A Szeged folytatná a pontgyűjtést
2023. 10. 12. 15:42Olvasási idő: 2 perc
Két vereség után az Aalborg ellen rálépett a szegedi együttes a győztes ösvényre, s Norvégiában ott is szeretne maradni. Este a címvédő lép fel Lengyelországban abban a városban, amelyben két egymást követő alkalommal sem sikerült nyernie. S még egy Bundesliga-rangadót is mutatunk bónuszként kora éjszaka.
KOLSTAD–SZEGED (A-csoport)
Három játéknap után mindkét két ponttal áll, a gólkülönbségek alapján a szegediek az 5., a norvégok a 7. helyet foglalják el az A-csoport táblázatán. Az előző körben a Pick első győzelmét szerezte meg az Aalborg ellen (34–27), míg a Kolstad nagy vereségbe szaladt bele Zágrábban (21–30), pedig legeredményesebb játékosa, Sigvaldi Gudjónsson 11-szer betalált. A Kolstad 81 találattal a harmadik legkevésbé eredményes együttes, csak a Peliszter és a Plock lőtt nála kevesebbet. A szegedi Mario Sostaric 26 góljával három játéknap után még vezette a BL góllövőlistáját.
A Tisza-parti csapat hat forduló után továbbra is veretlen a magyar bajnokságban, legutóbb a Balatonfüredet verte meg 36–23-ra, a Kolstad is győztesen fejezte be a legutóbbi hazai bajnokiját, házigazdája is nyert a norvég ligában, az Elverum ellen 32–27-re.
A szegedi együttes a negyedik norvég csapattal csap össze európai kupaküzdelemben. 1999-ben az EHF-kupában a stavangeri Vikinggel meccselt, a 31–29 és a 25–37 után idegenben szerzett kevesebb gólja miatt búcsúzott. 2009-ben a Sandefjord volt az ellenfél a BL-csoportkörben, 24–26-os vereség után otthon 30–26-ra győzött a Szeged. Az Elverummal a 2019–20-as idény óta 8-szor küzdöttek meg a kékek, 7 győzelem, 1 vereseg mérleggel.
„A Kolstad kerete erős, kiváló játékosokkal rendelkezik, így csak akkor van esélyünk pontszerzésre, ha a rendszerünkre koncentrálunk. Jó formában vagyunk, így bizakodva várjuk a csütörtöki meccset” – mondta Kárpáti Károly az OTP Bank-Pick idény eleje óta irányító mestere.
PLOCK–MAGDEBURG (B-csoport)
A legutóbbi idényben a negyeddöntőben mecccseltek, a plocki 22–22 után a később győztes németek 30–28-as győzelemmel foglalták el helyüket a final fourban. (Előtte a csoprtkörben is találkoztak, s mindketten megnyerték hazai találkozójukat.) Összesítve eddigi 7 meccsüket az SCM javára billen a mérleg, amely ötöt nyert meg találkozóikból, köztük a 2020–21-es Európa-liga elődöntőt, amely után a Magdeburg a trófeát is elhódította a döntőben. A lengyel együttes még első pontjaira vár ebben a BL-kiírásban. A címvédő kettős vereséggel rajtolt, a Veszprémtől otthon, a Barcától idegenben kapott ki, ám után klubcsúccsal 39–23-ra győzte le a Celjét. A Bundesligában is nyert legutóbb 27–23-ra a Göppingent, s továbbra is 3. a táblázaton. A Plock is győzött legutóbb hazai fronton, ls a Kielcével pontban holtversenyben állnak a Kielcével az élen.
„Plockban mindig nagyszerű volt a hangulat – akárcsak a meccsek. Az előző szezonban egy vereségünk és egy döntetlenünk volt ott. Tehát kezdettől fogva ébren kell lennünk, és mindent bele kell adnunk” – nyilatkozta Ómar Magnusson, a címvédő jobbátlövője.
A sportág legelszántabb hívei még kora éjszaka is kapnak egy kis csemegét: a világ legerősebb bajnokságának, a Bundesligának a veretlen éllovasa az 5. helyezett, nagy múltú Löwent fogadja.
FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 4. forduló. Sport1 18:00 Kolstad Handball–OTP Bank-Pick Szeged (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila és Császár Gábor); Sport1 20:30 Orlen Wisla Plock–SC Magdeburg (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Császár Gábor, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila és Császár Gábor)
FÉRFI BUNDESLIGA. Sport1 22:30 Füchse Berlin–RW Löwen (felv., kommentátor: Fülöp Marcell, szakkommentátor: Deli Rita)