona–Sampdoria bajnoki örökmérleg

Összesen: 63 mérkőzés–13 Verona-győzelem–23 döntetlen–27 Sampdoria-győzelem/ 61–91-es gólkülönbség. A Serie A-ban: 51–12–17–22 / 54–77. Veronában: 31–12–14–5 / 42–33. Veronában a Serie A-ban: 25–11–10–4 / 37–28. A párosítás legjobb gólszerzői: Emanuele Delvecchio (Verona), valamint Fulvio Francesconi és Gianluca Vialli (Sampdoria) 7-7 gól.
A legutóbbi mérkőzés: Sampdoria–Verona 3–1 (0–1). Gólok: Candreva, Ekdal, Murru, ill. Tameze (2021. 10. 27.). A legutóbbi bajnoki Verona-győzelem: 2–0 (2019. 10. 5.); a legutóbbi döntetlen: 0–0 (2017. 9. 20.); a legutóbbi Sampdoria-győzelem: 1–3 (2021. 10. 27., Genovában). Házi gólkirály: Giovanni Simeone 16, ill. Francesco Caputo 10 gól

SERIE A, 34. forduló. Sport2 14:45 Venezia FC–Atalanta BC (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Kemenes Szabolcs); Sport2 17:45 FC Internazionale–AS Roma (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Kemenes Szabolcs); Sport2 20:30 Hellas Verona–Sampdoria (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Kemenes Szabolcs)