Cagliari: szökési kísérlet indul? • SportTV

Cagliari: szökési kísérlet indul?

2024. 01. 26. 18:37    
Olvasási idő: < 1 perc

Hosszabb ideje a kiesőzónában, a folyamatos bukásveszélyben tartózkodik Szerdínia első számú futballklubja. Most éppen a kiesési vonal felett áll, mindössze egy ponttal megelőzve a már B-ligával fenyegető pozíciót elfoglaló Hellas Veronát. Éppen itt lenne indítani egy menekülő hadjáratot az itáliai edzők doyenje, Claudio Ranieri irányításával…

Claudio Ranieri edzői hattyúdalának beillene a bentmaradás három és fél évtizeddel ezelőtti sikerklubjával… (Fotó: Getty Images)

A 72 esztendős mester néhány futballcsodát már végrehajtott edzői pályafutása során, nyert olasz és spanyol kupát, európai Szuperkupát is, hogy a legnagyobbról ne is beszéljünk, amely az évszázad futballcsodája címet is megkapta Angliában, amikor 2016-bana Leicesterrel megnyerte a Premier League-et… A Cagliariban lett élvonaéúlbeli edző úgy, hogy a 80-as évek végén két év alatt a Serie C1-ből a Serie A-ba vezette fel a szárdokat. Tavaly januárban vette át ismét a csapatot, B-osztályúként és sikeres tavasszal ismét élvonalbeli csapatot csinált. Ez lesz az új korszakban félszázadik tétmeccse az együttessel, a mérleg pozitív (19–16–14), de persze tartalmazza a B-ligás eredményeket is. Ha a leicesteri csodához nem is mérhető, de edzői karrierje alkonyán parádés eredménynek számítana az újabb bentmaradás az itáliai csúcsligában.
A Torino egy jóval fiatalabb mesterrel, az ambiciózus Ivan Juriccsal még mindig nem tett le egy európai kupahely megszerzéséről, bár attól azért négy ponttal el van maradva.
A hazaiaktól Zito Luvumbo Angolával az Afrika-kupán szerepel, a tartós sérültek – Rog, Somurodov, Orestanio és Mancosu nem állnak rendelkezésre. utóbbi térdsérülése olyan súlyos, hogy több hónapot ki kell hagynia. A bikáktól csak Schhurs és Ilics hiányzik, a szerb középpályás hátfájdalmak miatt nem utazhatott el a csapattal Szardíniába.

Kapcsolódó

TÉNYEK, CSÚCSOK, SOROZATOK (’24. 1. 26.)

A Cagliari veretlen legutóbbi hat hazai meccsén a Serie A-ben (4 gy., 2 d.), miután előtte 4 találkozón csupán egyetlen pontot szerzett; sosem volt ennél hosszabb hasonló sorozata egyazon edzővel 2017–18 óta, amikor Rolando Marannal futott egy 7 meccses veretlen szériát (2 gy., 4 d.). + A Torino négyet megnyert legutóbbi 7 idegenbeli meccséből (2 d., 1 v.), Cagliariban, ez ugyanannyi győzelem, amennyit a legutóbbi 28 találkozón aratott a szárd fővárosban (11 d., 13 v.). + Duván Zapata a Torino legutóbbi hat gólja közül ötből közvetlen szerepet vállalt (3 gól, 2 gólpassz), előtte viszont 7 találatban nem volt szerepe.  Ugyanakkor a 3 legutóbbi Cagliari elleni bajnoki meccsén három eredményes akcióban volt részes (2 gól, egy assziszt), még az Atalanta színeiben.

SERIE A, 22. forduló. Sport2 20:45 Cagliari Calcio–FC Torino (kommentátor: Petur András)