Szalmaszál a salernóiaknak • SportTV

Szalmaszál a salernóiaknak

2022. 05. 02. 12:52    
Olvasási idő: 2 perc

Hetekkel ezelőtt még teljesen reménytelennek tetszett a Salernitana bent maradása a Serie A-ban. Az elmúlt három fordulóban azonban megtáltosodott a délolasz együttes, s most ott tartunk, hogyha hétfőn este bravúrpont(oka)t szerez, akár a maradék négy meccsén kiharcolhatja a élvonalbeli tagsága meghosszabbítását.

Duván Zapata (középen) szerezte az egyetlen gólt, amellyel szeptemberben az Atalanta elvitte mindhárom pontot Salernóból (Fotó: Getty Images)

Davide Nicola irányításával elképesztő eredményességbeli fejlődást mutat a Salernitana. Február 22-én nevezték ki az akkor utolsó előtti gárda élére, akkor a csapat 3–4–16-os eredménymérleggel állt. Az ő eddigi 10 meccsének mutatója: 3–3–4, azaz  a százalékokban kifejezett pontszerzési mutató 18.8%-ról 40%-osra ugrott előre. Három legutóbbi mérkőzésén győzött a csapat, ebből kétszer idegenben.
A házigazdák az esetleges három ponttal Európa-liga-selejtezős helyre lépnének fel, viszont legutóbbi öt hazai mérkőzésük egyikén sem sikerült győzniük (a Serie A-ban négyen plusz egy EL-negyeddöntőben a Lipcse ellen), ötös bajnoki nyeretlen szériájukra legutóbb 2016-ban volt példa Edy Reja edzőségével. Legjobb otthoni teljesítményét a múlt héten nyújtotta, amikor kétszer is hátrányból visszatérve 4–4-es gólzáporos döntetlent játszott a Torinóval. A meccs hőse Luis Muriel lett, a kolumbiai támadó két gólt szerzett – mindkettőt 11-esből – , a másik kettőnél pedig ő adta a gólpasszt. Azt megelőzően Velencében idegenben nyert a Dea 3–1-re, véget vetve ötmeccses nyertlen szériájának. Gasperini edző tanítványai 34 mérkőzésből 15-öt nyertek meg, 10-szer ikszeltek és 9-szer veszítettek, az 55 megszerzett pont, ez a hétfő esti meccs előtt 8. helyet ér a táblázaton, 3-mal lemaradva a Romától. Az előző idény harmadik helyezése óta ez jelentős visszaesés, amely elsősorban a gyenge hazai produkció következménye. 17 otthoni meccsből a csupán 4 győzelemmel szerzett 19 pont roppant levés a megszerezhető 51-hez képest.
A Salernitana viszont újabb hatalmas lépést tett a bent maradás felé a múlt heti, Fiorentina elleni 2–1-gyel. Pedig a violák 72%-os labdabirtoklási mutatóval nagy mezőnyfölényt harcoltak ki, de üres kézzel voltak kénytelenek távozni, mert bár Djuric korai vezető góljára Saponara a második félidő derekán válaszolni tudott, a hazai házi gólkirály Bonazzoli találatára már senkisem. Ezt megelőzően a Salernitana véget vetett 11 mérkőzéses nyeretlen szériájának a Samp elleni 2–1-gyel Genovában, majd négy nappal később Udinében is nyerni tudott 1–0-ra. A Salarnitana esetleges újabb bravúrgyőzelmével – erre még nem volkt példa a két együttes egytucat eddigi tétmérkőzésén – pontszámban behozná a már bent maradó helyet elfoglaló Cagliarit (28-28), egy találkozóval kevesebbet játszva a szárdoknál.
Gasperini továbbra sem számíthat Pezzellára, aki két hete hétfőn Verona ellen izomsérülést szenvedett, s már a harmadik mérkőzés óta nem bevethető. A sérültlistára Maehle is (újra) feliratkozott, április 3-án a Napoli ellen sérült meg a hasfala. Távollétükben Hateboer és Zappacosta újra szélsőhátvédet, illetve középpályást játszik, a Rafael Tolói, Demiral, Palomino védelmi vonal előtt fel s le harmonikázva. A támadóegységet valószűleg a két kolumbiai és a holland Koopmeiners alkotja majd.
Az ellenféléhez képest a Salernitana sérültkontingense tetemesebb: Joel Obi comb-, M. Coulibaly izom- és Mousset lábsérülése továbbra is hosszabb ideje játékképtelen. Fiorillo kapus az év eleje óta nem játszhat a decemberben az Inter ellen elszenvedett sérülés miatt, április 20-án az Udinese ellen meg a szerb középpályás Radovanovics dőlt ki a sorból. Legutóbb a Fiorentina ellen a kispadról már be tudott szállni Bonazzoli, a 8 góljával a csapat legereményesebb csatára talán már a kezdőben is helyet kaphat Bergamóban.
Három statisztikai érdekesség a meccsről: 1. Az Atalanta a legutóbbi 7 újoncok elleni hazai meccsén legalább két gólt szerzett – sosem volt ennél hosszabb ilyen sorozata (ugyanekkora volt 2014 decembere és 2017 februárja között). 2. A Salernitana megnyerte legótóbbi három bajnokát. Ennél hosszabb nyerősorozata újoncként a 2008-ban a másodosztályú száműzetésből visszatérő Juvének volt 2008-ban (4 találkozó). 3. Egyetlen csapat sem szerzett több gólt közvetlen szabadrúgásból, mint a Salernitana  (4, ebből kettő Verdié), ugyanakkor az Atalanta az idényben még nem kapott gólt ebből a játékelemből.

Kapcsolódó

Atalanta–Salernitana bajnoki örökmérleg

Összesen: 11 mérkőzés–5 Atalanta-győzelem–6 döntetlen–0 Salernitana-siker/ 12–4-es gólkülönbség. A Serie A-ban: 3–1–2–0 / 1–0. Bergamóban: 5–1–4–0 / 7–1. Bergamóban a Serie A-ban: 1–0–1–0 / 0–0. A párosítás legjobb gólszerzői: Giampaolo Pazzini (Atalanta) 2 gól, Maurizio Ganz, Mario Valentini és Duván Zapata (Atalanta), valamint Armando Perna (Salernitana) 1-1.
A legutóbbi mérkőzés: Salernitana–Atalanta 0–1 (0–0). Gól: Zapata (2021. 9. 18.). A legutóbbi bajnoki Atalanta-győzelem: 1–0 (2021. 9. 18., Salernóban); a legutóbbi döntetlen: 0–0 (2004. 6. 12., a Serie B-ben); a legutóbbi Salernitana-győzelem: még sosem fordult elő. Házi gólkirály: Mario Pasalic 11, ill. Federico Bonazzoli 8 gól.

SERIE A, 35. forduló. Sport1 18:30 a forduló összefoglalója (kommentátor: Fülöp László és Fülöp Marcell); Sport1 18:30 Nyerő SzériA olaszfutball-magazin (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János és Kéri András Dániel); Sport1 20:30 Atalanta BC–US Salernitana 1919 (kommentátor: Fülöp Marcell, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Kéri András Dániel)