A világbajnoki címet is meg kell nyerni (1. rész)

Abramov Gábor 2016. 08. 16. 16:36    
Olvasási idő: 3 perc

A következő írásokban azt próbálom megfejteni, hogyan veszítették el a brazilok a világbajnokságot 1950-ben, amit ráadásul ők rendeztek, de amiről túl korán gondolták azt, hogy már zsebben van. Az utolsó meccsükön egy döntetlen is elég lett volna Uruguay ellen, ám vereség lett a vége, és óriási dráma. Sokan a játékosokat, és legfőképpen a kapust, Moacir Barbosát hibáztatták a vereség és az elveszített világbajnoki cím miatt, de minden jel, előjel, írás, nyilatkozat, tény és feltételezés arra enged következtetni, hogy a „már megnyertük” hangulat és a „memóriazavar” okozta a brazilok vesztét.

1. Sose becsüld le a statisztikát! Éljen Rochy Zoltán!

Az uruguayi válogatott 1950. július 16-án világbajnokként, kétszeres olimpiai bajnokként és 8-szoros Copa América-győztesként lépett pályára a vadonatúj Maracanában, míg Brazília az említett időpontig csupán két Copa-sikert tudott felmutatni. Ezt nem lett volna szabad elfelejteni, mint ahogy azt sem, hogy az uruguayi sport a virágkorát élte. Hosszútávfutóik (Oscar Moreira) versenyeket nyertek, Juan Jacinto Lopez Testa, 1947-ben, egy argentínai versenyen, a 100 méteres síkfutás döntőjében beállította az amerikai legenda Jesse Owens 1936-os rekordját, a bringások (José Goméz Tacconi, Roberto Piotto, Luis Angel de Los Santos, Virgilio Pereyra, Sergio Frausin) végigverték a világot, az uruguayi vízilabda-válogatott, amely ma már nem is létezik, a világ élmezőnyéhez tartozott, a kosarasok a londoni olimpián 2 ponttal maradtak alul a bronzmeccsen a brazilokkal szemben, ezt megelőzően pedig minket vertek 49:31-re. Ugyanez a csapat, néhány fiatal tehetséggel feldúsítva 3. lett a következő nyári játékokon, Helsinkiben az Egyesült Államok és a nagy Szovjetunió mögött, ami manapság a képtelenség kategóriát erősítené. Az evezősök egy ezüsttel (Eduardo Risso) és egy bronzzal (Antonio Rodriguez, William Jones) tértek haza Londonból Montevideóba. A nehézsúlyú bokszoló, Dogomar Martínez dél-amerikai bajnok volt.

2. Sose becsüld le a statisztikusokat, még akkor se, ha butaságokat írnak, mert azért néha előfordul!

1950. július 15-én, a francia hírügynökség, az AFP arról számolt be, hogy a két ország válogatottja a 30. összecsapására készül.

„Az eddig 29 mérkőzést figyelembe véve-írta az AFP-, a brazil válogatott mindössze 6 meccset nyert meg a 19 uruguayi sikerrel szemben, és ezen felül 4 alkalommal született döntetlen. Ezeken a meccseken Brazília 48, míg Uruguay 64 gólt jegyzett.”

Az uruguayi újságírók, ellenőrizetlenül, egy az egyben átvették az információkat, és csak 1970-ben, azaz 20 évvel később korrigáltak, amikor a brazil szövetség egy kiadványban számolt be az örök mérlegről. Ebből kiderült, hogy a franciáknak nagyon sok pezsgőt kellett elfogyasztaniuk, hogy így elszámolják a két ország addigi meccseit. A brazilok munkáját figyelembe véve Brazília és Uruguay nem 30-adszor, hanem 31-edszer találkozott a mindent eldöntő meccsen. A mérleg 1950. július 16-ig a következőképpen festett: 13 brazil győzelem, 11 uruguayi siker és hat döntetlen.

3. Mindent meg lehet magyarázni, miért lenne ez alól kivétel pont a statisztika! Néha a statisztikusnak is magyarázkodnia kell.

Az uruguayiak rögtön lecsíptek három meccset, mondván, az 1944-es 6:1-es és 4:0-ás vereséget, valamint az 1949-es 5:1-es pofont nyugodtan el lehet felejteni, mert az első kettőn a második vonallal léptek fel, míg az 1949-es meccset a labdarúgó-sztrájk kellős közepén rendezték, amikor egy csapatra való játékost is nehéz volt összeszedni, nemhogy egy válogatottat. Ha ezt a három meccset elfelejtjük, akkor az uruguayiak máris jobban állnak: nekik 11 győzelmük van, a braziloknak csupán 10.

4. A statisztikán nem vitatkozunk, de ha nincs az a brit játékvezető….

A Río Branco-kupát 1916-ban álmodták meg a brazil és az uruguayi szövetség vezetői, ám az első meccsre 15 évet kellett várni. 1950. július 16-ig hétszer találkoztak egymással, és ebben a párharcban a brazilok álltak jobban, azaz 4-3-ra vezettek. 1931-ben és 1932-ben egy meccsen dőlt el a kupa sorsa, de 1950 májusában, a világbajnokság előestéjén három mérkőzésre volt szükség, hogy eldöntsék, kié legyen az a drága kupa. Az elsőt Uruguay nyerte 4:3-ra, a másikat Brazília 3:2-re, a harmadik mérkőzést, illetve a kupa sorsát a brazil Ademir döntötte el, az uruguayiak szerint pedig Jack Barrick, a brit játékvezető.

5. Az uruguayi klubfutball alaposan verte a brazilt! Ez is statisztika!

1930 és 1950 között uruguayi és brazil csapatok 29 alkalommal találkoztak egymással klubszinten, a mérleg pedig a következőképpen nézett ki: 17 uruguayi győzelem, 6 brazil siker és 6 X. Mindezt 1916-tól számolva: 28 uruguayi siker, 19 brazil győzelem és 12 döntetlen.

 (Folyt.köv. immáron számok nélkül)