Szolnok: győzni kell az esély megmaradásáért • SportTV

Szolnok: győzni kell az esély megmaradásáért

Sport TV avatar Sport TV 2019. 04. 23. 21:57    
Olvasási idő: 2 perc

Tisztességesen hajrázik a Szolnoki Dózsa a vízilabda BL B-csoportjában, s talán még el tudja kapni a veszni látszó fejsze nyelét. A csapat ugyan csak a 4. pozíciót foglalja el a táblázaton – de matematikailag még elcsípheti az utolsó, a harmadik továbbjutó helyet. Ehhez azonban meg kell nyernie utolsó két mérkőzését, az elsőt a jelenleg öt ponttal többet birtokló olasz riválisa ellen.

(Fotó: vizilabda-szolnok.hu)

Az ellenfelet így mutatja be a Dózsa honlapja, vizilabda-szolnok.hu.
„Nem mondhatjuk azt, hogy a Dózsa szerdai ellenfelének elnevezése logikus lépések sorozata. Az olasz klub BPM Sport Management néven fut a honi és az európai sorozatban, ebből még bajosan következtethetnénk az általa képviselt városra. Az egylet 1987-ben alakult, Veronában jegyezték be a sportszervezetet, amely hazai mérkőzését a Rómeó és Júlia városától 170 kilométerre fekvő, 83 ezres Busto Arsizióban rendezi. A pólós közbeszédben a „Verona” elnevezés nyert létjogosultságot, jóllehet e városhoz most már vajmi kevés köze van az olasz bajnokság (Campionato A1) harmadik helyén (1. Brescia 66 pont, 2. Pro Recco 66 pont, 3. Verona 57 pont) álló csapatnak. Az Olasz Kupa döntőjében ugyancsak harmadik lett, miután az elődöntőben kikapott a Bresciától, a bronzmérkőzésen viszont legyőzte az Ortigiát.
A Bajnokok Ligájában eddig öt meccset játszott idegenben: Hannoverben 11−10-re nyert, Dubrovnikban 9−8-ra kikapott, Zágrábban 7−7-et játszott, majd Splitben 12−9-es vereséget szenvedett. Legutóbb Berlinben vizitált, a Spandaut 13−8-ra győzte le. Mindezt azért érdemes tudni, mert alighanem a Szolnoki Dózsa és a Verona közül csak az egyik jut el a pólós mennyországba, vagyis a hannoveri Final 8-be (a Hannover ugyan a hatodik helyen áll a B-csoportban, de a rendező jogán ott van a negyeddöntőben). A Jug Dubrovnik már biztosan hannoveri résztvevő, mint ahogy az Olympiakosz technikai vezetője is szervezheti már a németországi utazást. A címvédő görögök 24 ponttal a harmadik helyen állnak a csoportban: szerdán a Waspo Hannovert fogadják, az utolsó csoportmeccsen pedig a 26 pontos Veronát. Funtuliszéknak jó eséllyel néz ki e két meccsen a hat pont. Aminek éppenséggel mi is nagyon tudnánk örülni, hiszen ez azt jelentené, hogy Pireuszban is kikapna a BPM Sport Management.”
S persze azt is jelentené emellett, hogy a mieink – feltéve, hogy az olaszok után az utolsó körben Spitben legyőzik a jelenleg 5. Jadrant is – egy pont előnnyel megszereznék az áhított harmadik helyet. (Ehhez persze a címvédő pireusziak fair play hozzáállása is kellene, akik eddigi öt hazai meccsükből csak a listavezető Jug ellen vesztettek egy pontot…)
A feladat tehát: nyerni, nyerni és bízni­ – s ha minden bejön, akár két magyar résztvevője is lehet a hannoveri finálénak, hiszen a másik csoportban a magyar bajnok FTC-Telekomnak a hátralévő két mérkőzésén összesen három pontot kell szereznie a továbbjutáshoz.

VÍZILABDA BL, csoportmérkőzés. Sport1 19:00 Szolnoki Dózsa Közgép­–BPM Sport Manegement (kommentátor: Fülöp László, szakkommentátor: Horváth Viktor, riporter: Szél Tamás Pál)