Hét mérkőzéses BL-maratoni – Szoboszlaiékkal a centrumban
2026. 10. 14. 13:24Olvasási idő: 3 perc
Tavaly meghonosított rendszerünket folytatva ebben az idényben is igyekszünk minél több teljes mérkőzést mutatni a BL alapszakaszából – szabad időpontjainkban minél több meccset ismétlésben műsorra tűzünk. A szerdai játéknap előtt is mutatunk három keddi összecsapást, közte Willi Orbán csapatának találkozóját. A „fő programban”, a korábbi esti időpontban pedig jön az egyik két magyaros együttes, a reményeink szerint Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool. A találkozó fontosságának megfelelően a helyszínre utazó ministábunk igyekszik közösségi felületeinket plusz tartalmakat is adni BL-játékosainkról. Hogy ne csak egy nagy mérkőzésen lehessen szurkolni, este a nap csúcsrangadójával is jelentkezünk: az elmúlt 7 idényben háromszor döntős, ebből kétszer győztes PSG vendégjátékát mutatjuk az egyszer bajnok, egyszer finalista Manchester City otthonában, az Etihad Stadionban. Persze, a „körítés” a szokásos: „ifi BL- meccs”, stúdiós felvezetés, teljes összefoglaló. majd este egy „friss” csúsztatott 90 perc is, érdekes csapatokkal.
Szoboszlai Dominiké volt a vörösük első BL-találata is ebben az idényben, az Atético Madrid ellem ő szerzett vezetést a 2–1-re megnyert találkozón. A képünkön egy új liverpooli szerzemény, Ronald Araújo köszönti csapatafrontemberét, aki ha győztes csapat tagja lesz most is, ötödször nyer meccset a LASK ellen (Fotó: Getty Images)
LASK–LIVERPOOL
A LASK az elmúlt kilenc európai kupasorozatbeli csoport- vagy ligaszakasz-mérkőzésén nem tudott nyerni (3 döntetlen, 6 vereség).
A Liverpool középpályása, Szoboszlai Dominik korábbi klubjával, a Salzburggal öt alkalommal lépett pályára a LASK ellen; mérlege négy győzelem és egy vereség. Az első három találkozón két góllal és négy gólpasszal járult hozzá csapata teljesítményéhez.
Cody Gakpo két gólt szerzett, amikor a Liverpool 4–0-ra legyőzte a LASK-ot a 2023–2024-es Európa-liga csoportkörében.A Liverpool osztrák csapatok elleni tíz mérkőzéséből nyolcat megnyert (1 vereség), idegenben pedig veretlen (4 győzelem, 1 döntetlen).A „Vörösök” megnyertek legutóbbi 22 Bajnokok Ligája-csoportkörös vagy ligaszakasz-mérkőzésük közül 19-et (3 vereség). A LASK nyeretlen az angol ellenfelekkel szemben vívott eddigi hat mérkőzésén (1 döntetlen, 5 vereség).
MAN. CITY–PSG
Az egymás elleni mérleg a Citynek kedvez: négy győzelem, két döntetlen és két vereség a mérlegük. A legutóbbi találkozót azonban a párizsiak nyerték meg 4–2-re hazai pályán a Bajnokok Ligája 2024–25-ös idényének 7. fordulójában.
Erling Haaland 59 Bajnokok Ligája-mérkőzésen 59 gólt szerzett. Amennyiben pályára lép ezen a találkozón, megdönti a sorozatban lejátszott első 60 mérkőzésen szerzett gólok rekordját, amelyet jelenleg Ruud van Nistelrooy tart 48 találattal. Haaland emellett holtversenyben a City legeredményesebb játékosa a Bajnokok Ligájában: Sergio Agüeróhoz hasonlóan ő is 36 gólt jegyez.
A hazaiak kapusa, Gianluigi Donnarumma 2021 és 2025 között 161 alkalommal lépett pályára a párizsi csapat színeiben; ez idő alatt négy francia bajnoki címet és 2025-ben Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett.
A City az elmúlt 25 hazai csoportkörös, illetve ligaszakasz-mérkőzéséből mindössze egyet veszített el (21 győzelem, 3 döntetlen).
A párizsiak nyári szerzeménye, Ferran Torres 2020 és 2022 között 43 mérkőzésen 16 gólt ért el a City színeiben, miközben bajnoki címet és Ligakupát is nyert a csapattal.
Ousmane Dembélé sorozatban öt Bajnokok Ligája-mérkőzésen is eredményes volt, összesen nyolc gólt szerezve ezeken a találkozókon.
A párizsiak veretlenek az angol csapatok elleni legutóbbi 11 UEFA-kupa-mérkőzésükön (8 győzelem, 3 döntetlen).
ASTON VILLA–FENERBAHCE
A Villa mindhárom egymás elleni mérkőzést megnyerte kapott gól nélkül; legutóbb az előző szezonbeli Európa-liga 7. játéknapján arattak 1–0-s
idegenbeli győzelmet.
Az angol csapat 13 hazai európai kupamérkőzés óta veretlen (1 döntetlen), és az utóbbi tízet megnyerte.
A Villa az elmúlt 22 mérkőzéséből mindössze egyen maradt gólképtelen, hazai európai kupameccsein pedig az utóbbi 13 találkozóból kilencszer őrizte meg kapuját a góltól.
A Fenerbahçe játékosa, Marco Asensio a 2024–25-ös szezon második felében a Villánál töltött kölcsönjátéka során 21 mérkőzésen nyolc gólt szerzett – köztük hármat négy Bajnokok Ligája-találkozón.
A vendégek csatára, Romelu Lukaku az Everton és a Chelsea színeiben lejátszott legutóbbi hét, Villa elleni mérkőzésén nyolszor volt eredményes. Már csak egy gólra van szüksége ahhoz, hogy ő legyen az első belga játékos, aki eléri az 50 gólt az UEFA klubsorozataiban.
A Fenerbahçe nyolc Bajnokok Ligája-mérkőzés óta nyeretlen (3 döntetlen, 5 vereség).
A török csapat az elmúlt tíz Bajnokok Ligája-mérkőzéséből nyolcszor hátrányban vonult szünetre.
FEYENOORD–COMO
A Feyenoord olasz ellenfelekkel szemben vívott legutóbbi hét mérkőzése közül mindössze egyet nyert meg (3 döntetlen, 3 vereség).
Az Eredivisie-csapat – a selejtezőket is beleértve – megnyert legutóbbi öt hazai Bajnokok Ligája-mérkőzése közül négyet (egy vereség mellett); célja, hogy a ligaszakaszban sorozatban harmadszor is győzzön hazai pályán.
A Feyenoord megnyerte legutóbbi kilenc olyan Bajnokok Ligája-mérkőzését, amelyen a félidőben vezetett.
A holland együttes legutóbbi 16 Bajnokok Ligája-csoportmérkőzése, illetve ligaszakasz-találkozója közül mindössze kettőn maradt szerzett gól nélkül.
A Comóban játszó Martin Baturina az első játéknapon gólt szerzett, így immár sorozatban két Bajnokok Ligája-mérkőzésen is eredményes volt, miután korábban – még a GNK Dinamo színeiben – a Milan ellen is betalált a ligaszakaszban, 2025 januárjában.
UEFA YOUTH LEAGUE, ligaszakasz, 2. forduló, 2. játéknap. Sport2 16:00 Manchester City FC–Paris Saint-Germain FC (kommentátor: Engyel István)
BAJNOKOK LIGÁJA, ligaszakasz, 2. forduló, 1. játéknap. Sport2 10:00 Villarreal CF–SSC Napoli (felv., kommentátor: Engyel István), Sport2 12:00 RasenBallclub Leipzig–Phillips SV (felv., kommentátor: Fülöp Marcell), Sport2 14:00 FC Internazionale–Phillips SV (felv., kommentátor: Gyulai Miklós)
BAJNOKOK LIGÁJA, ligaszakasz, 2. forduló, 2. játéknap. Sport1 17:00 Csillagok között – a játéknap elé (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Borbély Imre, Hegyi Iván és Méhes Gábor); Sport1 18:30 Linzer ASK–Liverpool FC (kommentátor: Petur András, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Borbély Imre és Hegyi Iván); Sport1 20:45 Manchester City FC–Paris Saint-Germain FC (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Petur András, szakértő: Borbély Imre és Hegyi Iván); Sport2 20:45 Aston Villa FC–Fenerbahce SK (kommentátor: Faragó Richard); Sport2 23:00 a játéknap összefoglalója (kommentátor: Faragó Richard és Fülöp Marcell, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván); Sport1 23:00 Feyenoord SC–Como Calcio (felv., kommentátor: Gyulai Miklós)