Ötmeccses szombati kézimaratoni, két Fradival • SportTV

Ötmeccses szombati kézimaratoni, két Fradival

2024. 02. 10. 13:59    
Olvasási idő: 3 perc

Szokásos szombati kézimaratonink megoszlási számai: egy férfi, négy női meccs; két-két BL és El-meccs, egy Ek-val, négy magyar vonatkozású (egyik dupla), egy nem; négy élő és egy felvételes közvetítés. Lássuk!

Imre Bence gólt lő az Ek-ban – jó lenne Isztambulban is minél több ebből (Fotó: fradi.hu)

BESIKTAS–FTC (férfi Ek)

A végig kiesés nélküli szisztémában zajló Európa-kupa eljutott a nyolcaddöntő fázisáig. A magyar résztvevő Fradi a 2. körben kapcsolódott be, amelyben összesen  37 góllal bizonyult jobbnak a ciprisi Parnaszosznál, majd  a következő  körben négygólos idegenbeli vereség után itthon 9-cel legyőzte a HC Bern csapatát. A továbbra is oda-vissza rendszerben játszandó küzdelemben a következő ellenfele a negyeddöntőért az isztambuli Besiktas lesz.  A török együttes már az első körben is játszott, sorban az ukrán Donbasszt 35  gólos összkülönbséggel, a koszovói Besa Famgast 31-gyel múlta felül, a jóval erősebb horvát MRK Sesvetével nagyon meg kellett küzdenie, 7 gólos idegenbeli vereség után otthon 9 gólos sikerrel fordítva.
„A Besiktas jó csapat, és Cedric Sorhaindo az új szerzeménye, aki mindent megnyert a kézilabdában. Kemény mérkőzésre és remek hangulatra számítok Isztambulban. Mégis, ha játsszuk a saját játékunkat, nyerni fogunk. A taktikánk ebben a szezonban elég lehet, de nem hibázhatunk” – mondta az aktuális mérkőzésről az Eb-n nagyszerűen szereplő magyar válogatott játékosa, Imre Bence az EHF Ek-honlapján megjelent, vele készített nagyinterjú részeként.

FTC–VIPERS (női BL)  

Az előző BL-döntő „visszavágója”. A Fradi közel állt a korai kieséshez, minden idők legrosszabb rajtjának tulajdoníthatóan, de azüta sokat javított a pozícióján, s most akár már a playofffrészvételét ia véglegesítheti a legutóbbi három BL-sorozat győztesének esetleges legyőzésével. Tavaly szeptemberben Norvégiában a Vipers 36–27-re nyert, ezért is visszavágna a zöld-fehér együttes Érden. Erős hendikeppel indul a Fradi, mert első számú gólvágója, Andrea Lekics még mindig bevetethetetlen. A Vipers cseh klasszisa, a korábban Győrben is játszó Jana Knedliková a BL-góllista 3. helyén áll, holtversenyben a Metz norvég játékosával, Kristina Jörgensennel, 71 góllal. A norvég együttes 13 találatnyira van 3000. BL-góljától.
Az FTC a Dunaújváros ellen melegített 35–23-as bajnoki sikerrel, a Vipers 31–28-ra nyert a Tertnes ellen.

Az FTC kemény csapat, amellyel szembe kell néznünk. Tudjuk, hogy nagyon jól védekeznek, és a magyar bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is megmutatták tudásukat. Minden ellenfélnek nehéz időszakot tudnak okozni, nekünk pedig mindenre készen kell állnunk. Azt hiszem, a kulcs az, hogy egy kicsit türelmesebbek legyünk, mint a múlt hétvégén a Zaglebie Lubin ellen. Meg kell mozgatnunk a védőiket, és jobb lövőhelyzetbe kell kerülnünk, mielőtt befejeznénk a támadásainkat. Ha két passzt játszunk és lővünk, akkor nagyon könnyű a védekezésük” – mondta Tomás Hlavatý a Vipers vezetőedzője.

DVSC–GYŐR (női BL)

Az idényben korábban egyedül veretlen Győr 11 meccsig tartó győzelmi sorozatát a múlt héten megszakította a CSM Bucuresti, de a magyar csapat korábban már véglegesítette az első helyét. A vendégek kapták eddig a legkevesebb gólt, 295-öt (mérkőzésenként 24.5), az övék az egyetlen csapat, amely 12 forduló után 300-nál kevesebbet kapott. Az európai prémium verseny második szezonjában a DVSC bejutott a rájátszásba, és akár a negyedik helyen is végezhet az A csoportban. A Györ a legutóbbi 39 mérkőzésát minden sorozatban megnyerte a DVSC ellen, de a legutóbbi négy győzelemből kettőt egy góllal, egy másikat pedig két góllal. A DVSC Schaefflernek 28 gólra van szüksége ahhoz, hogy elérje az 500 gólos mérföldkövet az európai csúcsligában, míg a Győr a történelem legtöbb gólt szerző csapata: 8354 találattal.
Az elmúlt időszakban több szoros meccset játszottunk a Győr ellen. Végig tartottuk velük a lépést, de még mindig nem tudtuk legyőzni őket. Remélem, hamarosan véget ér ez a rossz sorozat – akár ezen a hétvégén” – renénykedett Hámori Konszuéla, a debreceniek jobbátlövője.
„Soha
sem jó meccset veszíteni. Szerintem a Bukarest jól játszott ellenünk. Továbbra is a győzelemre fogunk törekedni, számunkra csak a jó játék az elfogadható. Kemény meccsre készülünk Debrecenben. Otthon mindig jól játszanak, sok szurkoló szurkol nekik az arénában” ezt pedig Stine Oftedal, az ETO irányítója nyilatkozta az EHF BL-oldalán.

MOSONMAGYARÓVÁR–SOLA (női El)

A házigazdák hazai pályán 10 meccses győzelmi sorozatban vannak ebben a szezonban minden tétmeccsen, a magyar klubnak esélye van arra, hogy győzelemmel a D-csoport első helyére kerüljön, és a negyeddöntőbe jusson. A felek első találkozóján az Óvár lenyűgöző idegenbeli győzelmet aratott (3228) Norvégiában. Ha mindkét csapat hat ponttal végez, a meccsnek nagy jelentősége lesz a B csoport állásának alakulásában a jövő heti utolsó forduló előtt. A Sola szélsője Camilla Herrem a harmadik a góllistán 35 találattal (beleértve a kvalifikációt is). A norvég klub idén mindössze egy idegenbeli meccset veszített el, és az összes tétmérkőzésén négy győzelmet aratott idegenben
„A játékunk sebessége nemzetközi szint
ű, de néha pontatlanok vagyunk, ezen kell javítanunk. Nem könnyű heti két meccset játszani, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lányok mentálisan és fizikailag is fel legyenek készülve” – nyilatkozta Gyurka János vezetőedző,

Hazai pályán jó magyar csapattal szembenézni mindig kemény kihívás. Egy olyan csapattal kerültünk szembe, amely kemény kézilabdát fog játszani olyan közönséggel, amely az elejétől a végéig hangos lesz. Fontos lesz nekünk, hogy a a közönség moraját használjuk fel motivációul, és folytassuk azt a jó játékot, amit a múltban játszottunk” mondta Kaja Haugseng, a norvégok beállója.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-KUPA, nyolcaddöntő, első mérkőzés. Sport1 14:00 Besiktas Safi Conecto–FTC-Green Correct (kommentátor: Ágai Kis András, szakkommentátor: Borsos Attila, szakértő: Tóth Tímea)
NŐI KÉZILABDA BL, csoportkör, 13. forduló. Sport1 15:45 FTC-Rail Cargo Hungaria–Vipers Kristiansand (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Deli Rita, riporter: Takács Rita, műsorvezető:  Fazekas Erzsébet, szakértő: Borsos Attila és Tóth Tímea); Sport1 17:45 DVSC Schaeffler–Győri Audi ETO KC (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Köstner Vilmos, riporter: Szél Tamás Pál, műsorvezető:  Fazekas Erzsébet, szakértő: Borsos Attila és Tóth Tímea)
NŐI KÉZILABDA EL, csoportkör, 5. forduló. Sport1 19:45 Motherson Mosonmagyaróvár–HK Sola (kommentátor-riporter: Fülöp Marcell,  Fazekas Erzsébet, szakértő: Borsos Attila és Tóth Tímea); Sport1 21:45 Bensheim/Auerbach–Nantes HB (kommentátor: Haraszti Ádám)