Az Inter rekordbeállítással növelné előnyét • SportTV

Az Inter rekordbeállítással növelné előnyét

2023. 12. 29. 13:08    
Olvasási idő: 2 perc

A 2023-as naptári esztendő utolsó, kétnapos fordulója következik ma Serie A-ban. A szám szerint az jelen idén 18. körének első napján fellép a listavezető Inter, s mivel közvetlenn üldözői csak szombaton játszanak, pénteken este akár 9 pontos előnnyel is vezetheti a táblázatot, A játéknap mind a négy mérkőzését élőben közvetítjük, kettőt a Sport2 csatornán, a másik kettőt az AMC Mikro alkalmazáson, éjszakai ismétléssel.

Mrcus Thuram közelít ahhoz, hogy az Inter trófeagyűjteményét újabb darab(okka)al gyarapítsa társaival az idényben (Fotó: Getty Images)

A most már reálisan csak az európai kupahelyek valamelyikéért harcoló bajnok Napolival kezdünk, amely a Monzát fogadja a Maradonában.  Jelenleg még egy ponttal ettől is el van maradva Walter Mazzarri együttese, amely a hét közepén elengedte egyik korábbi fontos cserejátékosát, a macedón Ejif Elmaszt, aki sajtóhírek szerint január 2-án csatlakozik a Bundesligában a dobogóért hajtó Leipzighez, 23 millió eurós transzferdíj ellenében. Rajta kívül a bordatörést szenvedő cseh középpályásra, Lobotkára és a vállát fájlaló brazil Natanra sem számíthat Mazzarri mester, akivel számottevően nem javult a Partenopei teljesítménye az előd Rudi Garcia regnálásához képest. Olivera térdsérülése sem javult számottevően, ráadásul két kiállított csatár, Osimhen és Politano is eltiltását tölti, utóbbiak helyén  Simeone és Raspadori kezd pénteken este. A Monza is hiányolja védelmének egyik oszlopát, Pablo Mari összeszedte ötödik sárgáját is, így ő sem léphet pályára. Ugyanakkor tartósan csak Carboni és a szalagszakadása után csak lassan épülgető Caprari hiányzik a lombardoktól. Palladino keveset változtathat a legutóbb a Fiorentinától csak 1–0-ra vereséget szenvedő együttesén, esetleg Colombo és Ciurria kerólhet be a kezdőcsapatba.

A nápolyi meccsel egy időben a Torino lép fel a Franchiban a Fiorentina vendégeként. A violák nagy versenyfutásban vannak Thiago Motta Bolognájávak a negyedik fix BL-helyért, ezért nem nagyon engedhetik meg maguknak pontok elvesztését az egyébként masszív bikák ellen. A hazaiaknak elég sok a hiányzójuk, köztük fontos játékosok sem állhatnak Italiano mester rendelkezésére, például Bonaventura, aki egész januárig mindig bevethető volt, és 15 meccsen 6 góljával valamint 2 gólpasszával a csapat egyik eredményességi zálogának számított. Martínez Quarta szintén kihagyja az év utoló meccsét, csatlakozva az eddig is hiányzó különítményhez, a Nico González, Martinelli, Comuzzo, Dodo, Castrovilli ötöshöz. A vendégeknél az izomsérüléssel küszködő Linetty szereplése kétséges, N’Guessan combsérülése csak januárban jön rendbe, Schuursé pedig még az idény végéig sem.
A most már egyértelműen első számú bajnokjelölt Inter a Marassiba utazik, ahol a Genoa ellen idei 40. győzelmére hajt, amellyel egy 18 esztendős rekordot állíthat be. Házigazdája hat ponttal áll a kiesőhely előtt, azaz a közvetlen visszaesési veszély nem hajtja. Pénteken ismét kapitánya és gólgyárosa, Lautaro nélkül kell kiállnia az Internek,  Bologna ellen elszenvedett izomsérülése csak a jövő hétre gyógyul meg rendesen. Így Thuram éktársa ismét Arnautovic lesz, Dumfriest pedig újólag Darmian pótolhatja. Dimarco közelítőizom-sérülés, Cuadrado Achlliesbántalmak miatt nem bevethető. Pavard visszatérhet, ez esetben Bissecknek kell visszaülnie a kispadra. Az Inter gólgyárosa tehát nem játszhat, az ellenoldalon viszont Gudmundsson a pályán lesz és támogathatja az ékként szereplő Ekubant. Gilardino támadó variációit csökkenti Retegui comb- és Junior Messias izomsérülése, viszont más hiányzója nincs, sőt Strootman hosszas kihagyás után visszatérhet, akár már a kezdőcsapatba is.
A másik esti meccsen a  hosszas hullánmvölgyéből csak néha-néha kibukkanó Lazio igyekszik otthon tartani mindhárom pontot az utóbbi időben a kupában bravúrokat is bemutató Frosinone ellen. A hazaiak combizomsérüléséből épülgető gólsztár ikonjuk, Immobile nélkül kénytelenek kiállni,  spanyol középpályásuk Luis Alberto pedig ágyéksérülés miatt marad ki. Castellanos  és Kamada kerülhet a két sztár helyére. A vendégek közül Oyono és Marchizza marad ki combsérülés miatt, míg a Real Madriddal hírbe hozott Reinier is izomsérüléséből lábadozik. Lirolának, a legiutóbb a Juve ellen gólt szerző Baeznek és Kaladzsnak erőnléti teszten kell részt vennie, hogy bevethetők lesznek-e Rómában. Kai Jorge ugyan csak egy gólt szerzett az idényben, de mégis lehet, hogy ő kapja a csúcsék szerepét.

Kapcsolódó

TÉNYEK, CSÚCSOK, SOROZATOK (SERIE A, ’23. 12. 29.)

NAPOLI–MONZA

A Napoli ötöt elvesztett legutóbbi 7 tétmeccséből (2 gy.), annyit, mint a megelőző 27 mérkőzésén összesen, Ráadásul négyszer a legutóbbi hat találkozójából nem szerzett gólt, ennyiszer az előző 28 meccsen maradt eredménytelen. + A Monza legutóbbi két találkozóján (Milan, Fiorebtina) eredménytelem maradt, háromszor egymás utzán még sosem maradt szerzett gól nélkül az élvonalban. + Hvicsa Kvarachelia első dupláját a Serie A-ban a Monza ellen érte el 2022 augusztusában,  ha ismét betalál, a Brianzoli lesz a második csapat, amely ellen legalább háromszor eredményes lesz, a Veronát követően.

 FIORENTINA–TORINO

Legutóbbi három Torino elleni bajnokján a Fiorenntina csupán egyetlen gólt ért el,  (az eéőzú kettőn eredménytelen maradt, ugyanennyi góltalan meccse az előző 28 alkalomból egyetlenegyszer sem volt. +  A Torinónak az idény első 17 mérkőzése után 24 pontja van, csak kétszer szerzett ennél többet a hárompontos győzelmi árában 1994 óta (25-öt 2013–14-ben és 2016–­17-ben), az előzpő idényben a 25-öt a 18. fordulóban érte el.  + Duván Zapata 6-szor talált a Forentina kapujába a Serie A-ban, csak az Atalanta (7) és a Sassuolo (9) ellen ért el többet, hármat a hatből a legutóbbi három meccsén szerzet, beleértve a duplát  a Franchiban 2021 áprilisában.

 GENOA–INTER

A Genoa 20 hazai meccsén ikszelt az Interrel (18-szor a rossoblu, 17-szer a nerazzurri győzött), csak a Fiorentina ellen remizett ennél többször (21) a Serie A-ban. + Az Inter minden tétmeccset beszámítva 39 mérkőzést nyert meg a naptári évben, ha most is győz, a 40-nel beéllítja a klubrekordot, amelyet 2005-ben ért el.  +  Amióta Simone Inzaghi az Inter edzője (2021–22), a nerazzurri az egyetlen csapat, amely meghaladta a meccsenként kétgólos átlagot, 93 bajnoki 197 gólt szerzett, ez 17-tel több, mint bármely más  csapaté a ligában eben az időszakban.

 LAZIO–FROSINONE

A Lazio az egyetlen csapat, amely ellen a Frosinone még gólt sem szerzett, négy meccsükből a kéketk hármat nyertek meg, egy döntetlen mellett. + A Lazio 18 gólt szerzett és kapott is az idényben, a legutóbbi futballév, amelyben ennyi forduló után 0 vagy negatív volt a gólkülönbsége, a 2015–16-os volt, amelynek a végén a 8. lett a táblázaton.  +  Mattéo Guendouzi két gólt szerzett legutóbbi öt tétmeccsén, összesen ugyanennyiszer volt eredményes azt megelőző  44 mérkőzésén összesen a Marseille és a Lazio színeiben.

 

 

 

 

 SERIE A, 18. forduló. Sport2 18:15  SSC Napoli–AC Monza (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván);  AMC Mikro 18:30 (felv. Sport2 23:00) ACF Fiorentina–Torino FC (kommentátor: Fülöp László);  Sport1 20:30 Genoa CFC–FC Internazionale (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván); AMC Mikro 20:45 (felv. Sport2 1:15) SS Lazio–Frosinone Calcio (kommentátor: Fülöp László)