Zion Williamson csendben az a szörny lett, akit vártunk • SportTV

Zion Williamson csendben az a szörny lett, akit vártunk

2021. 02. 18. 18:32    
Olvasási idő: 3 perc

A New Orleans Pelicans üdvöskéje, az NBA egyik jövőbeli nagy reménysége, Zion Williamson. Egy 2019-es térdsérülés miatt picit elhalkultak azok a hangok, amelyek két - két és fél őt a jövő űrkosárlabdázójának képzelték el, DE Zion azért szépen lassan kezdi beigazolni a várakozásokat.

Zion Williamson

Ha megkapja a labát, előre retteghet a gyűrű és az ellenfél. (Fotó: Getty Images)

Zion Williamson már középiskolásként szupersztár volt, az egyetemen még hangosabb lettek a vele kapcsolatos pozitív jelzők, de egy sérülés miatt különösen sokat beszéltek róla, aztán draftolták, leszerződött a Jordan branddel, és az előszezonban bebizonyította, ez a fiú tényleg sokra hivatott. Aztán megsérült, és meg kellett műteni a térdét. Nagyon sokan temetni kezdték, hogy ezzel a testtel nem lehet majd sztár, mert az izületei nem fogják bírni az NBA-t. 2020. január 22-ig kellett várni, hogy tétmeccsen is bemutatkozzon az NBA-ben. Jött, és nem viccelt:

Igen, 17 pontot dobott zsinórban a negyedik negyedben az első NBA-meccsén. Azóta a forma töretlen. A buborékban voltak olyan jelek, hogy nem fog tudni megfelelő formába lendülni tartósan a ligában, de az tényleg egy furcsa szituáció volt mindenkinek. Elnézzük. Mert azóta is kiegyensúlyozottan hozza a szupersztárt. És persze rengeteget, és gyönyörűen zsákol:

Ebben a szezonban 27-szer lépett eddig pályára, 25 pontot átlagol 6,8 lepattanó, 3,1 gólpassz és 1 labdaszrzés mellett. A mezőnykísérletei 61,8 százalékban, a triplái 37,5 százalékban, a büntetői 71,8 százalékban esnek be:

  • hétszer dobott legalább 30 pontot.
  • hatszor nem érte csak el a 20 pontos határt, és soha nem dobott 12 pontnál kevesebbet.
  • kétszer is megdobta a karriercsúcsát jelentő 36 pontot, legutóbb tegnap este a Portland Trail Blazers ellen.
  • először pedig február 12-én a Dallas Mavericks ellen jutott 36-ig úgy, hogy 15-ből 14 mezőnykísérlete betalált (93,3 százalék). Az elmúlt 20 évben két játékos volt képes kilencven százalék feletti hatékonysággal 35 pont fölé jutni: Nikola Jokic és Dwight Howard.
  • mindössze öt meccsen nem érte el az 50 százalékos mezőnymutatót (!!!!)

Jelenleg pontosan 25 pontot dob meccsenként 61,8 százalékos mezőnymutatóval. Ha szezon végéig tartaná ezt a formát, Kevin McHale után a második játékos lenne, aki egy szezonban legalább 25 pontot átlagol valaha legalább 60 százalékos mezőnyhatékonysággal. Ha ’’csak’’ a 24 pontos határt nézzük, akkor McHale mellett Wilt Chamberlain és Kareem Abdul-Jabbar volt még képses hasonlóra. Shaquille O’Neal egytelenegy tized miatt nem kerül be ebbe a felsorolásba: A második szezonjában 59,9 százalékos mezőnyszázalékkal szerzett 29,3 pontot meccsenként.

Az egyetlen problémája az, hogy a New Orleans Pelicans csalódást keltően gyengén szerepel idén is, és hogy Zion hiába lélegzetelállító, ha a csapata rendre kikap ezeken a meccseken.. Pontosan ez az oka, hogy valamiért Zionról kevesebbet beszélünk, mint megérdemelné.

Pedig az első 50 NBA-s meccse szépen csendben, de szorgalmasan történemire sikerült.

Első szezonjában 24 meccsen lépett pályára, ebből ötször a buborékban, idén már 27-nél tart. A tegnapi Portland Trail Blazers elleni produkciót nem számítva így nézett ki Zion első 50 meccse a ligában: Ő lett az első játékos az NBA-ben, aki a támadóidő bevezetése óta az első 50 meccsén legalább 23 pontos átlagot tud felmutatni legalább 60 százalékos mezőnymutatóval.

A csapata nem túl acélos 12-16-tal áll, és a legtöbbször a várható csereügyletei miatt kerül be a hírekbe (Lonzo Ball és JJ Reeick kapcsán). Képzeljük el, mi lenne, ha jól is szerepelne a New Orleans Pelicans. Sokat lendítene Zion karrierjén,

Zion még nincs 21 éves, ráadásul egyre többet van az ő kezében a labda, és egyre jobban lát a pályán. Nagyon veszélyesek ezek a képességek így együtt, úgyhogy még lesz ennél feljebb is! Egy dologban viszont igenis lehet kritizálni: Jóformán egyáltalán nem védekezik.

Lesz NBA dögivel, és látjuk majd Ziont vasárnap:

Műsorainkban beszélünk jó sokat az NBA-ről. Csütörtökön 22:30-kor a Sport1-en jelentkezik a Trash Talk, vasárnap pedig 20:30-kor a Sport2-n lesz Alley-oop Csabival és Bazskával. Élő közvetítéseink közül ajánljuk a péntek hajnali Los Angeles Lakers – Brooklyn Nets rangadót (4 óra, Sport1), amit megismétlük pénteken 14:15-től a Sport1-en és 21:30-kor a Sport2-n is. A Lakerst vasárnap hajnalban is megmutatjuk, akkor a 2020-as döntőbeli ellenféllel, a Miami Heattel csap össze (2:30, Sport2), és 10:30-kor a Sport2-n újra látható lesz a meccs. Szintén vasárnap 21:30-kor kapunk majd egy falatkát Zion játékából, ugyanis a Pelicans ugyanis a 21:30-tól a Sport2-n élőben közvetítjük a New Orleans Pelicans – Boston Celtics meccset!