Ötös Serie A-meccsorozat, két rangadóval a végén • SportTV

Ötös Serie A-meccsorozat, két rangadóval a végén

2022. 01. 09. 09:58    
Olvasási idő: 7 perc

Az egyre zűrzavarosabbá váló, elmaradt meccsekkel tarkított Serie A 21. fordulójából terveink szerint öt mérkőzést köüzvetítünk élőben vasárnap. Ezeken felvonul a bajnoki címre pályázó ötösből négy együttes is. A választékből a csapatok együttes rangja szerint a záró két párosítás, a Roma–Juventus és az Inter–Lazio emelkedik ki, mindkettőn a hazai együttes vissza akar vágni az ősszel elszenvedett vereségért.

Ha Ibra Velencében betalál, a 80. csapat ellen szerez gólt az öt európai topbajnokságban (Fotó: Getty Images)

VENEZIA–MILAN

Az Inter halasztott bolognai meccsével és a Roma elleni rangadógyőzelemmel a Milan egy pontra megközelítette a városi vetélytárs bajnokot a táblázat élén. Nemmcsak három gólt szereztek a rossonerók, még két kapufát is elértek a meccsen. Pioli együttese egy évvel korábban „téli bajnok” volt, de tavasszal visszaesett és lecsúszott a 2011 óta vágyott scudettóról. Most szeretnének fordítani a tendencián és egy kiváló tavasszal megszerezni a bajnoki trófeát. Jók az esélyeik, hogy hárommeccsesre növeljék győzelmi sorozatukat. Bár lesz még egy könnyebbnek ígérkező ellenfelük, ám nemsokára jön a Coppa Italia-sorozat, a Juve és az Inter elleni derbik, úgyhogy nem akarnak megbotlani a Stadio Pier Luigi Penzóban.
A Venezia hiába tette meg a hosszú utat Salernóba, a zűrzavaros Covid-helyzetben nem játszhatott, a meccset halasztani kellett. (Egyes vélemények szerint zöld asztalos döntések várhatók, más verzió szerint bepótolják majd az elmaradt találkozókat.) Paolo Zanetti tanítványai viszonylag jó bajnoki félévet produkáltak. Legutóbbi bajnokiján félidőig tartotta magát a Lazio ellen, végül mégis 3–1-re alulmaradt. Ezzel véget ért tétmeccsen 3 mérkőzéses veretlen szériája. Jelenleg a 16. helyen áll, azaz mint általában az újoncoknak, harcolnia kell több más együttessel az élvonalban maradásért.
Stefano Pioli támadósorának összeállítási lehetőségei szélesedtek a múlt héten Ibrahimovic, Rafael Leao és Rebic visszatérésével. A veterán svéd zseni „magáncéljai” egyik, hogy a 80. élvonalbeli ellenfél kapujába is betalálhasson öt országos nemzetközi karrierje során, lehet, hogy ő játszik majd előkészítő támadót Giroud mögött. Három játékos ment a csapatból az Afrika-kupára (Kessié, Bennaszer, Ballo Touré). A két középpályás hiányában Tonalinak kell beszállnia Krunic vagy Bakayoko mellett, hogy Pioli kedvenc 4-2-3-1-es hadrendjében állíthassa fel csapatát. A Covid miatt kiányzók névsora is tekintélyes: Tomori, Calabria, Romagnoli, Castillejo és a tartalékkapus Tatarusanu sem bevethető pozitív vírusteszt, illetve karantén miatt.
A Venezia fő játékosainak többsége viszont Zanetti mester rendelkezésére áll, Tessmann és Caldara (utóbbi a Milan kölcsönjátékosa) viszont eltiltás miatt nem játszhat. Egyedül a nigériai Ebuehit kellett elengedni a fekete földrész kontinensbajnokságára. A csapat sztárja, Mattia Aramu már 7 gólos, ebből ötöt hazai pályán szerzett, emellett 2 gólpasszt is adott, ez 4-gyel több, mint amennyit a gólok eléréséből bármelyik csapattársa produkált a bajnoki évben.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Milan egyetlenegyet vesztett el legutóbbi 22 újonc elleni találkozójából (a Spezia ellen 0–2 2021 februárjában), eközben 15 győzelmet aratott (5 dönt.) és 13-szor gólt sem kapott.  2. Stefano Piolinak a következő meccs lesz a 400. mérkőzése a Serie A-ban, 1994 óta a nyolcadik edzőként éri el ezt a határt.  3. Olivier Giroud 5 gólt szerzett ebben a bajnoki évben – ez csak eggyel több, mint amennyit az elmúlt egész idényben a Chelsea-ben elért – , mind az ötöt hazai pályán érte el. Idegenben legutóbb 2000 decemberében a Wolvesnak lőtt bajnoki gólt.

Kapcsolódó

Venezia–Milan bajnoki örökmérleg

Összesen: 27 mérkőzés–4 Venezia-győzelem–7 döntetlen–16 Milan-győzelem/ 19–47-es gólkülönbség. A Serie A-ban: 25–4–6–15 / 22–44. Velencében: 13–3–3–7 /10–21. Velencében a Serie A-ban: 12–3–2–7 / 10–21. A párosítás legjobb gólszerzői: Francesco Pernigo (Venezia) 5 gól, Aldo Boffi (Milan) 4,  Gino Cappello és Gunnar Gren (Milan), valamint Filippo Maniero (Venezia) 3.
A legutóbbi mérkőzés: Milan–Venezia 2–0 (1–0). Gólok: Brahim Díaz, T. Hérnandez (2021. 9. 22.). A legutóbbi bajnoki Venezia-győzelem: 1–0 (2000. 3. 19.); a legutóbbi döntetlen: 1–1 (2001. 10. 17.  Milánóban); a legutóbbi Milan-győzelem: 0–2 (2021. 9. 22., Milánóban). Házi gólkirály: Mattia Aramu 5, ill. Zlatan Ibrahimovic 7 gól.

EMPOLI–SASSUOLO

Pinamonti (elöl) az Empoli házi gólkirályaként a legnagyobb reményeket táplálja, hogy betaláljon a Sassuolo kapujába (Fotó: Getty Images)

Az Empoli visszatérése a tél szünet után nem lehetett volna drámaibb, mint ahogy 3–3-as döntetlent játszott a Lazióval. Az Olimpicóban két gyors góllal vezetést szerzett, még a szünetben is vezetett 3–2-re, a második játékrészre viszont összeomlott, s a végén örülhetett az iksznek. Pedig közben Vicário kivédte Milinkovics-Szavics 11-esét is, de így is csak egy maradt a sokáig kinéző 3 pont helyett. Egyáltalában, hogy csalódottak a döntetlen miatt, mutatja, mekkora utat tettek meg újoncként az őszi szezonban. A 9. helyen állnak a táblázaton, csupán 6-tal az európai kupainduló helyet elfoglaló Fiorentina mögött és 15-tel(!) megelőzve a legjobb kieső helyen tartózkodó Cagliarit.
A Sassuolo is ikszelt csütörtökön, de a 19. Genoa elleni 1–1-et nehéz sikernek tekinteni a fekete-zöldek berkeiben. Bá ezzel megmaradt a legutóbbi 9 meccsből csupán egy vereséges mutató (a kudarc a Bologna elleni 0–3 volt), az említett periódusban ez már a csapat ötödik döntetlenje volt. Pedig nem kevesebb mint 28 lövési kísérlete volt hazaiaknak, ebből jött össze a helyi gólkirály Berardi egyetlen sikeres kísérlete. Dionisinak meg kell találnia azt a játékmódot, amellyel a rengeteg iksz egy részét győzelemre fordítja.
Az Empolinak több hétig nélkülöznie kell a balhátvéd Parisit, a 21 éves játékos combizomsérülést szenvedett a Lazio elleni meccs első félidejében. A helyére beálló Marchizza gólpasszt adott, alighanem megragad a kezdőben. A február végéig nem bevethető Haas a másik hiányzó, az összes többi emberével számolhat Andreazzoli mester.
A vendégek közül Hamid Traoré a hónap további részében Eleféntcsonparttal az Afrika-kupán lesz érdekelve. Djuricic október óta nem játszhatott, most visszatér, alighanem még csak a cserepadra. Goldaniga és Peluso covidos, Obiang és Romagna a további sérültek.  Matthias Henrique és Scamacca visszatérése növeli a csapat támadási variációit, s talán kevesebb kényszerből a kispadra ültetett fiatalt kell idő előtt bevetnie Dionisi edzőnek.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. Tizedszer mérkőznek meg a Serie A-ban, eddig még egyszer sem remiztek, a Sassuolo 5-ször nyert, az Empoli 4-szer. Ám az utolsó két találkozót egyformán a kékek nyerték meg, 5–1-es összesített gólkülönbséggel.  2. A Sassuolo legutóbbi két idegenbeli meccse egyaránt döntetlennel végződött. Ennél hosszabb remisorozata 2019 decemberében volt a csapatnak, Roberto De Zerbi vezetésével.  3. Domenico Berardi 9 gólban volt közvetlen részes (7 gól, 2 gólpassz) legutóbbi 9, újonc ellen vívott bajnokiján. Ebből a gólok száma ugyanannyi, amennyit 24

Kapcsolódó

Empoli–Sassuolo bajnoki örökmérleg

NAPOLI–SAMPDORIA

Gabbiadini hatból hatnál tart, ami a legutóbbi Serie A-s meccseken elért gólokat illeti. A kérdéss: lesz-e hétből hét a Maradona-stadionban (Fotó: Getty Images)

A Vízkeresztkor lejátszott rangadón a nápolyiak csalódottan vették tudomásul, hogy a második félidőre feltámadó öreg hölgy elvett tőlük kettő, szerzett magának egy pontot , azaz – kiegyenlített. Pedig az lehetett volna az azzurrók első győzelme Torinóban a Coppa Italia 2011–12-es kiírása óta, amikor 2–0-ra sikerült nyerniük az északolasz iparvárosban. Ehelyett Luciano Spalletti együttese hatpontos hátrányban az Inter mögött kezdheti a játéknapot úgy, hogy a bajnoknak egy meccsel kevesebbje is van a délieknél. A remek rajt után a nápolyi együttes jócskán visszaesett, legutóbbi hat Serie A-összecsapásából egyetlenegyet sikerült megnyernie. Ezt a szériát hétből egyre szeretné meghosszabbítani a Samp, amely előtt az új esztendőben felsejlik bizony a kiesés réme is. Tíz éve, hogy a genovaiak a Serie B-ben játszottak, s bár megnyugtatónak is tetszhet a 7 pont, amellyel a kieső zóna előtt állnak, az előző év végihez hasonló újabb több meccses gyengélkedő sorozat nagy bajba is sodorhatja őket.  A legutóbbi öt bajnokijukból ugyanis csupán egyet tudtak megnyerni, a gólszerzéssel eléggé hadilábon álltak, viszont elég sokszor került a kapujukba a labda.
A Napoli az utóbbi időbe rendre elverte a Sampot, a fordított párosításban Genovában is fölényes győzelmet aratott (4–0), hatmeccsesre növelve a győzelmi szériát, a vendégcsapat 2018-ban tudta megverni legutóbb a Partinopeit.
A nápolyiak az idénykezdet óta állandó sérüléshullámmal küszködnek, ez azért némi magyarázatot ad a szezon közbeni visszaesésre is. A kulcsemberek közül Osimhen november közepe, Kulibaly december eleje óta hiányzik. Spalletti gondjait óriásira növeli, hogy 7 alapcsapat-játékosa is covidos, Meret kapus, a védő Mario Rui,  Malcuit, Boffelli és Hirving Lozano is bevethetetlen, Anguissa meg a kontinensbajnokságon teljesít szolgálatot Kamerun színeiben.
A Sampnak is megvannak a maga hiányzói, közülük  Augello és Falcone koronavírusos volt, előbbi lehet, hogy visszatérhet a meccsre.  Verre és Damsgaard korábbi sérülés miatt még mindig bevethetetlen, Colley Gambiával „Afrika-kupázik”. Ráadásul Candreva piros lapot kapott a Cagliari ellen, így el van tiltva.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Sampdoria legutóbbi nápolyi bajnoki sikeréért 1998-ig kell visszalapozni az eredménylistákban, amikor még Vujadin Boskov volt a Samp mestere. Az azóta lejátszott 13 meccsből 11-et megnyertek a nápolyiak, két döntetlen mellett.  2. A Napoli legutóbbi két hazai meccsén nem szerzett gólt (kétszer 0–1). Ennél hosszabb góltalan otthoni szériája 2010 februárjában volt a Partenopei-nek, akkor három gól nélküli döntetlent játszott egymás után.  3. Marcio Gabbiadini legutóbbi hat bajnokija mindegyikén gólt szerzett. A sorozata november 30-án kezdődött, s egyedülálló jelenleg az öt európai topbajnokságban.

Kapcsolódó

Napoli–Sampdoria bajnoki örökmérleg

Összesen: 115 mérkőzés–46 Napoli-győzelem–38 döntetlen–31 Sampdoria-győzelem/ 151–132-es gólkülönbség. A Serie A-ban: 109–43–­36–30/ 144–138. Nápolyban: 57–27–21–9 /81–50. Nápolyban a Serie A-ban: 54–26–19–9 / 78–48. A párosítás legjobb gólszerzői: Roberto Mancini (Sampdoria) 9 gól, Gianlica Vialli (Sampdoria) 8, Narek Hamsík, Diego Maradona és Dries Mertens (Napoli) 7-7.
A legutóbbi mérkőzés: Sampdoria–Napoli 0–4 (0–2). Gólok: Osimhen 2, Fabián Ruiz, Zielinski (2021. 9. 23.). A legutóbbi bajnoki Napoli-győzelem: 4–0 (2021. 9. 23., Genovában); a legutóbbi döntetlen: 2–2 (2015. 8. 30.); a legutóbbi Sampdoria-győzelem: 0–3 (2018. 9. 2., Genovában). Házi gólkirály: Dries Mertens 6, ill. Antonio Candreva és Manolo Gabbiadini 6-6 gól.

ROMA–JUVENTUS

A Roma is ideig reménykedhetett abban, hogy pontokat szerezzen a Milan ellen, de hamar szétfoszlottak a remények, Tammy Abraham kezezése után büntetőt kaptak a vörös ördögök és Abraham korábbi Chelsea-s csapattársa, Olivier Giroud kíméletlen ítéletvégrehajtónak bizonyult. S bár Abraham a félidő előtt betalált a Milan-kapuba és Rui Patrício is hárította Ibra 11-esét, a rossonerók végül 3–1-re megnyerték a derbit.
José Mourinhót aggaszthatja, hogy a legutóbbi hat hazai találkozóból csak kettőt nyertek meg tanítványai, s most olyan ellenféllel kell szembenézniük, amely a 9 legutóbbi alkalomból 5-ször legyőzte őket.
A Juve három pont előnnyel érkezik a hazaiak előtt Rómába, és ugyanennyivel van elmaradva az utolsó, 4. BL-es helyet elfoglaló Atalantától. Tavaly év végi remek sorozatát akarta folytatni a 3. Napoli ellen is a Juve csütörtökön, ám végül csak egyenlíteni tudott Chiesa találatával a déli rivális ellen. Az ő szereplése volt az egyik reménysugár, főleg az ő szintjén gyenge eredményességre tekintve. Csupán 28 gólig jutott eddig a csapat, húsz éve ért el csak ennyit a Serie A-ban. A zebrák kettős feladata: növelni az eredményességet és megőrizni a védelmi stabilitást. Utóbbit jelzi, hogy  a legutóbbi 6 meccsen csupán két gólt kaptak, noha a rutinos kettős, Chiellini és Bonucci nem játszhatott együtt.
Chiellini most visszatérhet a covid után, múlt hét végén pozitív lett a tesztje, most újra negatív. A Napoli ellen alkalmi négyessel állt fel a Juve-védelem, s lehet, hogy Chiellinit most sem veszi figyelembe Allegri, hogy óvja kapitányát a szerdai Szuperkupa-döntőre, ezért Rugani és/vagy De Ligt alkothatja a teljes vagy fél „belső védelmet” Rómában.  Pellegrini és Kaio Jorge újra teljes étékú edzésmunkát végez, Danilo és Bonucci viszont nem játszhat ismét. Chiesa a csütörtöki remeklés ellen kimaradhat, Allegri a Bernardeschi, Dyabala kettőst favorizálhatja.
A rómiaknak is lesz hiányzójuk jócskán. Karsdorp és Mancini piros lap miatt el van tiltva, Fuzato koronavírusos. Darboe és Diawara az Afrika-kupán szerepel. Karsdorp távollétében a kölcsönbe érkezett Maitland-Niles kerülhet a kezdőbe. Talán segíthet még jobban kiszolgálni Abrahamet, aki mindent egybevetve tétmeccseken már 13 gólnál jár az idényben.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. Első négy hazai bajnokiját egyaránt megnyerte az idényben a Roma, a következő hatból viszont csak kétszer sikerült győznie (2 dönt., 2 ver.), ennek ellenére nincs csapat, amely több hazai meccset megúszott volna kapott gól nélkül, mint a sárga-vörösök (5). 2. Az elmúlt két évtized legkevesebb gólját (28) lőtte az első 20 fordulóban a Roma, ennél kevesebbet (26) legutóbb 2000–2001-ben ért el. A legutóbbi három alkalommal, amikor 35 vagy kevesebb pontnál tartott ekkor, egyformán csupán a 7. helyen végzett (1998–99, 2009–10, 2010–11) 3. Csak két római francia tudott két gólt szerezni a Juve ellen Jordan Veretout előtt (aki duplázott 2020 szeptemberében), Néstor Combin a hatvanas években és Cyril Théréau az elmúlt évtizedben).

Kapcsolódó

Roma–Juventus bajnoki örökmérleg

Összesen: 179 mérkőzés–41 Roma-győzelem–52 döntetlen–86 Juventus-győzelem/ 188–275-ös gólkülönbség. A Serie A-ban: 175–41–50–84/ 187–270. Rómában: 89–32–31–26 /125–102. Rómában a Serie A-ban: 87–32–29–26 / 125–102.  A párosítás legjobb gólszerzői: Felice Borel és Alessandro Del Piero (Juventus) 13-13 gól, Roberto Bettega (Juventus) és Francesco Totti (Roma) 10-10.
A legutóbbi mérkőzés: Juventus–Roma 1–0 (1–0). Gólok: Kean (2021. 10. 17.). A legutóbbi bajnoki Roma-győzelem: 3–1 (2020. 8. 1., Torinóban); a legutóbbi döntetlen: 2–2 (2020. 9. 27.); a legutóbbi Juventus-győzelem: 0–1 (2021. 10. 17., Torinóban). Házi gólkirály: Tammy Abraham 7, ill. Paulo Dybala és Álvaro Marata 5-5 gól.

INTER–LAZIO

Az olasz covid-zűrzavar következtében az Inter elutazott Bolognába csütörtökön, d a helyi egészségügyi hatóságok nem engedték kiállni ellene az emiliai csapatot, a következmény: semmi sem biztos! A liga 3–0-val a vétlen Internek adná a három pontot, a szövetség mégis lejátszatná a meccset, az itáliai viszonyok közt sok purparlé lesz, míg a végleges döntés megszületik. A meccs előtt az Inter már két pont hátrányban lesz a Milannal szemben, de a kettővel kevesebb meccs miatt a vesztett pontokat tekintve ez még mindig négypontos előny.
Ha a fekete-kékek kapott gól nélkül játsszák végig a meccset, megdöntik clean sheet rekordjukat. Conte és Inzaghi irányításával 26 hazai meccs óta veretlen az együttes, amely nemcsak visszahódította a scudettót, hanem az első csapat is lett 1950 óta, amely 100 gólnál többet zerzett egy naptári évben, s még 19 mérkőzést is megnyert közben a bajnokságban.
Az éllovastól 7 hely és 14 pont választja el a Laziót, de a csapat az utoló 8 meccséből csak kettőt vesztett el az Inter ellen, ősszel hátrányból is fordítani tudott. (Nem mellesleg, az az Inter egyetlen veresége eddig teljes idényben.) Egyébként az aquilaiak  igen karakteres csapatot alkotnak, csütörtökön 0–2-ről és 2–3-ól is visszajöttek az Empoli ellen, de a győzelem csak nem jött össze!
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. Az Inter 1990 óta leghosszabb hazai veretlen sorozatát futja a bajnokságban: 26 mérkőzés óta nem szenvedett vereséget a San Siróban. Ennél hosszabb ilyen szériája 2008 és 2010 között volt a fekete-kékeknek (46 meccs).  2. Maurizio Sarri legutóbbi 7 mérkőzésén veretlen az Inter ellen (5 győz., 2 dönt.), azon edzők közül, akik a hárompontos győzelmi érában, 1994 óta tíznél többször meccseltek az Inter ellen, neki a legmagasabb a győzelmi százaléka (6 a 11-ból, azaz 55%). 3. Ha betalál, Ciro Immobile lehet a harmadik olyan játékos az 5 európai topligában, aki hat egymást követő idényben is eljutottak a 15 gólig (a másik kettő Mohamed Szalah és Robert Lewandowski)

Kapcsolódó

Inter–Lazio bajnoki örökmérleg

Összesen: 159 mérkőzés–66 Inter-győzelem–54 döntetlen–39 Lazio-győzelem/ 253–178-ös gólkülönbség. A Serie A-ban: 157–65–54–38 /250–176. Milánóban: 79–44–25–10 /153–68. Milánóban a Serie A-ban: 78–43–25–10 / 150–66. A párosítás legjobb gólszerzői: Giuseppe Meazza (Inter) 18 gól, Antonio Angelillo  (Inter) és Silvio Piola (Lazio) 8-8.
A legutóbbi mérkőzés: Lazio–Inter 3–1 (0–1). Gólok: immobile-11-es, Felipe Anderson, Milinkovics-Szavics, ill. Perisic-11-es (2021. 10. 16.). A legutóbbi bajnoki Inter-győzelem: 3–1 (2021. 2. 14.); a legutóbbi döntetlen: 1–1 (2020. 10. 4., Rómában); a legutóbbi Lazio-győzelem: 1–3 (2021. 10. 16., Rómában). Házi gólkirály: Lautaro Martínez 11, ill. Ciro Immobile 14 gól.

SERIE A, 21. forduló. Sport2 12:30  Venezia FC–AC Milan (kommentátor: Méhes Gábor); Sport2 14:30  Empoli FC–Sassuolo Calcio (kommentátor: Haraszti Ádám); Sport2  16:30  SSC Napoli–UC Sampdoria (kommentátor: Faragó Richard);  Sport2 18:30 AS Roma–Juventus FC (kommentátor: Fülöp László); Sport2 20:45 FC Intermazionale–SS Lazio (kommentátor: Fülöp László)