Váci erőpróba Kaproncán • SportTV

Váci erőpróba Kaproncán

2024. 02. 11. 10:26    
Olvasási idő: 2 perc

Egy magyar vonatkozású El-mérkőzés és két BL-találkozó alkotja a vasárnapi élő kézilabda-közvetítéstrziót és természetesen nem maradhat el a hétvégi összegző Harmadik Félidő sem.

A házi gólkirály Kuczora Csenge sokat tehet a váciak esetleges bravúrjáért Kaproncán (Fotó: vacinkse.hu)

PODRAVKA–VÁC (El A-csoport )

A Podravka egyetlen hazai meccset sem vesztett az idényben a Európa-ligában, ezért önbizalomtól telve várhatja a váciak vendégjátékát.  A két együttes váci találkozóján 28–28-as eredménnyel osztoztak meg a pontokon. Ennek a találkozónak a győztese a második helyen zárja a fordulót. mivel a házigazdák 4 ponttal állnak, a váciak 3-mal és pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények döntenek. A váciak irányítója, Kuczora Csenge a sorozat gólkirálya 44 góllal.
„Ez az a meccs, ahol igazán érezni fogjuk a nyomást, mert keményen dolgoztunk, hogy közel kerüljünk a következő szakaszhoz. Sokunk számára klubszinten ez az első alkalom, hogy ilyen közel jussunk egy ilyen fontos lépéshez. Izgatottan várjuk a meccset, és biztosítjuk a jól megérdemelt helyünket a következő körben” – vélekedett Larissa Kalaus, a hazaiak irányítója.
„A Podravka mindkét hazai meccsét megnyerte, most a negyeddöntős helyen áll, így nagyon kemény meccs vár ránk. A csoportkörben bizonyította, hogy fizikailag nagyon erős ez a csapat, de megpróbálunk mindent megtenni, hogy csodát csináljunk Horvátországban” – ez pedig Herbert Gábornak, a váciak edzőjének véleménye.

CSM–BIETIGHEIM (BL B-csoport )

A két együttes ellentétes irányban halad,  a legutóbbi öt meccsében a CSM négyet megnyert, a Bietigheim négyer elvesztett a BL-ben.  A korábbi védő román bajnok úgy szerezheti meg a második – közvetlen negyeddöntőt érő – helyet, ha megnyeri utolsó két csoportmeccsét a Bietighein ellen vasárnap és Odensében az utolsó fordulóban. Megszerezheti 80. győzelmét a sorozatban, ezzel a 9. csapat lenne, amely az elitiligában eléri ezt a határkövet.
A két együttes házi gólkirálya – Cristina Neagu és Karolina Kudlacz-Gloc – egyaránt 59-szer talált a kapuba az idényben. A CSM-nek megtört az 58 mérkőzésen át tartó veretlen sorozata a román bajnokságban, mivel 30–28-ra kikapott a városi rivális Rapidtól, de így is hat pont fölénnyel áll a táblázat élén az őt legyőző vetélytársa előtt.

BREST–SÄVEHOF (BL A-csoport)

A Brest a BL egyik legjobb formában lévő együttese, hat meccses veretlen sorozatban van négy győzelemmel és két döntetlennel.

A Sävehof két vesztett mérkőzésre van a sorozat negatív rekordjának „megjavításától”, azaz tovább rontásától, a kevéssé dicsteljes széria jelenleg 18 sorozatos bukást tartalmaz és a török Kastamonu nevéhez fűződik. A svéd együttes kapta a legtöbb gólt a szezonban (406), az egyetlen együttes, amelynek kapujába 400-nál többször találtak be az ellenfelek. Rekorder az elvesztett meccsek összesített listáján is, 104 mérkőzésén elszenvedett 80 vereségénél egyetlen klub sem számlál többet.
A Brest jobbátlövője, Valerija Maszlova a szezon 5. legjobb góllövője, 69 találata héttel kevesebb, mint a listavezető Markéta Jerábkováé, az Ikast játékosáé.

„Nagyon fontos mérkőzés  lesz, afféle csapdameccs, amelyen elcsúszhatunk. Eddig jól futottunk. Szeretnénk továbbra is érvényesülni, és a jó irányban haladni. Jelenleg jól állunk, és ugyanígy szeretnénk folytatni” – mondta  Julie Foggea, a franciák kapusa az EKF BL-honlapjának.
„Ez egy új meccs, ahol nagyon esélytelenek vagyunk. Jelenleg sok sérültünk van, de gondoskodunk arról, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a helyzetből, és jól teljesítsünk” – nyilatkozta  Jesper Östlund, a svéd bajnok vezetőedzője.

A mérkőzések  után a Harmadik Félidő talkshow-ban mind az öt női kupacsapatunk szereplését alaposan kitárgyalják szakértőink, s persze szóba kerülnek mindkét közelgő magyarországi olimpiai selejtező hírei és esélyei is.

NŐI EURÓPA-LIGA, 4. forduló. Sport1 13:45 HK Podravka Koprivnica–Praktiker-Vác KC (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Ágai Kis András, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila és Deli Rita).
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 13. forduló. Sport1 15:15 CSM Bucuresti–BG SSM Bietigheim (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Ágai Kis András, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila és Deli Rita); Sport 17:45 Brest Bretagne–IK Sävehof (kommentátor: Fülöp Marcell, műsorvezető: Ágai Kis András, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila és Tóth Tímea); Sport1 19:30 Harmadik Félidő kézilabda-talkshow (műsorvezető:  Petur András, , szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila és Tóth Tímea)