Hazai sikerek „borítékolva”? • SportTV

Hazai sikerek „borítékolva”?

2026. 02. 23. 23:10    
Olvasási idő: 3 perc

A tévés jogtulajdonlás alapján lehetséges mindhárom keddi BL rájátszás-visszavágót élőben közvetítjük. Kettőben effektíven, egyben lényegében a házigazda csapat van előnyben. A legszorosabb – és gólokban leggazdagabb – első találkozót Belgiumban vívták, így a madridi visszavágóval kapcsolatosak a legnagyobb szakmai várakozások is…

A mosolyogva ünneplő Anthony Gordon az egyetlen angol futballista Harry Kane-en kívül, aki a BL-ben négyszer is betalált egy ellenfél kapujába. Vajon a bakui gólkvartett után a St. James" Parkban is "beköszön"a Qarabagnak? (Fotó: Getty Images)

ATL. MADRID–BRUGES

A két klub 9-szer találkozott UEFA-sorozatban, valamennyi fajta eredményből hármat értek el, a legutóbbit döntetlenből a múlt kedden, amikor a gólok száma is három-három volt.
Mindkét ki-ki párbajt a belgák nyerték meg, a spanyolok először verhetik ki a flamand egyletet Európából.
A matracososok legutóbbi hat BL-meccsükből ötször megszerezték a vezetést.
Diego Simeone vezetésével csapata négyet elbukott hat legutóbbi kieséses BL-párviadalából, de a 14 legutóbbi kieséses párbajából 12-szer jobbnak bizonyult ellenfelénél, amikor az első találkozó döntetlenre végződött.
Az Atleti 17 ezt megelőző kieséses duelluma hazai találkozóján 13-szor gólt sem kapott. A Bruges hat legutóbbi spanyol csapat elleni nemzetközi kupameccsén veretlen maradt  (2 gy., 4 d.), de csak egyet nyert meg 15 legutóbbi idegenbeli találkozójából ellenük.
A belgák győztesen kerültek ki legutóbbi 10 ki-ki párbajuk közül nyolcból, de ötöt  ekbuktak abból a hatból, amelynek első meccse döntetlenül végződött.

 NEWCASTLE–QARABAG

 A múlt heti azerbajdzsáni 6–1-es newcastle-i siker volt az első nemzetközi kupamérkőzés a két csapat között. Mindkét csapat első továbbjutásában reménykedett története során a BL kieséses fázisában, hiszen mindketten először szerepelnek ott.
A Newcastle 31 ki-ki párviadalából mindössze kétszer vesztett el hazai meccset UEFA rendezte sorozatban (21 gy., 8 d.). A szarkák még sosem vesztettek el nemzetközi kupameccset három gólnál nagyobb különbséggel.
Az első meccsen Craig Gordon lett az első angol játékos, aki mesterhármast szerzett a BL kieséses fázisában és a második angol, aki négy gólt ért el egy ilyen találkozón. (Az első Harry Kane volt, aki a  Bayern színeiben szerzett 4 gólt a Dinamo Zagreb ellen a tavalyi kiírás ligaszakaszának első játéknapján.)
A Qarabag 10 angol csapat elleni meccséből egyet sem tudott megnyerni (1 d., 9 v.). Mind az öt idegenbelit elvesztette, egy gólt szerezve és 19-et kapva ezeken.
Az azeri bajnok legnagyobb különbségű sikere ötgólos volt eddig – háromszor is elérte nemzetközi kupameccsen – , a legutóbbi ilyen a 2024–25-ös BL-kiírás harmadik selejtezőkörében született, amikor a visszavágón 7–2-re legyőzte a Ludogorecet a 2–1-re elvesztett első találkozót követően.

LEVERKUSEN–OLYMPIAKOSZ

A ligaszakasz 7. körében az Olympiakosz 2–0-ra legyőzte a Bayert otthon, de a múlt szerdán a leverkuseniek ugyanannyival vágtak vissza. Előtte a 2002–03-as BL első csoportkörében találkoztak, akkor mindkét együttes megnyerte hazai találkozóját.
A Leverkusen elvesztette legutóbbi hat (!) kieséses párviadalát a BL-ben, valamennyit a nyolcaddöntőben azóta, hogy a Manchester United elleni elődöntőt oda-vissza megnyerte a 2001–02-es kiírásban. A német csapat 26 olyan ki-ki csatájából 24-et továbbjutással zárt, amelyben az első mérkőzést megnyerte az adott párviadalból. Továbbá mind a hét olyat is sikerrel fejezte be, amikor az első csatában kétgólos különbségű győzelmet aratott. 18 legutóbbi hazai nemzetközi kupatalálkozójából csupán kettőt vesztett el (11 gy., 5 d.).
Az Olympiakosz csupán egyet nyert meg 11 németországi kupacsatájából (1 d., 9 v.). Az egyetlen sikert a 2007–08-as BL-csoportkörben érte el, amikor Brémában 3–1-re verte meg a Werdert.
A görögök első továbbjutásukban reménykedtek a BL kieséses fázisában, miután az előző négy mindegyikében elbuktak. Összes nemzetközi kupapárbajukból a többi sorozatban viszont a legutóbbi hatból ötször is megnyerték a második meccset (egyet elvesztettek), viszont mind a tízet elbukták, mikor az első meccset legalább két gól különbséggel elveszítették.
A védő Panajotisz Recosz öt idényben 44 meccset játszott a Leverkusenben (2017 és 2022 között, egy-egy angliai és franciaországi megszakítással), de ezekből csak három volt európai kupatalálkozó.

BAJNOKOK LIGÁJA, rájátszás a nyolcaddöntőért, visszavágó, 1. játéknap. Sport1 17:00 Csillagok között – a játéknap elé (műsorvezető: Petur András, szakértő: Borbély Imre, Faragó Richard és Hegyi Iván);  Sport1 18:30 Club Atlético de Madrid–FC Bruges (kommentátor: Fülöp Marcell, műsorvezető: Petur András, szakértő: Borbély Imre és Hegyi Iván); Sport1 20:45 Newcastle United FC–Qarabag FK (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Petur András, szakértő: Borbély Imre és Hegyi Iván); Sport2 20:45 TSV Bayer 04 Leverkusen–Olympiakosz Pireusz PFC (kommentátor: Fülöp László); Sport1 20:45  Sport1 23:00 a játéknap teljes összefoglalója (kommentátorok: Fülöp László, Fülöp Marcell, műsorvezető: Petur András, szakértő:  Hegyi Iván)