Folytatják-e a felzárkózást a BL-nyolcaddöntősök? • SportTV

Folytatják-e a felzárkózást a BL-nyolcaddöntősök?

2021. 11. 27. 12:59    
Olvasási idő: 4 perc

Három BL-csapatot is mutatunk a Serie A-ból a 14. forduló második játéknapján. A két, már továbbjutó együttes felzárkózóban: a rekordbajnok egy, a BL-ben még nyílt sorsú csapatot fogad a 8. helyről feljebb lépésért, a címvédő meg egy újonchoz utazik, hogy három ponttal gazdagabban ott maradjon a nyomukban, vagy közelebb lopóddzon a vezető kettőshöz.

Dusan Vlahovics az Empoli ellen csak a junior (primavera) csapatban szerepelt, de akkor, kélt és fél éve góllal vette ki a rélszét a 3–1-es győzelemből vette ki a részé

EMPOLI–FIORENTINA

A Fiorentina az előző játéknap egyik hőse volt azzal, hogy gólgazdag meccsen elvette a Milan veretlenségét. Tagja annak a négytagú bolynak, amelyek közvetlenül támadják a jövő évi BL-indulást jelentő negyedik helyet, amelyet csupán 3, illetve négy ponttal többel birtokol az évek óta folyamatosan BL-es Atalanta. A házigazdák pozíciója stabil a középmezőnyben, de egy bravúrgyőzelemmel akár egy-két helyet is előre léphetnének a jelenlegi 12.-ről.
Vincenzo Italiano, a firenzeiek mestere örömmel veszi, hogy győztes csapata védelmébe kiváló játékosok térhetnek vissza, hiszen Quarta és Milenkovics is letöltötte eltiltását, és bármelyikük Igor párja lehet a hátvédnégyes közepén. Lorenzo Venuti is visszatérhet eredeti helyére, a védősorba, de meg kell küzdenie helyéért a jól teljesítő Odriozolával. Terracciano továbbra is jól helyettesíti Dragowskit, de a lengyel kapus felépülőben van, nemsokára a kispadra már leülhet. Pulga még mindig bevethetetlen a középpályán, de Benassi már játszhat. Nicolás González is visszatérhet a Covid-karanténból, s versenybe szállhat Callejónnal a csatársor jobb szélső pozíciójáért.
A hazaiaknak viszont sikerült a sok sérülést elkerülniük, többnyire legjobb csapatát küldheti a pályára Aurelio Andreazzoli mester. A csatársorban bevethető az exfiorentinás Cutrone, az Inter fiatal kölcsönjátékosa Pinamonti és az előző idény gólkirálya, Mancuso is. Őket támogatandó kreatív vezér kell a középpályára, ezért a posztért Di Francesco küzd meg Nedim Bajramival.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Fiorentina valamennyi alkalommal az első öt között végzett, valahányszor több pontot szerzett 20-nál az első 13 mérkőzésén (28 pont 2015–16-ban, 24 2013–14-ben, 27 2012–13-ban). 2. Patrick Cutrone két gólt szerzett négy Fiorentina elleni meccsén, egyetlen más csapat ellen sem szerzett ennyit; az Empoli csatára 30 bajnokin játszott a violák színeiben 2019 és 2021 között, 4 találatot elérve.  3. Dusan Vlahovics 37 mérkőzésen 27 gólt jegyez 2021-ben,  ez több mint 6-tal több mint bárki másé a ligában, az öt európai topbajnokságban csak Robert Lewandowski  (38) ért el ennél többet a naptári esztendőben.

Kapcsolódó

Empoli–Fiorentina bajnoki örökmérleg

Összesen: 22 mérkőzés–5 Empoli-győzelem–7 döntetlen–10 Fiorentina-győzelem/ 20–34-es gólkülönbség. Empoliban: 11–3–3–5/ 9–16. A párosítás legjobb gólszerzői: Josip Ilicic és Adrian Mutu (Fiorentina) 4-4 gól, Giampaolo Pazzini (Fiorentina) 3.
A legutóbbi mérkőzés: Empoli–Fiorentina 1–0 (0–0). Gól: Farias  (2019. 5. 5.). A legutóbbi bajnoki Emploi-győzelem: 1–0 (2019. 5. 5.). A legutóbbi döntetlen: 1–1 (2014. 12. 21., Firenzében); a legutóbbi Fiorentina-győzelem: 1–3 (2018. 12. 18., Firenzében). Házi gólkirály: Andrea Pinamonti 4, ill. Dusan Vlahovics 10 gól

JUVENTUS–ATALANTA

Joakim Maehle nemcsak a szenzációsan menetelő dán válogatott egyik pillére, hanem az Atalanta középpályás sorának bal oldaláról is kirobbanthatatlan ( Fotó: Getty Images)

Egy-egy, a másikkal ellentétes sorozat fenntartásában bíznak a küzdő felek. A Juve ”időtlen idők”, 24 mérkőzés óta veretlen a bergamóiak ellen otthon, ugyanakkor az Atalanta 6 meccsből 5 győzelmemmel és egy remivel a vezető kettőssel, a Napolival és Milannal egyetemben 16 pontot szerzett idegenben az idényben, csak éppen azok 7 meccs után és egy vereséggel szerezték meg ezt a pontmennyiséget, a Le Dea 6 viszont találkozóból, veretlenül. Egy remi mindkét sorozatot tovább éltetné, de egyik együttesnek sem lenne kielégítő: az öreg hölgy elvesztené a lendületét az élcsoportbeliek üldözésében, a fekete-kékek meg jobban elmaradnának a virtuális dobogótól, és esetleg szorosabb közelségbe kerülne hozzájuk a két római együttes, meg a Fiorentina, persze ha utóbbi korábban minden pontot elvisz Empoliból.
Bár a Juve már a hétközi BL-forduló előtt biztosan továbbjutott a rájátszásos szakaszba és az Atalanta 3–3-a Bernben csak a remény fennmaradását jelentette, azért a kétszeres trófeagyőztes gyengécske bizonyítványt állított ki magáról Londonban, ahol alárendelt szerepet játszott a címvédő ellen. Nagy kérdés, ez afféle dacot szül a torinóiakban, vagy újabb útjelzője annak, hogy Allegri mester együttese nem annyira kompakt, hogy bármelyik fronton jelentős szerepelt vállalhasson a jövő tavaszi végjátékban is.
Az Atalanta a bajnokságban ugyan gyengébb ellenfelekkel játszott, de a legutóbbi 6 tétmeccsen szerzett 17 gól azt sugallja, kezd visszatérni a csapat évek óta csodált eredményes támadójátéka.
A Juvét megerősítheti a londoni fiaskó után a csapatkapitány Chiellini és a hetek óta nélkülözött Bernardeschi visszatérése. Dybala ugyan csereként játszhatott a Stamford Bridge-en, de Ramsey és De Sciglio ismét kimarad sérülés miatt. Kean is esélyes a támadó duó egyik helyére, de lehet, hogy Allegri a sokoldalú Chiesát most csatárként használja Morata társaként.
Az Atalanta terjedelmes sérültlistája Gasprerini mester örömére kezd zsugorodni, de Gosens, Hateboer és a combizomsérüléssel küszködő ifjú középhátvéd Lovato még szerepel rajta. Muriel csereként beállva kései góllal, idénybeli első BL-találatával mentett pontot Bernben, de kétséges a játéka, lehet hogy a másik kolumbiainak, Zapatának ismét egyékes játékban kell a torinói védőkkel küzdenie. Marten De Roon és Freuler képezheti a négytagú középpályássor centrumát, míg Pasalic, a liga egyik legjobb előkészítőinek egyike – négy gólja mellett már 5 gólpassza is van – Malinovszkijjal párban segítheti Zapatát.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Juve 24 hazai meccs óta veretlen az Atalantával szemben otthon a Serie A-ban (18 gy., 6 d.), a fehér-feketéknek csak két csapat ellen van hosszabb veretlen hazai szériájuk, a Bari és Verona ellen (30-30). 2. Federico Chiesa az első négy hazai meccsén 3 gólt szerzett az Atalanta ellen; mind a hármat az első félidőben lőtte, a 16-oson k0vűlről és jobb lábbal. 3. Luis Muriel több meccset (15), több percet (694) játszott és több góllövési kísérlete (21) volt a Juve, mint bármelyik csapat ellen szerzett gól nélkül. Az összes többi ellen betalált már a Serie A-ben, akikkel 5 vagy több alkalommal szerepelt.

Kapcsolódó

Juventus–Atalanta bajnoki örökmérleg

Összesen: 120 mérkőzés–66 Juventus-győzelem–42 döntetlen–12 Atalanta-győzelem/ 220–98-as gólkülönbség. A Serie A-ban: 118–65–41–12 / 217–97. Torinóban: 60–25–19–34 / 94–107. Torinóban  a Serie A-ban: 59–38–17–4 / 117–40. A párosítás legjobb gólszerzői: Giampiero Boniperti (Juventus) 15 gól, Alessandro Del Piero (Juventus) 10, John Hansen, Omar Sivori és David Trézéguet (mind Juventus) 8-8.
A legutóbbi mérkőzés: Atalanta–Juventus 1–0 (0–0). Gól: Malinovszkij (2021. 4. 18.). A legutóbbi bajnoki Juventus-győzelem: 3–1 (2019. 11. 23., Bergamóban); a legutóbbi döntetlen: 1–1 (2020. 12. 16.); a legutóbbi Atalanta-győzelem: 0–1 (2021. 4. 18., Torinóban). Házi gólkirály: Leonardo Bonucci és Paulo Dybala 3-3, ill. Duván Zapata 8 gól.

VENEZIA–INTER

Andrea Ranocchia, az Inter 33 esztendős középső védője hetek óta kiválóan helyettesíti a holland válogatott Stefan de Vrijt (Fotó: Getty Images)

Az Inter kezdi múlt idénybeli formáját idézni, legutóbbi hat bajnokijából ötöt megnyert, csak a Derbi Della Madonninát adta döntetlenre az akkor még veretlen Milan ellen. A legutóbbi két győzelem pedig létfontosságú volt. A veretlenül élen haladó Napoli elleni siker az aktuális vendégek és a Milan mögötti távolságot szűkítette jelentősen a Serie A-ban, a Sahtar elleni három pont pedig a BL-playoffhely véglegesítését jelentette.
A Venezia is határozott újjáéledési jeleket mutatott az elmúlt hetekben. Az azt megelőző három meccséből csak egy pontot szerzett a Serie A-ban, a legutóbbi kettőn viszont hatot, méghozzá két rangos ellenfél, a Roma hazai és a Bologna idegenbeli legyőzésével. Daniel Okereke szerezte a győztes gólt a Renato Dall’Arában, miután a Roma kapujába is betalált korábban. Ha most nagy bravúrral megvernék a bajnokot a velenceiek, 1962 óta először nyernének egymás után három meccset az olasz élvonalban.  Zanetti edzőnek elsősorban a támadójáték hatékonyságának erősítése a feladata, a meccsenkénti 1 alatti gólátlag aligha lesz elég a fő cél, a bent maradás elérésére. Ráadásul a program sem lesz könnyebb, a december közepi kupaforduló előtt azt Atalantával, az egyre jobb formát mutató Veronával és a felzárkózásért minden pontra nagyon éhes rekordbajnok Juventusszal kell megmérkőznie.
Az Interből De Vrij és Alexis Sánchez ismét kimarad, a védelem közepén a veterán Ranocchia megfelelően helyettesíti a hollandot. A kíméletlen menetrend közepette Inzaghi esetleg a középpályán frissít, Dumfries, Vidal és Correa is reménykedhet a kezdőbe kerülésben.
A Venezia hosszú idő után ismét a kezdőben szerepeltethette Dennis Johnsent, a tartalékkapus Lezzerini – a héten hosszabbított meg a szerződését a klubbal – is a mielőbbi visszatérést tervezi. Valószínűleg Fiordilini és a cseh Svoboda kimarad, a „hamis kilences” Aramu feladata lesz minék jobb labdákat adni Okerekének és Johnsonnak.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. Csak a Bayern München (41, 12 meccsen) és a Liverpool 35, ugyancsak 12-n) szerzett több gólt az Internél (32) az öt nagy európai topligában. Az Inter legtöbb gólja a hárompontos győzelmi éra kezdete (1994) óta 34 volt 14 játéknap után, tavaly ilyenkor. 2. David Okereke előtt az utolsó nem olasz Venezia-játékos Álvaro Recoba volt, aki első 12 Serie A-meccsén 4 gólnál többet szerzett (az uruguayi 6-szor talált be még 1999-ben). 3. Edin Dzeko legutóbbi négy meccsén góltalan maradt az újonccsapatok ellen, pedig korábban 21 mérkőzésen 21-szer talált be a feljutó együttesek kapujába.

Kapcsolódó

Venezia–Inter bajnoki örökmérleg

Összesen: 30 mérkőzés–7 Venezia-győzelem–6 döntetlen–17 Inter-győzelem/ 32–65-ös gólkülönbség. A Serie A-ban: 24–6–6–12 / 27–46. Velencében: 15–6–4–5 / 16–18. Velencében a Serie A-ban: 12–5–4–3 /14–13. A párosítás legjobb gólszerzői: Giuseppe Meazza (Inter) és  Filippo Maniero (Venezia) 6-6, Antonio Blasevich (Inter) és  Francesco Pernigo (Venezia) 5-5 gól.
A legutóbbi mérkőzés: Venezia–Inter 1–1 (0–1). Gólok: Maniero-11-es, ill. Vieri (2002. 1. 27.). A legutóbbi bajnoki Venezia-győzelem: 1–0 (1999. 10. 17.); a legutóbbi döntetlen: 1–1 (2002. 1. 27.); a legutóbbi Inter-győzelem: 1–2 (2001. 9. 16.). Házi gólkirály: Mattia Aramu és David Okereke 4-4, ill. Edin Dzeko 7 gól.

SERIE A, 14. forduló. Sport1 14:45 FC Empoli–ACF Fiorentina (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Nyilasi Tibor); Sport1 17:45 FC Juventus–Atalanta BC (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Nyilasi Tibor); Sport1 20:30 Venezia FC–FC Internazionale (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Nyilasi Tibor)

Cookie beállítások