MVG hatodszor is a fináléban? • SportTV

MVG hatodszor is a fináléban?

2018. 05. 17. 08:47    
Olvasási idő: 3 perc

Két angol és két más nemzetbeli jutott el az idei darts Premier League rájátszásába. A két kérdés: 2, 1 vagy 0 angol versenyző lesz a döntőben, és bejut-e hatodszor egymás után a fináléba Michael van Gerwen, aki Phil Taylor után már vitathatatlanul a sportág valaha volt második legeredményesebb játékosa.

Mintha profi dramaturg forgatókönyvét valósították volna meg, úgy alakult az idei PL kétkörüös alapszakaszának hajrája.
A már biztosan első Michael van Gerwen a már biztosan továbbjutó Gary Andersonnal meccselt a nap korábbi három 6–6-os döntetlenje után. Egy újabb döntetlen esetén ugyanez a párosítás ismétlődött volna meg az elődöntőben is. Aztán Gary 6–5 után megnyerte az utolsó leget is a címvédő világelső holland ellen, s ezzel nemcsak a meccsen győzött, hanem a szerzett két ponttal beérte és jobb legkülönbségével meg is előzte Rob Crosst. Ezzel megváltozott az elődöntő párosítása is, a két kétszeres világbajnok egy-egy angollal küzd meg a londoni O2-ben a fináléért.

A tíz nyert legig tartó kér mérkőzés közül az elsőt MVG vívja Rob Cross-szal. A december 30-i epikusnak is mondható vb-elődöntőjük óta roppant jól cseng ez a párosítás. Igaz, azóta a tar holland klasszis a Premier League-ben kétszer is 7–2-es győzelemmel vett revansot, és már 10–2-re vezet kettejük párharcában, de azért a legnagyobb tétű eddig összecsapásukat mégis csak az angol nyerte meg. Cross 8 győzelemmel mutatkozott be a Premier League-ben, ezzel regnáló világbajnokként eljutott a legfontosabb sorozatverseny rájátszásába is. „A darts összes nagy címét szeretném megszerezni. Most a PL-t adnám a portfóliómhoz” – mondta az angol, aki negyedik tv-s torna-elődöntőjére készül. „Félelem nélkül készülök a meccsre. Ha nyerni akarsz, meg kell verned a legjobb játékosokat is. Örülök, hogy Michaellel játszom mert szinte sosem veszít döntőt, de elődöntőből néhányat már elbukott. Az első négybe kerüléssel sikeres a PL-debütálásom, pedig volt egy pont, amikor azt hittem, ki is eshetek a rossz startom következményeként” – tette hozzá a világbajnok, aki szeretne harmadszor is nyerni MVG ellen. Az angolnak szerencsét hozhat kisfia jelenléte is. „Rddig két meccsemen volt kint, a világbajnoki elődöntőn és a döntőn. Akkor szerencsét hozott, most is ugyanebben reménykedem” – mondta moslyogva.
A holland nyíldobózseni viszont sikere esetén sorozatban hatodik döntőjét is lejátszhatja a PL-ben. 2013-ban nyert Phil Taylor ellen, a következő két évben kikapott Van Barneveldtől és Andersontól, majd tavalyelőtt újra megverte Taylort, tavaly pedig a több meccsnyilat kihagyó Peter Wrighton kerekedett felül. Összesen 3 győzelmével és 2 döntőjével itt (is) az örökranglista másodikja Phil Taylor (5 győzelem, 2 döntő) mögött. MVG győzelemmel melegtett a PL-rájátszásra, a hétvégén megnyerte a holland mestertornát (Dutch Darts Masters), a döntőben Steve Lennont győzte ée 8–5-re. A fogadóirodáknál ő a verseny első számú favoritja , a viadal főszponzorának oddszai szerint csak a rétett pénz kétszeresét lehet megnyerni az ő végső sikerével.

Fotó: GETTYIMAGES

Fotó: GETTYIMAGES

A másik elődöntőt két kiváló cimbora, Gary Anderson és Michael Smith játssza. Abderson a múlt héten MVG legyőzésével szerezte meg a harmadik helyet, így kerül szembe korábbi pártfogoltjával, Smithszel. „Ő olyan, mintha a fogadott fiam volna, de persze győzelemre játszom majd ellene” – nyilatkozta Gary, aki a PL első körében kikapott az angoltól 7–5-re, de a második kanyarban 7–2-vel vágott vissza Rotterdamban. „Ő a társam, nagyon jól érezzük magunkat együtt, de nem számít, milyen tétért küzdünk, én mindig győzni akarok. Nagyszerű lesz Michaellel játszani ezen a hatalmas színpadon, de amelyikünk veszít, ott lesz a másikkal lélekben a döntőben. A kétszeres világbajnok sorozatban ötödször jutott be a PL-rájátszásba,a lgnagyobb pillanatokat a 2015-ös döntő jelentette számára, amelyben 11–7-re legyőzte Van Gerwent. „Természetesen nehéz lesz csütörtökön nyerni, de képes vagyok rá. Még nem fejeztem be, a régi Gary még bármikor felbukkanhat és jól játszhat.” A kétszeres vb-győztes két vesztes meccs után verte meg legutóbb a világelső hollandot. „Néhány héttel Aberdeen előtt pocsék heteim voltak, de kilábaltam belőle. Michael ugyan elvitte a show-t, de a hátsó kapun becsúsztam a négyes döntőbe és játszhatok akár a győzelemért is. A tizenöt hét eltűnt, mér csak egy éjszaka van, és az dönt el mindent. Bízom a játékomban, tudom, mire vagyok képes és ki is akarom játszani magamból” – fogadkozott a 45 esztendő skót, aki esetleges végső sikerével a PL-örökranglistán beérné a nagy MVG-t a győzelmek számában.
(A döntőt némi pihenőidő után vívja a két elődöntő győztese, a trófeáért 11 leget kell nyernie a jobbiknak.)

(Sport TV)

AZ ELŐDÖNTŐ PROGRAMJA

Michael van GERWENRob CROSS (Örökmérleg: 12 mérkőzés, 10 Van Gerwen-győzelem, 2 Cross-győzelem. Legutóbbi mérk.: Van Gerwen–Cross 7–2, 2018. máj. 3., Premier League, második csoportkör, Birmingham. A PL-ben: 2 mérk., 2 Van Gerwen-gy. Legutóbbi PL-mérk.: Van Gerwen–Cross 7–2, 2018. máj. 2., Birmingham)
Garay ANDERSON–Michael SMITH (Öm.: 12 m., 9 Anderson-gy., 3 Smith-gy. Legutóbbi mérkőzés: Anderson–Smith 7–2, 2018. ápr. 18., Premier League, második csoportkör, Rotterdam. A PL-ben: 3 m., 2 Anderson-gy., 1 Smith-gy. Legutóbbi PL-mérk.: Anderson–Smith 7–2, 2018. ápr. 18., Rotterdam)

Sport2 20:00: Darts Premier League, rájátszás, London, O2 Arena. Elődöntő: Michael van Gerwen–Rob Cross, Michael Smith–Gary Anderson, majd döntő a két győztes között (kommentátor: Fülöp „180” László, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)