Magyar után dán házi rangadó a BL-negyeddöntőért • SportTV

Magyar után dán házi rangadó a BL-negyeddöntőért

2023. 03. 23. 10:05    
Olvasási idő: < 1 perc

A szerdai magyar-magyar után csütörtökön a dán-dán párharc első csatája következik a férfi Bajnokok Ligájában, amelyet az EHF „kitüntetett” a hét mérkőzése (MOTW) címmel.

Két éve BL-döntőbe jutást ünnepelhetett az Aalborg, most a szintén dán GOG ellen még csalk a negyeddöntőbe jutás a tét (Fotó: Getty Images)

Az Aalborg 13 ponttal az 5. helyen végzett a B-csoportban, ezzel váltotta meg belépőját a rájátszásba. A GOG az utolsó fordulóban véglegesítette a 4. helyét a másik nyolcasban a Zágrábban aratott 33–29-es győzelemmel. A két együttes már négyszer összecsapott az idény során, az Aalborg kétszer nyert a bajnokságban, a GOG viszont decemberben a Santander-kupában bizonyult jobbnak. Az idény legelején, augusztusban a dán Szuperkupát is az aalborgi együttes nyerte el.
Öt GOG-játékos szerepel a BL legjobb 20 gólszerzője között (Emil Madsen, Simon Pytlick, Morten Olsen, Lukas Jörgensen és Jerry Tollbring), az AaH-t erősítő Sebastian Barthold mellett.
A GOG a kézihistóriában mindössze másodszor kvalifikálta magát a BL rájátszásába, míg az Aaakbiőüorg már négyszer, 2021-ben a kölni final fourban is szerepelt, mi több, a döntőbe is bejutott, amelyben alulmaradat a sorozat legeredményesebbjével a Barcával vívott küzdelemben.
Mindkét együttes megnyerte múlt heti hazai bajnokiját, a GOG Nordsjaellandban (34–31), az Aaalbirg meg a Mors ellen (29–21).

A találkozó után a „hard core” kézilabda-fanoknak még két felvételről adandó meccsel is szolgálunk: a Kiel szerdai bukaresti BL-vendégjátékával (a rájátszás negyedik meccsével) és a Bundesliga-2. RN Löwen hazai csatájával a 8. HSV Hamburg ellen a világ legszínvonalasabb bajnokságából .

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, rájátszás a negyeddöntőért, első mérkőzés. Sport1 18:30 Aalborg Handbold–GOG (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Ágai Kis András, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila); Sport1 20:30 Dinamo Bucuresti–THW Kiel (felv., kommentátor: Fülöp Marcell, szakkommentátor: Borsos Attila).
BUNDESLIGA, 24. forduló. Sport1 22:45  Rhein-Neckar Löwen–Handball Sport Verein Hamburg (felv., kommentátor: Gyulai Miklós)