Szomorkás szombat után vidámabb vasárnapot! • SportTV

Szomorkás szombat után vidámabb vasárnapot!

2024. 01. 21. 12:17    
Olvasási idő: 2 perc

Titokban hat, kevésbé titokban négy pontban reménykedtünk szombaton női kézis BL-csapatainktól, végül csak a papírforma kettő jött be. A debreceniek nem tudtak pariban lenni az erősebb Odensével, a Fradi csak a végén tudta megszorítani otthon (Érden) a Krimet, ugyanakkor a Győr a vártnak megfelelően megszerezte 11 győzelmét is, ezzel „hozadékos örömként” véglegesítette a délutáni vereség ellenére is a DVSC továbbjutását a rájátszásba. Vasárnap két Európa-liga-csapatunk lép a színre. Közülük az óváriaktól a győzelmi sorozat folytatásában reménykendünk, a váciaktól meg jól jönne egy meglepetéspont az erősnek tűnő dán vendégek ellen. A nap műsorát egy skandináv BL-rangadó és az elmaradhatatlan sportági talk-show, a Harmadik Félidő egészíti ki, amelyben persze továbbra is téma lesz férficsapatunk németországi kiváló Eb-szereplése a női kupameccsek feldolgozása mellett.

A Vácnak a döntetlen és a vereség után egy eredménye hiányzik még az Európa-liga csoportköréből. A győzelem… (Fotó: vacinkse.hu)

VÁC–NYKÖBING (El, A-csoport)

 A Praktiker Vávc még első győzelmére vár a csoportban, miután itthon remizett a horvát Podravkával és Norvégiában kikapott a Storhamartól. A Nyköbing, amely az El előző kiírásában döntőzött, pont nélkül áll, mivel a norvégoktól egy-, a horvátoktól kétgólos vereséget szenvedett. Most a dán együttes egymás után másodszor játszik idegenben, ennek ellenére pontszerzésben reménykedik.
A váci kapus, Csizmadia Fanni valódi  „hetesülő” formát mutatott a sorozatban, a selejtező meccsekkel együtt három 7 méterest is hárított az idei El-ben.
„Nagyon kemény meccsre számítok a Nyköbing ellen, az első célunk az, hogy kijavítsuk a múlt héten elkövetett nagy hibákat. S zeretnénk megmutatni, hogy sokkal jobb csapat vagyunk, mint amilyennek múlt vasárnap Norvégiában látszottunk” – idézte Bordás Réka beálló szavait az EHF honlapja.

ESBJERG–VIPERS (BL, B-csoport)  

A nyolc győzelemél tartó Esbjerg vezeti a B-csoportot, az előző három kiírás győztese, a Vipers 9 ponttal a negyedik helyen áll. Mindkét skandináv csapat győzött az előző körben: az Esbjerg 33–28-ra megverte a Fradit, a Vipers 29–23-ra a szlovén Krimet. A dán együttes hazai mérlege makulátlan: 5 mweccsből 5 győzelem, a Vipers ugyanannyi idegenbeli találkozón összesen három pontot szerzett. A fordított párosításban Norvégiában sokgólos összecsapáson az Esbjerg 38–37-re (!) verte meg házigazdáját. A dánok norvég játékosa, Krieine Breistük harmadik a BL összesített góllistáján 61 góllal, míg válogatottbeli társai, Nora Mörk és Henny Reinstad 54, illetve 52 találatot értek el a kupaidényben.
„Sok mindennek meg kell történnie ahhoz, hogy nyerjünk a Vipers ellen. Nagyszerűnek kell lenned a győzelemhez, és mi is azok voltunk az előző meccsen ellenük. Most meglátjuk, ki tanult a legtöbbet abból a meccsből, ahol mindkét csapat elképesztően támadott, miközben mindkét csapatnak védekezésben kellett egy kicsit változtatnia. Mindegy, izgalmas feladat lesz” – mondta Jesper Jensen, a dánok vezetőedzője.
„A hétvégi meccs teljesen más lesz, mint egy norvég bajnoki mérkőzéd. A Bajnokok Ligájában sokkal magasabb a színvonal, és erre fel kell készülnünk. Elmegyünk Esbjergbe, és mindent megpróbálunk. Küzdeni fogunk, és azzal a mentalitással megyünk oda, hogy nyerni akarunk. Ebben a csoportban minden megszerezhető pont nagyon fontos” – ez pedig Luisa Schulze Vipers-beálló véleménye.

MÁLAGA–MOSONMAGYARÓVÁR (El, D-csoport)

A Málaga a selejtező második körében kezdte meg az El-idényt, az Óvár alanyi jogon már a csoportkörben. A Motherson a maximális négy ponttal vezet, az andalúz klub kettővel a D-csoport 2. helyezettje. Múlt vasárnap a málagaiak spanyol válogatott kapusa, Mercedes Castellanos 16 bravúrral járul hozzá csapat első győzelméhez Kézdivásárhelyen a CSM ellen. Az EHF El-honlapja mndkét csapatból megszólaltatott egy átlövőt.
Estela Doiro Rodríguez (Málaga): „A romániai győzelem nagy önbizalmat adott nekünk a következő kihívásokhoz ebben a csoportfázisban. Küzdeni fogunk azért, hogy szurkolóinknak egy nagyszerű hazai estét kínáljunk egy kiváló csapat ellen, amely arra késztet minket, hogy a legjobbunkat nyújtsuk.”
Lancz Barbara (Mosonmagyaróvár): „Minden mérkőzésre komolyan készülünk. Egy nemzetközi meccs előtt még több videót látunk és elemezünk a másik csapatról. Együtt és egyénileg is arra készülünk, hogy legyőzzük az ellenfelet. Ezúttal a csapatmunka, a küzdelem és a szív lesz a legfontosabb, ezek a kulcstényezők a Málaga ellen. Remélem, jó meccset játszunk és hazahozzuk a két pontot.”

NŐI KÉZILABDA EL, csoportkör, 3. forduló. Sport1 13:45 Praktiker Vác–Nyköbing Falster Handbold (kommentátor-riporter: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Fülöp Marcell, szakértő: Tóth Tímea); Sport1 17:45 Costa del Sol Málaga–Motherson Mosonmagyaróvár KC (kommentátor: Ágai Kis András, műsorvezető: Fülöp Marcell, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila és Tóth Tímea)

NŐI KÉZILABDA BL, 11. forduló. Sport1 15:45 Team Esbjerg–Vipers Kristiansand (kommentátor: Ágai Kis András, műsorvezető: Fülöp Marcell, szakkommentátor-szakértő: Tóth Tímea)