A Bologna csatlakozna az élmezőnyhöz • SportTV

A Bologna csatlakozna az élmezőnyhöz

2021. 09. 13. 18:20    
Olvasási idő: 2 perc

Három játéknap után három hibátlan csapat vezeti a Serie A táblázatát, őket követi a címvédő Inter és az Udinese 7-7ponttal. A forduló záró mérkőzésének kérdése: csatlakozik-e a hétpontosakhoz, azaz az „európai zónához” a Bologna, vagy megszerzi első egy vagy három pontját hétfő esti vendége, a Verona.

Lorenzo De Silvestri jobbhátvéd létére is jelenleg a Bolohna házi gólkirálya, mi több, a Verona ellen is betalált májusban a kapuba. Ebből az alkalommal köszöntik képünkön a társak (Fotó: Getty Images)

Hat éve, mióta a Bologna visszatért az olasz élvonalba, fix középcsapatnak számít. Nem kell hátrafelé tekintgetnie a táblázaton, de nem is igen kerül az „eurozóna” – értsd: az európai kupaszereplés – közelébe. Ezt az idényt azonban hazai győzelemmel és egy Bergamóból szerzett igen értékes ponttal kezdték a piros-kékek, ez pedig nagyobb perspektívát is jelenthet Szinisa Mihajlovics legénységének. A jó folytatásra a közelmúlt eredményei a vendég Verona ellen szép reményekkel tölthetik el a csapatot, a legutóbbi öt évben veretlen ellene, 7 mérkőzésből négyszer győzött, három ikszre végződött.
A vendégek gyengén kezdték harmadik idényüket a három évvel ezelőtti ismételt feljutás után. Noha az előző két idényben a táblázat első felében végeztek, az előzőt kiábrándítóan fejezték be – legutóbbi 13 bajnokijukból csupán egyet nyertek meg –, s erre a mostani elején két vereséget is rátettek, ezáltal kiesési helyen állnak a táblázaton. Az egyetlen pozitívum Eusebio Di Francesco edzőnek, hogy játékosai keményen küzdöttek, nem simán maradtak alul Sassuolóban (2–3) Miguel Veloso  kiállítása miatt, s a bajnok Inter ellen is sokáig vezettek és csak az utolsó 10 percben maradtak alul.
A Bolognába visszatérhet a  Roberto Soriano, Jerdy Schouten duó, amelynek tagjai a nyitó meccsen piros lapot kaptak, emiatt Bergamóban nem léphettek pályára. A klub végül eladta a japán Tomijaszut az Arsenalnak, de vele az első két meccsen nem is számolt a szakvezetőség. Továbbra sem játszhat a védő Mitchell Dijks, aki az előző idény óta bajlódik sérülésével.
A Hellasba is visszatér egy első fordulós kiállított, a portugál Miguel Veloso, aki elfoglalja a helyét a középpályássorban. Vélhetően Federico Ceccherini sem szerepelhet, mert az Inter ellen sérülés miatt kellett lecserélni. A támadó ék valószínűleg Giovanni Simeone lesz, az Atlético-edző 26 esztendős fia Argentína után a Serie A-ban is megállta-megállja helyét, a Genoa és a Fiorentina után most a Cagliari kölcsönjátékosaként szerepel Veronában és 180 bajnokiján már 50 gólt szerzett.

Kapcsolódó

Bologna–Verona bajnoki mérleg

Összesen: 50 mérkőzés, 17 Bologna-siker, 22 döntetlen, 11 Verona-győzelem / 56–48-as gólkülönbség. A Serie A-ban: 44–14–20–10 / 49–43. Bolognában: 25–13–8–4 / 30–18. Bolognában a Serie A-ban: 22–10–8–4 / 26–17. A párosítás legeredményesebbjei: Angelo Schiavio (Bologna) 13, Alberto Pozzi és Giuseppe Savoldi (Bologna) 11, Benito Lorenzi (Inter) 10 gól.
A legutóbbi mérkőzés: Verona–Bologna 2–2 (1–1). G.: Faraoni, Kalinic, ill. De Silvestri, Palacio (2021. 5. 17.). A legutóbbi Bologna-győzelem: 1–0 (2021. 1. 16.); a legutóbbi döntetlen: 2–2 (2021. 5. 17.); a legutóbbi Verona-győzelem: 0–1 (2016. 4. 4.). A házi gólkirály: De Silvestri, ill. Zaccagni 2-2 gól.

 

SERIE A. Sport1 18.30: a 3. forduló összefoglalója (kommentátor: Fülöp László és Haraszti Ádám); Sport1 19:30 Nyerő SzériA olaszfutball-magazin (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János és Várhidi Péter); Sport1 20:30 FC Bologna–Hellas Verona (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter)