Női kézilabda kupaszombat a Sport1-en , magyar-román párharcokkal • SportTV

Női kézilabda kupaszombat a Sport1-en , magyar-román párharcokkal

2022. 12. 03. 01:19    
Olvasási idő: 2 perc

A hét végén a női csapatok játszanak az európai kupaporondon. Az Európa-ligában még csak a 3. selejtező kör első mérkőzéseinél tartunk, a BL-ben már a csoportkör utolsó „őszi” fordulóját játsszák, jövő héttől már a visszavágók következnek. A szombati négy meccsünk két-két El- és BL-találkozó, három magyaros, egy „tiszta külföldi”, három élő, egy felvett megoszlással jellemezhetők.

Stine Oftedal ötszörös Európa-bajnokként a BL-ben is jó mérkőzésekben reménylkdik (Foto: gyorietokc.hu)

EURÓPA-LIGA

„Alanyi jogon már a csoportkör részese a DVSC Schaeffler, mellé két vagy három együttesünk foglalhatja el helyét a csoportkörbe. Érdekes, hogy a sorsolás két román ellenfelet is küldött csapatainknak, s mivel a BL-ben is magyar–román „forduló” lesz, szombaton és vasárnap is két-két mérkőzést vívnak csapataink keleti szomszédunk képviselővel.
Időben az első azonban a Praktiker Vác küzdelme lesz egy svájci együttessel, az SC Brühllel. „Láthattuk az Európa-bajnokságon is, hogy hiba lenne egy svájci együttest lebecsülni. Nehéz mérkőzésre számítok. Az ellenfélnek jó beállói vannak, rendkívül agresszív játékot játszik, ezt a csehek elleni kettős győzelemmel is bizonyította. De én bízom a csapatomban,  ás abban, hogy lelkes közönségünk biztatása mellett sikerül majd a továbbjutás” – mondta a váci klubhonlapnak video-miniinterjújában Herbert László vezetőedző.
Amúgy a 31-szeres bajnok, 10-szeres kupagyőztes brühli együttes feladta pályaválasztási jogát, így a visszavágót vasárnap szintén Vácott játsszák, ugyanazzal a kezdési időponttal és ugyanúgy Sport1-es közvetítéssel.

(Fotó: siofokkc.hu)

Az elődkupa három évvel ezelőtti győztese, a Siófok romániai ellenfelet fogad, a jó nevű Magura Cisnadiét, amely Nagydisznódról érkezik.
„Több tényező miatt is nehéz jóslatokba bocsátkozni. Öt játékosunk is szerepeltek az Európa-bajnokságon, és másfél hónapja nem léptünk pályára tétmérkőzésen. Andela Janjusevic személyében egy meghatározó kulcsember távozott, viszont Dejana Milosavljevic és Lakatos Rita visszatérése sokat jelent a számunkra. Így azonban nehéz formáról és erőviszonyokról beszélni. A Magura egy egységes csapat benyomását kelti, a román kupacsapatok ellen pedig sohasem egyszerű a nemzetközi porondon. Sok múlik majd a védelmen és ezzel párhuzamosan a kapusteljesítményen. Az idegenbeli visszavágó roppant nehéznek ígérkezik, így hazai pályán a győzelem elengedhetetlen” – nyilatkozta Uros Bregar, a balatoniak vezetőedzője a klubja honlapjának.

GYŐRI ETO–RAPID BUCURESTI

A magyar bajnok a Metztől elszenvedett hazai vereség után három győzelemmel folytatta BL-szereplését. Vendége, a Rapid sem veszített elmúlt három találkozóján.
A győri Stine Oftedal az Eb All Star-csapatának tagja a 9. kontinensbajnoki aranyéremig vezette társait, köztük a szintén ETO-s Silje Solberget és Veronica Kristiansent. Ugyanakkor a Rapid adta a legtöbb (11) játékost az Európa-bajnoki válogatottakba.
A hatszoros BL-győztes a mezőny harmadik leghatékonyabb támadójátékú csapat, 198 góllal (64.4% lövési hatékonyság), a Rapid ugyanezen a listán a hatodik, 187 találattal,60.3%-os hatékonysággal.
Az Audi ETO legutóbbi hazai bajnokját 33–21-re nyerte meg, s vezeti a K and H ligát, a Rapid is győztes bajnokit teljesített a legutóbb, 35–19-re verte meg az SCM Craiovát.
A két csapat először találkozik a nemzetközi porondon.
A győriek kapitánya Stine Oftedal szavait idézi az EHF BL-honlapja: „Kemény meccs lesz egy olyan csapat ellen, amely a szezon elején nagyon jól játszott. Bár az Eb után nem voltunk sokáig együtt, remélem sikerül újra megtalálnunk a kapcsolatainkat és jó mérkőzést játszunk.”
Carlos Viver, a Rapid edzője szakmai kérdéseket is boncolgatott: „Nagyon fontos lesz, hogy minden szempontból nagyon komplett játékunk legyen, hatékonynak kell lennünk támadásban, és fel kell áldoznunk magunkat a védekezésbe visszazárásban, Fokozottan kell figyelnünk Oftedal egy egyezéseire, s persze   9 m-es lövésekre, amelyekben Ana Gros különlegesen jó.

NŐI EURÓPA-LIGA, 3. selejtező kör, első mérkőzések. Sport1 13:45 Praktiker Vác–LC Brühl Handball (kommentátor-riporter: Bartha Zoltán, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Borsos Attila); Sport1 15:45 Siófok KC–CS Magura Cisnadie (kommentátor: Petur András, riporter: Fülöp Marcell, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Borsos Attila).
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, csoportkör, 7. forduló. Sport1 18:45 Győri Audi ETO–Rapid Bucuresti (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Deli Rita, riporter: Takács Rita, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Borsos Attila)­; Sport2 21:15 Baník Most–Vipers Kristiansand (felv., kommentátor: Haraszti Ádám, szakkommentátor: Borsos Attila)