Európai kupahelyekért csatáznak

Sport TV avatar Sport TV 2019. 02. 17. 12:46    
Olvasási idő: 2 perc

Szokás szerint két mérkőzés maradt vasárnapra az aktuális Bundesliga-fordulóból, a 22.-ből. Az azokon fellépő négy együttes közül három az európai kupákban szereplést jelentő 1-6. helyek valamelyikének eléréséért harcol ebben az idényben.

Thorgen Hazard szeptemberben a Borussia Parkban betalál a Frankfurt kapujában. Sikerül-e ugyanez neki februárban a vásárvárosban is? (Fotó: Getty Images)

FRANKFURT–MÖNCHENGLADBACH

A Frankfurt már a jövő idénybeli kupaszereplére hajt, de még most is vannak feladatai az eurokupákban. Az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért a csapat Harkivban 2–2-es döntetlent játszott, így otthon kell kiharcolnia csütörtökön a továbbjutást.  Kérdés, ez mekkora rotációs kedvet generál Hütter mesterben, azaz hogy akarja megosztani az erőket a hazai és a nemzetközi porond között. A szakírók azt valószínűsítik, egy-két helyen mindenképpen tartalékol, így elképzelhető, hogy a nagy csatártrió – Haller, Jovics, Rebic – egyike vagy akár kettő is közülük a kispadon kezdi a bajnokit.
A Gladbach csendben, nyugodtan készülődik a rangadóra, egyre inkább elengedi vérmesebb reményeit és a bajnoki bronz megszerzésére koncentrál. Igaz, ha nyerne Frankfurtban, három pontra megközelítené a Bayernt, de a realitásérzék azt diktálja, a Dortmunddal csak a rekordbajnok tud érdemben versenyre kelni. Hecking mesternek a két kapussal (a második és harmadik számú kapuvédővel) együtt 13(!) játékosa van sérültlistán, igaz, közülük csak kettő-három szerepelne rendszeresen is a kezdőben. Eddig dicséretesen kezelte ezt a sérülés- és betegséghullámot, kérdés, ez megy-e majd egészen a bajnokság végéig. (Bár egy-két spílere csak-csak meggyógyul a következő negyed év során…) A fogadóirodák a legmagasabb oddsot a döntetlenre adják, pedig ez most az az eset, amikor mindkét csapat alighanem megelégedne az egy-egy ponttal…

Kapcsolódó

BUNDESLIGA-MÉRLEG (FRA–MÖN)

ÖSSZESEN: 89 mérkőzés, 34 Frankfurt-győzelem, 25 döntetlen, 30 Gladbach-győzelem/ 135-129-es gólkülönbség
FRANKFURTBAN: 44–22–11–11/ 73–46
A LEGUTÓBBI EREDMÉNYEK: Mönchengladbachban 1–3 (az ősszel), Frankfurtban 2–0 (a 2017–18. évi idényben)
A LEGJOBB GÓLSZERZŐK (az összes tétmeccsen): Bernd Hölzenbein 11, ill. Jupp Heynckes 10 gól

LEVERKUSEN–DÜSSELDORF

A mezőny egyik legszebb futballját játszó együttes a Leverkusen, és az utóbbi időben a látványhoz eredményesség is párosul. Bár a kupában egy kicsit megbotlott, a Bundesligában a legutóbbi 7 meccsen mindössze egyszer kapott ki a csapat, Mönchengladbachban a minimális 1–0-ra.

A helyzete kissé hasonlatos a Frankfurtéhoz, ugyancsak El-kupacsata két meccse közt van és ugyancsak idegenbeli döntetlennel (0–0) kezdte a párharcot, az FK Krasznidar ellen. A Bundesliga táblázatán „csak” a 7., de ha megveri az outsider Düsseldorfot, megelőzi a jobbik El-helyet birtokló Wolfsburgot és a Frankfurt korábban befejezett meccsének eredményétől függően az 5. vagy a 6. helyen zárja a fordulót.
A Fortunát ugyan közvetlenül nem fenyegeti a kiesés sőt ha veszít, akkor sem kell még hátratekintgetnie. Idegenben eddig 10 meccséből csak 4-szer kapott ki, úgyhogy nem teljesen esélytelen a BayArenában sem, főként ha a hazaiak gondolatban már a csütörtöki kupameccsel foglalkoznak.

Kapcsolódó

BUNDESLIGA-MÉRLEG (LEV–DÜS)

ÖSSZESEN: 29 mérkőzés, 10 Leverkusen-győzelem, 12 döntetlen, 7 Düsseldorf-győzelem/ 51–45-ös gólkülönbség
LEVERJUSENBEN: 14–6–7–1/ 28–16
A LEGUTÓBBI EREDMÉNYEK: Düsseldorfban 2–1 (az ősszel), Leverkusenben 3–2 (a 2012–13. évi idényben)
A LEGJOBB GÓLSZERZŐK (az összes tétmeccsen): Christian Schreier 7, ill. Günter Thiele 7 gól

Kapcsolódó

SPORTING-RANGADÓ A LIGA NOS-BAN

Dyego Sousa, a Liga NOS jelenlegi legjobb gólszerzője (Fotó: Getty Images)

A portugál bajnokság 3. és 4. helyezettjét egyformán Sportingnak nevezik. A nagyobb múltú lisszaboni gárdának már 7 pont a lemaradása a vendég Bragával szemben, így csak a győzelem táplálhatja a halvány reményt a dobogóra felkapaszkodásra. A két csapat közös bajnoki múltja igen gazdag, a 109 eddigi mérkőzésükből a fővárosiak nyertek sokkal többet, 65-öt, 37 bragai sikerrel szemben, 17 döntetlen mellett. Ősszel a Braga otthon 1–0-ra nyert, Dyego Sousa góljával, a brazil csatár jelenleg is vezeti a bajnoki góllövőlistát 14 találattal. Az SCP-ből ketten is ott vannak a góllista élcsoportjában, a holland Bas Dost 12, Bruno Fernandes pedig 10 gólt jegyez. Utóbbi a legeredményesebb portugál a bajnokságban eddig. A gólvadászok hatékonysága tehet különbséget a két együttes között vasárnap este is. A mérkőzést a Sport2-n mutatjuk, a Porto meccsét szombaton közvetítettük, a Benficáét hétfőn fogjuk, így a liga mindhárom tradicionális nagycsapatának  aktuális fellépését élőben élvezhették-élvezhetik a 23. fordulóból a sporttelevízió csatornáin.

BUNDESLIGA, 22. forduló. Sport2 15:30 SG Eintracht Frankfurt–BV Borussia Mönchengladbach (kommentátor: Faragó Richard); Sport2 18:00 Bayer 04 Leverkusen–Fortuna ’95 Düsseldorf  (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba).
LIGA NOS, 22. forduló. Sport2 21:00 Sporting Club de Portugal–Sporting Club de Braga (kommentátor: Haraszti Ádám)