Északi nyitány: újonc az exgyőztes ellen • SportTV

Északi nyitány: újonc az exgyőztes ellen

2022. 09. 02. 11:05    
Olvasási idő: 2 perc
CHL

Csütörtökön már megmutattuk az újonc fehérvári csapatot a jégkorong BL nyitó napján, most a második játéknapra is ”tartogatunk” egy újoncot. A négy finn együttes közül az egyetlen bemutatkozó a sorozat hét évvel ezelőtti bajnokát fogadja.

Vajon az újonc finn vagy az első győztes svéd csapat jut közelebb a CHL-trófeához?

A Jukurit a névhasonlóság miatt nem tévesztendő össze a Jokerittel. Utóbbi fővárosi egylet, jóval nevesebb, éveket töltött a KHL-ben is. Előbbi a Helsinktől 120 km-re északkeletre fekvő alig több mint 50 ezres város, amelynek hokiklublát 1970-ben alapították. Négy évtizeden keresztük nem játszott jelentősebb szerepet az egyébkén a világelitbe tartozó finn hokiban, igaz, 7 alkalommal megnyerte a másodosztályú bajnokságot. Az előző évtized második felében jutott fel a Liigába, azaz az élvonalba, első négy idényében nem került be az első 10 közé az alapszakaszban. Aztán az elmúlt idényben, már a korábbi NHL-játékos, Olli Jokinen vezetőedzőségével az alapszakasz második helyén végzett, bekerült a playoffba, Ott ugyan a negyeddöntő párharcban 4–3-ra alulmaradt a KooKoo ellen, de mivel a bajnoki címet az alapszakaszgyőztes tamperei Tappara szerezte meg, az alapkör másodikjaként kvalifikált az együttes a CHL-be.
Vendége a Lulea HF, Svédország legészakibb városának  reprezentáns klubja fiatalabb, csak 1977-ben alapították, de már több nagy eredményt mondhat magáénak. 1984-ben másodosztályú bajnok lett, azóta állandó résztvevője az SHL-nek és az esetek többségében a rájátszásban is érdekelve van. Bajnoki címet nyert 1996–96-ban (Le Mat Trophy), két ízben, 1997-bn és 2013-ban bejutott ugyan a fináléba, de előbb a Färjestadtól (1–3), majd a Skellefteától (0–4) vereséget szenvedett.
A CHL-nek alapító tagja, mi több, az első győztese is. A K-csoportban ugyan csak második lett, s a kieséses playoffban is csak rávezetésekkel verte ki a nyolcaddöntőben az RB Salzburgot, de aztán a finn Lukko (5–2, 2–1) és az ugyancsak svéd Skelleftea (2–2, 3–2) legyőzésével elérte a finálét, amelyben egy meccsen, hazai pályán 0–2-es első harmad után a harmadikban 4–0-val fordítva megszerezte a kupagyőzelmet. Azóta a vendég Indians négyszer (!) is elnyerte a trófeát, a Lulea viszont csak az elődöntőig jutott el 2019–20-ban, amikor éppen a  Frölundától kapott ki (3–2, 1–3) a négy között. Az volt legutóbbi fellépáse a sorozatban, mert 2020–21-ben annyi más mindennel együtt a BL-t is „elvitte” a Covid, azaz nem rendezték meg, az elmúlt idényre viszont nem sikerült kvalifikálnia magát. Erre az idényre az SHL-alapszakasz második helyével került a mezőnybe.
A mérkőzést az A-csoportban rendezik meg, a négyes másik két tagja, a HC Sparta Praha és a dán Aalborg Pirates is pénteken csap össze a cseh fővárosban.

JÉGKORONG BAJNOKOK LIGÁJA (CHL), csoportkör. Sport1 18:00 Jukurit Mikkeli–Lulea HK (kommentátor: Gyulai Miklós)