„Szigetlakó” vagy „szárazföldi” siker?
2026. 06. 14. 13:51Olvasási idő: < 1 perc
Gary Anderson Wrighttal és Hendersonnal már nyert vb-t, most Menziesszel az oldalán próbáékozik ugyanezzel (Fotó: Getty Images)
A zárónapra csak nyolc páros maradt versenyben a csapat, vagy inkább páros-vb, hivatalos nevén a World Cup of Darts utolsó napjára a frankfurti Eissporthalléban.
A két északi-tengeri sziget, a Brit- és az Ír- összesenöt országa, a kontinensről pedig a két legnagyobb nyugat-európai rivális egy balti, Lettország.
Ha az eddigi győztesek listáját vizsgáljuk, ugyancsak 5:3 az arány az exbajnokok és az eddig még nem nyerők közt
A párosítás alapján az arány változhat a britek és exvédők javára az elődöntőben, hiszen az angol–walesi negyeddöntős párosításban egy ötszörös vagy egy kétszeres bajnok búcsúzik, de a másik versenyben marad.
nap kérdése: tovább csiszolódik-r a két nagy Luke együttes játéka – szombaton mindenesetre úgy verték meg a spanyolokat 8–5-re, hogy alacsonyabb volt a meccsátlaguk – azért a Clayton, Kenny kettőssel alighanem nehezebb dolguk lesz, mint a Reyes, Justicia duóval volt, s utána jöhetne az elődöntő rangadó a skótokkal (Anderson, Henderson)
WORLD CUP OF DARTS – CSAPAT-VB, 2026, Frankfurt, Eissporthalle. Sport1 13:00 és 19:00 a negyeddöntő, illetve az eődöntő ás a döntő mérkőzései (kommentátor: Gyulai „Mássportágbanklasszis” Miklós és Fülöp „180” László, szakkommentátor: Vereczkey Lajos)
CSAPAT-VB 2026, NEGYEDIK NAP
Negyeddöntő, délután
Írország (8. kiemelt)–Skócia (4.)
Anglia (1.)–Wales (7.)
Észak-Írország (3.)–Lettország (14.)
Hollandia (2.)–Németország (5.)
Este, elődöntő
Anglia/Wales–Skócia/Írország
Hollandia/Németország–Észak-Írország/Lettország
Döntő
Az elődöntő győztesei
(A negyed- és elődöntő mérkőzései az egyik páros nyolcadik megnyert legjéig tartanak, a döntő a tizedikig.)