RAJT! • SportTV

RAJT!

Sport TV avatar Sport TV 2017. 09. 09. 11:08    
Olvasási idő: 2 perc

„Mikor játszanak megint a magyarok? Mennyit kell még aludni? Már csak kilencvennyolcat, kisfiam!”

Nem mondom, hogy a férfiak kölni négyes döntője, és egy hosszú idény után az első pillanattól úgy számoltam vissza az új kupaszezon kezdetéig hátralévő napokat, mint az egyszeri kisgyerek, ugyanakkor korábban is írtam már, ahogy teltek-múltak a kézilabda nélküli hetek, úgy vártam egyre inkább ezt a napot.
A Vác révén a magyar klubok lejátsszák első európai kupameccsüket a most kezdődő évadban. Aztán jönnek a többiek. Összesen 5 női és 6 férfi együttesünk mérkőzéseit közvetítjük a Bajnokok Ligájából és az EHF-kupából. És itt időzzünk el egy pillanatra. Sok néző számára egyértelmű, ha egy magyar csapat kupameccset játszik, akkor Sport TV közvetít. Szerencsére ez a legtöbb esetben így is van. A BL-ben és a férfi EHF-kupában a szerződések nyilvánvaló helyzetet teremtenek: azok a klubjaink, amelyek az említett sorozatokban indulnak, „nálunk szerepelnek”, a mérkőzéseik közvetítési joga a miénk. A női EHF-kupát illetően azonban kevesebb a szabályozás, ha úgy tetszik, a kluboknak nagyobb a mozgásterük. Közvetlenül velük kell megállapodnunk ahhoz, hogy nálunk kerüljenek képernyőre. Azaz, az úgynevezett „holtidény” alatt is zajlik a háttérmunka, kollégáink folyamatosan egyeztetnek az érintettekkel, többnyire sikerrel. Mindezek eredményeképpen a Sport TV-n lesznek láthatók a Dunaújváros a Vác és az Érd találkozói is. El leszünk halmozva, sőt, kényeztetve. A hölgyeknél jómagam előzetesen körülbelül ötven magyar érdekeltségű összecsapással kalkulálok, ami természetesen egyelőre tipp, hiszen nagyban függ attól, hogy meddig jutnak el csapataink a második számú kupasorozatban. Remélhetőleg sokáig. Annál is inkább, mert sokszor hallani manapság, hogy a magyar női bajnokság pillanatnyilag a legerősebb a világon. Ezt pedig nem (csak) a BL-ben kell (lehet) bizonyítani. Egy szó, mint száz, csodálkoznék, ha az Érddel nem találkoznánk a csoportkörben, ahová akár még egy (két?) együttesünk bekerülhet. Közülük a fiatal váciaknak lesz a legnehezebb dolguk, annyiban mindenképp, hogy a mieink közül ők szállnak be először, így három fordulót kell sikerrel venniük ahhoz, csoportmeccseket játszhassanak. Ám aki esetleg a Holón ellen a „vérükre szomjazik”, rossz hétvégéje lesz. Az izraeli csapat rendszeres kuparésztvevő ugyan, de még soha, egyetlen nemzetközi kupamérkőzését sem nyerte meg. Bizonyosan nem most változik a győzelmi mutatójuk. Bemelegítésnek pont jó lesz ez a két találkozó, mindannyiunk számára. Hiszen hosszú idény kezdődik, rengeteg meccsel és reménybeli magyar sikerrel.