De Rossival zárkózna a Roma • SportTV

De Rossival zárkózna a Roma

2024. 01. 29. 18:55    
Olvasási idő: 3 perc

A Szuperkupával „megbolondított” Serie A kezd visszatalálni a medrébe, a 22. fordulót „normál” időrendben sikerült-sikerül megrendezni. Így a mi hétfői egymeccses programunk is a szokásosan alakul: előbb fordulóösszefoglaló 9 találkozóról, majd az elemző-beszélgető stúdióműsor, végül a maradék bajnoki mérkőzés élő közvetítése kerül sorra.

Lorenzo Pellegrini csapatkapitánnyal folytatná az újraszerzett lendületet az AS Roma (Fotó: Getty Images)

A Nyerő SzériaA első témája a Juve apró botlása – a rekordbajnok nem tudta folytatni nyerő sorozatát, amely később az ideiglenes listavezetői státus elvesztésébe is került. A pozícióvesztés okai közt fegyelmezetlenség, rossz helyzetkihasználás is szerepelt, viszont a Juve-hívőket kissé vigasztalhatta Vlahovics gólsorozatának folytatása. Davide Nicola mester folytatja kiváló „tűzoltó” tevékenységét, két vendünk. Ádám és Andris kivesézik a bajnoki versenyfutást is akár befolyásolható pontvesztést. A scudetto-versenyfutás másik oldal is górcső alá kerül. Az Inter a vártnál nehezebben, a meccs képét tekintve nem feltétlenül megérdemelten vitte el Milánóba mindhárom pontot. Két kiváló védelem tette gólszegénnyé a firenzei rangadót, s itt is betalált az első számú csatárcsillag –csakhogy ez a Franchiban három pontot eredményezett. Ha már góloknál tartum, lesz szokásos szépségverseny is, „nyersanyag” volt bőven… . A forduló másik rangadóján a legutóbbi ezüst- és aranyérmes nem győzte alulmúlni egymást – a találkozó titulusa inkább rangvesztőre változtatható… Vigasznak ott volt a Milan–Bologna, az viszont mozgalmas, változatos, izgalmas csatát hozott, visszaadta egy kicsit a calcio szerelmeseinek előbb veszni látszó hitét. Lesz persze a műsorban „Hidegzuhany” is, főként további rontott büntetőkkel, aztán jöhet a 22. forduló záró összecsapása.

Daniele De Rossi bemutatkozó győzelme után hétfőn este a farkasok az Arechiben szeretnék folytatni a pontszerző hadjáratot. Vendéglátója az egész idényben csupán kétszer nyertek otthon, ez táplálhatja reményeiket. José Mourinho viharos távozását követően a csapat a jóval gyengébb Verona ellen hamar kétgólos előnybe került, amelyet meg is tudott őrizni. Ebben szerepe volt egy formációváltásnak is De Rossi szakított Mou háromhátvédes rendszerével és négyvédős védelemmel állította fel csapatát. A siker némileg oldotta a bajnoki és kupavereségek, valamint az egyébként kedvelt edző távozása okozta szomorúságot, az egyelőre csak ideiglenes megbízást kapó új mester vinné tovább a kezdő lendületet. Az Olimpicóban – házigazdaként – szeptember óta veretlen, viszont legutóbbi három idegenbeli meccsét a Bologna, a Juventus és a Milan ellen. A gárda a hét közi al-Sabab elleni felkészülési mérkőzés (2–1) után  tért vissza Szaúd-Arábiából, ritka idegebeli győzelemi egyikét aratva, Lukaku kései találatával. Igaz, azért nem kapott pontokat, de az önbizalomnak nyilván jót tett a siker, amely a Serie A-ban 10 alkalomból edig csak kétszer jött össze. A szinhely nem rossz a fővárosiaknak, az Arechiben a legutóbbi négy alkalomból háromszor sikerült győzni.
Összesen a két csapat 9 meccséból csak kétszer győztek a salernóiak, a legutóbbi két csata egyaránt 2–2-vel ért véget. Az idénynyitón Rómában Candreva szenzációs duplát ért el, a másik oldalon Bellotti is kétszer talált be, a másodikkal az utolsó tíz percben egyenlítve. Később Paulo Sousát Pippo Inzaghi váltotta, aki azóta azért harcol, hogy kimozdítsa együttesét az elműút idény végére is visszahúzódó letargiából – az elmúlt 22 meccsből csupán kettőt tudott megnyerni a gránátvörös gárda. Ebben az időszalban 14 vereség érte a csapatot, a legutóbbit a múlt héten a Genoától szenvedte el, ez sorban egymás után a harmadik kudarc volt – annak ellenére, hogy nem sokkal a kezdés után már vezetett a csapat Martegani révén. 12 ponttal a sereghajtó a campaniai együttes, most valahogyan meg kellene találni a csodás menekülés két évvel ezelőtti útját. Akkor is karácsony környékén reménytelenmnek játszott a helyzet – a végén csak-csak sikerült visszakapaszkodni.
A rómaiaknál Dybala felépült múlt hétvégi kisebb izomsérüléséből, Spinazzolának viszont a kezelőszobát kell látogatnia, s csatlakozik a régóta bevethetetlen Abraham,m Smalling, Renato Samches trióhoz. Ndicka és Azmun továbbra is „Afrika-kupázik”, Paredesnek egymeccses eltiltását kel töltenie. Mancini és Cristante viszont letültötte büntetését, utóbbi a középpályán csatlakozhat a kapitány Pellegrinihez.
A hazaiak továbbra is nélkülözik a házi gólkirály Diát, míg az éppen a Romából kölcsönben ott lévő Fazio combproblémák miatt nem szerepelhet. Coulibaly és Cabral még az afrikai kontinensbajnokságon szerepel Malival és a Zöld-foki-szigetekkel.  Dia távollétében Simynek vagy Chukwuemesinek kell a csatársor élén játszania, a közelmúltban kölcsön vett másik három játékos, Basics, Pierozzo és Zanoli alighanem helyet kap Pippo Inzaghi kezdőjében.

Kapcsolódó

TÉNYEK, CSÚCSOK, SOROZATOK (’24. 1. 29.)

SALERNITANA–ROMA

A Roma 9 meccséből csak egyetlenegyet vesztett el a salernóiak ellen (6 gy., 2 d.), az egyetlen győzelmet 1999. január 24-én érték el a gránátvörösök, 2–1-re nyertek az Arechiben, Bernardini és Giampaolo talált be a házigazdáktól, Di Biagio a Romából. + A Roma az egyik együttes a ligából, amely legalább 10 fejes gólt szerzett az idényben (éppen 10-et, a Fiorentinának 12 van), a Salernitana játékosai viszont csak két gólt fejeltek (ez holtversenyben a legkevesebb a Bolognával). + Lorenzo Pellegrini egymás után két gólt érhet el, ez legutóbb 2023 áprilisában sikerült a római kapitánynak, eddig kétszer talált be a Salernitana kapujába (ennél többször csak a Torino és a Verona ellen volt eredményesebb, egyaránt 3-szor). Egyike a két olasz középpályásnak, akik több mint 60 gólban voltak közvetlenül részesek a Serie A-ban 2017–18 óta – a másik éppen az ellenoldalon játszó Antonio Candreva (71).   

SERIE A, 22. forduló. Sport1 18:45: a forduló összefoglalója (kommentátor: Fülöp Marcell és Haraszti Ádám); Sport1 19:45 Nyerő SzériA (műsorvezető: Takács Rita, vendégek: Holczer Ádám és Kéri András); Sport1 20:45 US Salernitana 1919–AS Roma (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Holczer Ádám)