Négy pontot várunk a Bajnokok Ligájában • SportTV

Négy pontot várunk a Bajnokok Ligájában

2023. 01. 14. 12:11    
Olvasási idő: 3 perc

Női kézilabda-kupahétvége vár ránk, szombaton a két zöld-fehér csapatra a BL-ben délszláv ellenfél vár, az Óvár Franciaországban igyekszik ponto(ka)t szerezni.

Kisfaludy Anett góljaira alighanem a Krim ellen is szükség lesz Érden (Fotó: fradi.hu)

FTC–KRIM (BL, A-csoport)

 Ez lesz a szlovén rekordbajnok 295. BL-mérkőzése, az eddigiekből 128-at nyert meg. Ha most is győzne – reméljük, nem fog – , az első hárommeccses győzelmi sorozata lenne 2017 szeptember-októbere óta.
A Fradi jobbátlövője, Klujber Katrin 10 meccs után a BL-góllista 3. helyezettje, 68 sikeres lövésével. Az eddigi öt BL-szezonjában összesítve már 336 találatnál tart. Az esetleges győzelem reménnyel tölthetné el a Krimet a rájátszásba jutás kiharcolására, mivel az FTC rossz sorozatával – az elmúlt négyből három mérkőzését elvesztette, s csupán egy ponttal áll a szlovénok előtt.
1996 óta a két csapat 14 mérkőzést játszott, összesítésben a Fradinak van kettővel több győzelme, ráadásul legutóbb négy összecsapásukat hazai pályán egyaránt megnyerte.
„Feljövőben vagyunk. Nagyon nehéz időszak van mögöttünk, pocsék szezonkezdettel. Most mintha kicsit megújultunk volna ebben a nehéz csoportban. Ennyi vereség után sikerült összeszedni magunkat, pozitívnak ás motiváltnak maradnunk. Megmutattuk a csapatunk karakterét, amikor az a legfontosabb volt” – idézi az EHF Bl-honlapja Barbara Lazovicsot, a Krim tapasztalt, 35 éves jobbátlövőjét, aki 37 gólnál jár már ebben a kupaidényben.
„Volt egy kis szerencsénk azzal, hogy Dmitrijeva korán piros lapot kapott a ljubljanai meccsünkön, de egyébként is jól játszottunk akkor –Jobb lett azonban azóta a Krim, ezért nem sokat számít, hogy mi történt akkor. Erős csapat, minden poszton veszélyes játékosai vannak, ezért kemény meccsre számítok” – elevenítette fel világbajnok jobbszélső, Angela Malestein az októberi összecsapást, s fogalmazta meg várakozásait az FTC honlapján.

Kapcsolódó

FTC–KRIM KUPAMÚLT

Összesen: 12 mérkőzés–6-6 FTC- és  Krim-győzelem / 321–329-es gólkülönbség. A Fradi pályválasztásával: 5–3–0–2 / 196–190
A legelső mérkőzés: Ferencvárosi TC–Krim Electa Ljubljana 27–25 (13–15), Budapest, 2016. 11. 16., BL-csoportkör. A legutóbbi mérkőzés: RK Krim Mercator–FTC-Rail Cargo Hungaria 33–26 (15–14), Lljubljana, 2020. 3. 26., BL-nyolcaddöntő, első mérkőzés

LOK. ZAGREB–GYŐR (BL, B-csoport)

Ha megnyeri a meccset, a Győr lesz az első csapat, amely 200 győzelmet számlálhat a Bajnokok Ligája történetében. A két együttes idény eleji első meccsén az ETO rekordot döntött 32–16-os sikerével. A magyar rekordbajnok harmadik egymás utáni sikerére hajt, a horvát szeretne a Kastamonou elleni döntetlen után újabb bravúrral előrukkolni.
Az Audi ETO a mezőny harmadik legeredményesebb csapata 321 góllal, 63.5%-os lövési hatékonysággal. Ellenfele a legkevésbé hatékony együttes, lövéseinek csupán 48.8%-a talál a célba. Ugyanakkor a horvátoké a legfiatalabb átlagélekorú csapat a BL-ben, 21.7 évvel – az egyik legtehetségesebb ifja a 20 esztendős jobbátlövő Klara Biltic, aki a házi gólkirály 33 találattal. A Lokomotiva még vár a bajnoki rajtra az új évben, a Győr szerdán 30–24-es sikert aratott a Dunaújváros ellen.
„Jó sorozatban vagyunk, elkaptuk a ritmust, jó meccseket játszunk, és megefelelő ellenállást mutatunk ellenfeleinknek a Bajnokok Ligájában. Az utóbbi időben jól működő masszív, 5-1-es védekezésünkkel és türelmes, technikai hibák nélküli támadójátékunkkal a Győrrel szemben is jól helytállhatunk. Nagyon örülünk a Bajnokok Ligájában elért első pontnak, amit Kastamonu ellen szereztünk, ami további motivációt és ösztönzést jelent számunkra” – nyilatkozta Stela Posavec, a Lokomotiv jobbszélső-csapathapitánya.
„Szerintem is a védekezésen lesz a fő hangsúly, tudjuk, hogy sokat kell fejlődnünk. Szerdán már egész jól ment, de folytani kell és annyit faultolni, amennyit csak tudunk. Kemény védekezésből pedig könnyebben tudunk gyors gólokat szerezni. Szerintem ez lesz a cél Zágrábban, hogy a lehető legkevesebb gólt kapjuk”” – mondta a győri klubhonlapnak a szokásos mini-videointerjúban Ana Gros, aki a két csapat őszi meccsét kihagyta.

NANTES–MOSONMAGYARÓVÁR (El, B-csoport)

A franciáké a jóval tapasztaltabb csapat, tavalyelőtt megnyerte a sorozatot, míg a Mosonmagyaróvár újonc az EL-ben ebben az idényben. A múlt héten azonban a Nanzes tízgólos, 30–20-as vereséget szenvedett Dániában az Ikasttól, noha Emile Hagman 7 gólt is dobott. Az Óvár sikeresebben rajtolt, 35–29-re legyőzte a norvég Fanát. A két kapus, Kitty Mistina és Szemerey Zsófi összesen 20 lövést hárított, ez 40%-os védési hatékonyságot jelent.
A hazai csapat a hét közben 29–27-es vereséget szenvedett a Nice-től a francia bajnokságban, míg a Mosonmagyaróvár a Siófoktól kapott ki 29–28-ra. „Újra vissza kell találnunk magunkra, a játékstílusunkra a siófoki meccs után” – mondta Gyurka János, az MKSE edzője.
A franciák edzőnője, Helle Thomsen kemény meccsre készül. Mert szerinte a magyar csapat „fiatal és tapasztalt játékosok jó elegye.  Olyan együttes, amely tud futni és gyorsan akar játszani, valamint az összjáték is megfelelő.”

 NŐI KÉZILABDA BL, csoportkör. Sport1 15:15 FTC-Rail Cargo Hungaria–Krim Mercator Ljubljana (kommentátor: Petur András, szakkommentátor: Deli Rita, riporter: Szél Tamás Pál, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Borsos Attila és Tóth Tímea); Sport1 17:45 HC Lokomotiva Zagreb–Győri Audi ETO (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Tóth Tímea). NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, csoportkör. Sport1 19:45 Nantes-Handball–Motherson Mosonmagyaróvár (kommentátor: Ágai Kis András, szakkommentátor: Tóth Tímea, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Borsos Attila).