Crawford – A csendes ember

Abramov Gábor 2016. 10. 30. 23:42    
Olvasási idő: 2 perc

Pár napja kiderült, hogy Bob Arumnak hosszas keresgélés után John Molina Jr. személyében végre sikerült ellenfelet találnia a jövő nagy sztárjának kikiáltott védencének, Terence Crawfordnak. Nagyot túloznék, ha azt írnám, hogy bombaként robbant a hír… Merthogy a nézők többségének fogalma sincs róla, hogy ki az a Molina (pedig nem rossz bunyós), ami pedig végképp elkeserítő: Crawford is többnyire még a sötét ló kategóriájába tartozik. Pedig a WBO/WBC-világbajnok amerikai nem mindennapi talentum. Egy igazságos világban (márpedig a világ nem igazságos), Crawford ünnepelt sztár lenne, akinek az aláírásáért kígyózó sorokban állnának a rajongók, és akinek a mérkőzésére százezrek fizetnének elő. Ehhez képest legutóbb, amikor világbajnoki címegyesítő mérkőzést vívott a szintén veretlen Viktor Postollal, potom 50.000-en fizettek elő rá az HBO-n… Ez még akkor is megdöbbentő adat, ha bele kalkuláljuk a nyári pangó időszakot (júliusban volt a meccs) és az ellenfél viszonylagos ismeretlenségét. Azért mondom, hogy viszonylagos, mert Postol már egy ideje a Wild Card Gymben készül Freddie Roach irányítása mellett, és a hangzatos kijelentéseiről is elhíresült edző mindent megtett, hogy a média és a szurkolók figyelmét ráirányítsa tanítványára. Mint kiderült, Crawford zsenialitása, Postol makulátlan mérlege és Roach mester feltűnő nyilatkozatai sem indították be az emberek fantáziáját. Talán ebből a néhány sorból is kiderülhetett, hogy borzasztó nagyra tartom Crawfordot, napjaink egyik legnagyobb tudású bajnokának, akinek a világért sem maradnék le egyetlen mérkőzéséről sem. Egy kicsit mégis neheztelek rá. Az elmúlt évtizedek tapasztalata révén azt ugyanis tudnia kellene, hogy ha már nem áldotta meg a teremtő Tyson vagy Golovkin-féle ütőerővel, agresszivitással, akkor bizony a ringen kívül is tennie kellene valamit „szelfimidzs” építés gyanánt, különben – szűkebb pátriája, Nebraska állam lakosain kívül – a kutya sem vesz majd róla tudomást. Szomorú, de ez van. Ilyen korban élünk! Ilyen a boksz! Pontosabban: ilyenek az emberek! Az nem OK, hogy háromszavas válaszokat ad az újságíróknak, és olyan szánalmas kliséket hangoztat, hogy „majd az ökleim beszélnek helyettem”. Floyd Mayweather pályafutása feketén-fehéren megmutatta, hogy a pazar ringbeli produkción kívül a média felé is teljesíteni kell, különben egy bizonyos küszöbön túl nem jut a bokszoló. És a másik ok, amiért most egy picit értetlenül állok Crawford előtt: a közösségi médián keresztül üzent, hogy nem hajlandó addig felmenni váltósúlyba, amíg nem gyűjti be az összes övet saját kategóriájában… Nos, ahhoz le kellene győznie az Államokban alig ismert Ricky Burnst és az egyáltalán nem ismert Eduard Trojanovszkit. Előbbit egyszer már megoldotta, és az a győzelem általános ismertség/elismertség szempontjából alig hozott valamit a konyhára. Az meg borítékolható, hogy az orosz Trojanovszki elleni esetleges sikerrel sem fog egy árva centit előremozdítani megfeneklett pályafutásán. Ellenben váltósúlyban csak úgy hemzsegnek a jobbnál jobb öklözők, akiknek skalpja többet ér, mint Burns másodszori detronizálása vagy Trojanovszki IBF-öve.

Szép dolog a címegyesítés, óriási büszkeséget jelenthet birtokolni mind a négy nagy szervezet világbajnoki övét, de csak akkor van értelme belevágni ebbe a kalandba, ha ezen eredmények begyűjtéséhez igazán komoly, nagy elismertségnek örvendő bunyós legyőzése árán vezet az út. Kisváltósúlyban jelen pillanatban nem áll fenn ilyen helyzet. Terence Crawfordnak pedig már nagyon hiányzik egy komoly eredménylistával, presztízzsel rendelkező ellenfél. 29 évesen nem öreg, de azért lassan őt is kezdi szorítani az idő. Pláne, ha először Molinákban, Burnszökben meg Trojanovszikban gondolkodik. Persze Crawfordot ellenük is megnézzük. Crawfordot nem szabad kihagyni! December 10-én találkozunk vele a SportTV képernyőjén!