Az első „magyaros nap” a Bundesligában • SportTV

Az első „magyaros nap” a Bundesligában

Sport TV avatar Sport TV 2019. 08. 18. 12:48    
Olvasási idő: 2 perc

Összesen négy „magyaros csapat” szerepel az jelen Bundesliga-kiírásban (ha Dárdai Palkó miatt a Herthát is idevesszük), ezek fele fellép az első forduló záró játéknapján. Mindkét találkozót élőben közvetítjük, s persze nem maradunk le a Liga NOS „Sporting-rangadójáról” sem.

Gulácsi Péter és Willi Orbán jelenthei a lipcsei védelem fő erejét Berlinben is (Fotó: Getty Images)

FRANKFURT–HOFFENHEIM

Sajátos idénye volt a legutóbbi a házigazda Eintrachtnak. Majdnem a hajráig bírta a csapat a Bundesliga-El kettős terhelést, de a véghajrában kipukkadt. Tizenegyespárbajban elbukta a későbbi győztes Chelsea ellen az Európa-liga-elődöntőt, a bajnokságban viszont lecsúszott a szinte biztosnak látszó BL-részvételről, igaz, a 7. hellyel az El-újrázás lehetősége azért megmaradt. A csapat a pazar támadótriójából a nyáron elvesztette Jovicsot és Hallert, ám érkezett a kapuba Párizsból Kevin Trapp, előre pedig egy másik szerb, Dejan Joveljics, aki 20 esztendősen már két BL-meccset is játszott korábban a Crvena zvezdával, s akiért 5 millió eurót  fizetett a klub a vörös csillagosoknak.
A Hoffenheimben Szalai Ádámnak csereként adott lehetőséget csak a holland mester Alfred Schreuder a múlt heti kupameccsen a harmadosztályú Würzburg otthonában.  Válogatott centerünk a második félidőre állt be, a hosszabbításban ő szerzett 2–2 után vezetést csapatának és a végül 3–2-re győztes 11-es párbajban ő lőtte be az első, vezetést jelentő gólt. A Kicker előzetese szerint a bajnokin mégis újra Bebou, ­Grifo csatárkettőssel kezd a németalföldi szakvezető (az utóbbit váltotta Ádám Würzburgban), ám ha meggondolja magát, és mégis a bátrabb, három támadós felállításra módosít, Szalai az első választás centerként.

Kapcsolódó

FRANKFURT–HOFFENHEIM örök mérleg

Az összes tétmérkőzésen: 20 mérkőzés–5 Frankfurt-győzelem–7 döntetlen–8 Hoffenheim-győzelem/23–26-os gólkülönbség. Ebből a Bundesligában: ugyanennyi. Frankfurtban: 10–3–3–4/12–16.
A párharc legeredményesebbjei (összes mérkőzés): Pirmin Schwegler  (7 mérkőzés–3 gól–3 sárga lap), illetve Kevin Volland (8–3–2)

UNION BERLIN–RB LEIPZIG  

Azért nem minősíthetjük „ex NDK-s” rangadónak a két, korábbi keletnémet területen székelő együttes csatáját, mert a jelenlegi lipcsei alakulat teljes mértékben az újraegyesített Németország „terméke”, a megosztottság idején még nem is létezett. A valaha volt „echte” NDK-s csapatok közül a Cottbus 2009-es kiesése után egy évtizeddel jelentkezik újra csapat, az Union pedig messze nem volt olyan eredményes a keletnémet érában, mint a BFC Dynamo, a Lok. Leipzig, a Dynamo Dresden vagy akár a Hansa Rostock. (Más kérdés, hogy patinásabb azoknák, már 1906-ban létezett  klub ezen a néven a fővárosban, igaz, a mostani egyesület az 1966-os újraalapítást jegyzi kezdési dátumként.)
A lipcsei gárda középtávú, 3 éves tervében legalább az egyi hazai trófea megszerzése szerepel, legalábbis az ambiciózus klubvezér, Red Bull-tulajdonos Dietrich Mateschitz elképzelése szeint, persze az állandó BL-részvétel mellett. Utóbbi erre az idényre már megvan, a másik országoa sorozatban, a kupában nyögvenyelős rajttal indult a csapat a múlt héten Osnabrückben, Julian Nagelsmann követte a Tavalyi „Rangnick-koncepciót”,  azaz a második kapus Mvogónak is adott lehetőséget, ám szinte biztosra vehető, hogy a bajnokin a Bundesliga legutóbbi idényének hivatalosan is legjobb kapuvédője, Gulácsi Péter kezd. Hasonlóan fixnek tűnik a mások magyar válogatott, Willi Orbán helye is a berlini Alten Försterei Stadionban kezdő tizenegyben. Annyi azért bizonyos, az osnabrückinél sokkal jobb teljesítmény kell a hárompontos bajnoki tajthoz az újonc otthonában.

Kapcsolódó

UNION BERLIN–LEIPZIG örök mérleg

Az összes tétmérkőzésen: 4 mérkőzés–1 Union-győzelem–1 döntetlen–2 Leipzig-győzelem/5–8-as gólkülönbség. Ebből a Bundesligában: még nem játszottak. Berlinben: 2–1–1–0/3–2.
A párharc legeredményesebbjei (összes mérkőzés): Sebastian Polter  (2 mérkőzés–3 gól–0 sárga lap), illetve Yussuf Poulsen (3–2–0)

SPORTING CP–SPORTING BRAGA

Az SCP két jelenlegi legfényesebb csillaga: Bas Dost és Bruno Fernandes (Fotó: Getty Images)

Mindkét együttesben „maradt” a tavalyi bajnokságban. Noha a „gyíkok” megszerezték végül a bajnoki bronzot és a bragaiak is befutottak a 4. helyre, de a pontbéli elmaradás (11. Illetve 18 pont a második Porto mögött) jóval tetemesebb mint amit a fővárosi és a vidéki Sporting-rajongók gondoltak. Az SCP ezt az szezont sem kezdte túl jól: előbb 5–0-ra kikapott a szuperkupameccsen a bajnok Benficától, majd a rajton Funchalban hagyott két értékes pontot a Marítimo ellen.
Annál jobban kezdett a Braga: az El 3. selejtezőfordulójában oda-vissza megverte a dán Bröndbyt (4–1, 3–1), közte győztesen rajtolt a Primeira Ligában is otthon a Moreirense ellen. A legnagyobb értékét, a válogatott Bruno Fernandest (egyelőre) megtartó, ám a veterán holland gólvágót, Bas Dostot az első bajnokin csak csereként szerepeltető fővárosiaknak roppant fontos lenne az idény első győzelmének megszerzése.

BUNDESLIGA, 1. forduló. Sport1 15:15 SG Eintracht Frankfurt–TSG 899 Hoffenheim  (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Petur András, szakértő: Puhl Sándor); Sport1 17:45  1. FC Union Berlin–RB Leipzig (kommentátor: Haraszti Ádám,  műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván). LIGA NOS, 2. forduló: Sporting Clube de Portugal–Sporting Club Braga  (kommentátor: Fülöp László)