Borul-e kicsit is a papírforma Jénában? • SportTV

Borul-e kicsit is a papírforma Jénában?

2021. 09. 10. 10:12    
Olvasási idő: 2 perc

A második játéknapon az első kör újabb nyolc mérkőzésével folytatódik a 2021. évi World Cup of Darts, a sportág nem hivatalos csapat-világbajnoksága. Az első napon – sajnos – százszázalékosan érvényesült a papírforma, kérdés, pénteken születik-e meglepetés bármelyik párosításban.

Az ír Will O'Connor lesz pénteken az egyik az öt versenyző közül, akik 11-edszer is felléphetnek a csapat-világbajnokságon ((Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

Nem csupán a négy kiemelt győzött csütörtökön kényelmes fölénnyel (a címvédő és nagy esélyen walesiek azért elszórakoztak két leget 4–0 után, a hollandok is veszítettek egyet, az ausztrálok és a skótok 0-ra nyerték a maguk meccsét), hanem a „kis párosításokban”, a nem kiemeltek összecsapásain is a várt eredmény született. A mi párosunk, Végső János és Kovács Patrik nyerte meg a második legtöbb leget a nyitó találkozón a litvánok ellen, végül folytatódott a kellemetlen sorozat, immár hatodszor egymás is csupán egy mérkőzés jutott az aktuális magyar csapatnak. A legszorosabb mérkőzést a szingapúriak vívták a gibraltáriakkal, Paul Lim „papa” (a dartshistória első tévés 9 nyilasának szerzője) és névrokona Harith Lim, az egyetlen olyan duó, amely országa összes WCD-mérkőzését lejátszotta együtt, csak a döntő legben tudott felülkerekedni ellenfelén. (A mérkőzésátlagokat tekintve a mi párosunk  71.26-jánál az olaszok és a kínaiak is kevesebbet teljesítettek, ha ennek alapján rangsorolunk, az első napon a 14. helyen áll a csapatunk, a nyert legeket tekintve pedig a 10.-en – persze a második napnak is lesz még nyolc vesztese…

A pénteki napon ugyanúgy a nem kiemeltek közti négy meccsel kezdődik a program, az est második felében jönnek a rangsorolt együttesek. Az 5. kiemelt Észak-Írország Hongkonggal, a 8.-ként rangsorolt Németország Kanadával, az élen kiemelt Anglia – ezúttal James Wade, Dave Chisnall összeállításban Brazíliával, végül  a 4. Belgium a tartalékként beugró Görögországgal csap össze. A belgák második játékosa, Kim Huybrechts lesz az ötödik játékos – csütörtökön az ausztrál Simon Whitlock volt az első, pénteken időrendben az ír Will O’Connor, az osztrák Mensur Suljovic és az északír Brendan Dolan után – , aki az összes csapat-vb-n a dobóllásba lép majd. Közülük talán csak O’Connornak nem adatik meg egy második meccs esélye is a tornán, hiszen az írek Portugáliával küzdenek meg, amelynek éljátékosa a zseniális José de Sousa, aki tulajdonképpen tavaly, 46 éves korában robbant be a világ élmezőnyébe. Persze kérdés, társa, José Marques mennyire tudja támogatni majd péntek este és esetleg a továbbiakban.

Kapcsolódó

A CSAPAT-VB MÁSODIK JÁTÉKNAPJÁNAK PROGRAMJA

OROSZORSZÁG–JAPÁN
Csapatok: Borisz Kolcov (világranglista-116., 7.-edszer játszik a WCD-n), Jevgenyij Izotov (vlr.: –, WCD: 2.), ill. Baba Josihisza (vlr.: hv. 146., WCD: 5.), Jun Macuda (vlr.: –, WCD: 4.). World Cup of Darts korábbi részvételek száma: 8, ill. 10. Legjobb szereplés: negyeddöntős (2020), ill. elődöntő (2019)

SPANYOLORSZÁG–DÉL-AFRIKA
Csapatok: Jesús Noguera (vlr.: 91., WCD: 2.), José Justicia (vlr.: 134., WCD: 1.), ill. Devon Petersen (vlr.: 25., WCD: 9.), Carl Daniel (vlr.: –, WCD: 2.). World Cup of Darts korábbi részvételek száma: 10, ill. 10. Legjobb szereplés: elődöntős (2010), ill. negyeddöntős (2012, 2014)

ÍRORSZÁG–PORTUGÁLIA
Csapatok: William O’Connor (vlr.: 38., WCD: 11.), Steve Lennon (vlr.: 49., WCD: 4.), ill. José de Sousa (vlr.: 8., WCD: 2.), José Marques (vlr.: –, WCD: 2.). World Cup of Darts korábbi részvételek száma: 10, ill. 1. Legjobb szereplés: döntős (2019), ill. 2. forduló (2020)

AUSZTRIA–FÜLÖP-SZIGETEK
Csapatok: Mensur Suljovic (vlr.: 27., WCD: 11.), Rowby-John Rodriguez (vlr.: 90., WDR: 6.), ill. Lourence Ilagan (vlr.: –, WCD: 6.), Christian Perez (vlr.: –, WCD: 3.). World Cup of Darts korábbi részvételek száma: 10, ill. 7. Legjobb szereplés: negyeddöntős (2010, 2016, 2017, 2019, 2020), ill. 2. forduló (2016)

ÉSZAK-ÍRORSZÁG (5. kiemelt)–HONGKONG
Csapatok: Daryl Gurney (vlr.: 15., WCD: 6.), Brendan Dolan (vlr.: 45., WCD: 11.), ill. Kai Fan Leung (vlr.: 87., WCD: 4.), Man Lok Leung (vlr.: –, WCD: 1.). World Cup of Darts korábbi részvételek száma: 10, ill. 7. Legjobb szereplés: elődöntős (2014, 2016), ill. negyeddöntős (2015)
NÉMETORSZÁG (8. kiemelt)–KANADA
Csapatok: Gabriel Clemens (vlr.: 24., WCD: 2.), Max Hopp (vlr.: 46., WCD: 7.), ill. Jeff Smith (vlr.: 62., WCD: 3.), Matt Campbell (vlr.: –, WCD: 2.). World Cup of Darts korábbi részvételek száma: 10, ill. 10. Legjobb szereplés: elődöntős (2020), ill. negyeddöntős (2010, 2016, 2019, 2020)

ANGLIA (1. kiemelt)–BRAZÍLIA
Csapatok: James Wade (vlr.: 4., WCD: 2.), Dave Chisnall (vlr.: 7., WCD: 3.), ill. Diogo Portela (vlr.: –., WCD: 5.), Artur Valle (vlr.: –, WCD: 2.). World Cup of Darts korábbi részvételek száma: 10, ill. 4. Legjobb szereplés: világbajnok (2012, 2013, 2015, 2016), ill. 2. forduló (2017, 2018)

BELGIUM (4. kiemelt)–GÖRÖGORSZÁG
Csapatok: Dimitri Van den Bergh (vlr.: 5., WCD: 4.), Kim Huybrechts (vlr.: 36., WCD: 10.), ill. John Michael (vlr.: 114., WCD: 6.), Veniamin Szimeonidisz (vlr.: –, WCD: 4.). World Cup of Darts korábbi részvételek száma: 10, ill. 5. Legjobb szereplés: döntős (2013), ill. 2. forduló (2015, 2017)

 

World Cup of Darts. Sport2 19:00 az első forduló mérkőzései (kommentátor: Gyulai Miklós, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)

Cookie beállítások