NBA: A Görög Szörny vs Uncle Drew • SportTV

NBA: A Görög Szörny vs Uncle Drew

2019. 04. 23. 14:12    
Olvasási idő: 3 perc

Lehet hogy, tudod, de azért szembesítelek vele még egyszer, és kérlek, ezt tarts is észben: Giannis Antetokounmpo még csak 24, Kyrie Irving pedig csak 27 éves. Ezt annak fényében írom le, hogy Irving nyolcadik, Antetokounmpo hatodik idényét tapossa az NBA-ben. Most egymással néznek majd farkasszemet, először a pályafutásuk történetében.

A Greak Freak és Uncle Drew. (Fotók: Stacy Revere/Getty Images)

Nem meglepő sem a Milwaukee Bucks, sem a Boston Celtics elsőkörös továbbjutása. Bevallom, az sem ért váratlanul, hogy 4-0-val ment a második körbe a két csapat. Amennyiben teljes sereggel jött volna szembe a Pistons és a Pacers, akkor is egyértelmű esélyes lett volna az alapszakaszt ligaelsőként záró Bucks és az előző szezonban keleti döntőig jutó Celtics (talán nem nillára kapnak ki, de szinte biztosan kikapnak). Hát még úgy, hogy Blake Griffin két meccsen volt csak bevethető, valójában azokon is sérülten játszott, illetve hogy a Pacers legjobbja, Victor Oladipo már január óta nem lépett pályára (és nem is fog egy ideig), és az is hatalmas bravúrnak tűnt, hogy az ötödik helyet tartani tudta a csapat. Ez egyrészt edzői bravúr, másrészt az indianai játékosokat dicséri. Könyörögve kérem, hogy ez a Pacers maradjon együtt, mert imádnivaló ez a csapat!!!

De mi jön most?

Egy Görög Szörny vs. Uncle Drew párharc

Pár pontban összeszedjük, ez miért jó:

  • Ilyet még nem látott a liga.

De nem ám. Az előző rájátszásban játszott egymás ellen a két csapat, 4-3-ra tudta csak kiverni az első körben a Celtics a Bucks-t, de Irving nem játszott a rájátszásban. Az akkor Terry Rozierről és Eric Bledsoe-ról szólt. Megvan még a sztori? Giannis az Giannis volt az egész párharcban, a Celtics viszont csapatként múlta felül az ellenfelet. Négy bostoni játékosnak volt 15 pont feletti pontátlaga (Horford, Brown, Rozier, Tatum), és egy majdnem 15 pontot dobott meccsenként (13,3 pont – Marcus Morris).

  • Ilyet még nem látott sem Milwukee, sem Boston

Mármint olyat, hogy Giannis-szal győzzön egy playoff-párharcban a Bucks, hiszen 2001 óta először jut második körbe a Bucks a rájátszásban. Másrészt, hogy Kyrie Irving irányítsa a Boston Celtics-et a rájátszás második körében.

  • Mert nagyon jó formában vannak mindketten

Giannis lesz az MVP, ez jóformán eldőlt. Le sem merjük írni, milyen statisztikákat ért el az első körben alig 28 perc játékidő alatt. Na jó, leírjuk: 26,3 pont, 12 lepattanó, 3,5 gólpassz, 1,5 blokk, 0,8 labdaszerzés). Ráadásul tényleg csak 28 percet játszott meccsenként, „rápihenhetett” a Celticsre. Bár az első kör utolsó meccsén kipréselt magából egy egyéni rájátszás-csúcsot, 41-et dobott.

Ja, és egyet zsákolt a büntetőveonalról is 🙂

Kyrie Irving pedig ugyan panaszkodott néha szezon közben, de az Indiana ellen úgy tűnt, összeállt a Celtics, és megint azt az arcát mutatja, amit 1 éve. Minden meccsen az lépett előre, akinek igazán kellette. Ennek köszönhetően öt játékosának volt legalább 1 20 pontos meccse az első kör négy meccsén (Irvingnek kétszer, Marcus Morrisnak, Jayson Tatumnak, Jaylen Brownnak és Gordon Haywardnak), és hat játékosnak volt 10 pont feletti átlaga. A felsorolt öt játékoson kívül Al Horfordnak is. Irvingnek nem úgy kellett vezetnie a csapatot, hogy 30 pontokat dobáljon (egyszer 37-et azért dobott), de 7,8 gólpasszt adott meccsenként a párharcban.

  • Mert csodacsapat a Bucks és a Celtics is

A bostoni keret erejéről elég árulkodó, amit fentebb írtam, azt tudnám ide is beszúrni. Egyébként nem érezzük azt a Celticsről sem, hogy olyan nagyon megizzadt volna. A Bucks pedig átlag 23,75 ponttal verte az ellenfelet. A „rápihenés” szó nem csak Giannisra igaz, hanem az egész keretre, 8 játékos játszott meccsenként több, mint 20 percet, és senki sem lépte át a meccsenkénti átlag 30 perces határt.

És még röviden:

  • Mert Giannis jobb, mint valaha, és a Celtics is magára talált
  • Mert a tavalyi 4-3 emléke élénken él
  • Mert könnyen lehet, hogy ennek a párharcnak a nyertese jut végül az NBA-döntőbe
  • Mert megígértük, hogy a keleti konferenciában őrület lesz, ha a papírforma szerint majd a Raptors és a Sixers jut a második körbe a másik ágon.
  • Mert lehet, hogy Kyrie Irving nyara és jövője múlik ezen a párharcon. (Knicks-szurkoló, te kinek szurkolsz?)

Röviden ennyi. Ugye nézed még velünk a rájátszást, és részt veszel a JÁTÉKUNKBAN?