BL-rajt: a Fraditól is győzelmet várunk • SportTV

BL-rajt: a Fraditól is győzelmet várunk

2026. 09. 06. 11:32    
Olvasási idő: 3 perc

Az ETO „csak” négy góllal, de biztos győzelemmel rajtolt au új ifényben a BL-ben – a Fraditól hasonlót várunk Montenegróban. A most már teljes spektrumú kézilabdaprogramunk a három női BL-találkozó (az egyik a Selekt alkalmazásban) után egy férfi magyar bajnokivak folytatódik, majd a szokásos stúdiós talkshaw-val zárul este.

Jsoer Jensen bizakodó a podgoricai meccs és az egész BL-idény tekintetében is… (Fotó: fradi.hu)

BLOMBERG–GLORIA (A-csoport)

Egymás ellen nincs korábbi európai kupatalálkozójuk.
A Blomberg a múlt szezonban megszerezte első címét, ugyanis német bajnok lett-.A német csapat a Bajnokok Ligájában debütál, miután két egymást követő szezonban az Európa-ligában szerepelt
A Bistrita sorozatban harmadik – és összességében is annyiadik – szezonját kezdi a kontinentális élvonalban, miután meglepetésre bejutott a negyeddöntőbe a múlt szezonban. A román csapat a második évadát kezdi el Carlos Viver spanyol vezetőedző irányításával. Jelentős keretváltozásokon ment keresztül a nyáron, kilenc játékos távozott a csapatból, hét pedig érkezett

„Nagyon izgatottak vagyunk az első Bajnokok Ligája-mérkőzésünk miatt. Tudjuk, hogy nehéz kihívással nézünk szembe, de ki akarunk menni, bátran játszani és mindent beleadni, amink van. Reméljük, hogy megtölthetjük a csarnokot, és a szurkolóinkkal együtt hihetetlen hangulatot teremthetünk. Ez különleges pillanat a klub számára, és nagyon várjuk, hogy lejátsszuk első Bajnokok Ligája-mérkőzésünket a klub történetében” – lelkesedett Steffen Birkner, a Blomberg-Lippe vezetőedzője.
„A BL Blombergben kezdése a jelenlegi német bajnok és Szuperkupa-győztes ellen hatalmas kihívás. Nagyon kemény és fizikailag erős védekezésük van. Támadásban Nieke Kühne jelentős előnyt biztosít nekik. Nagyszerű csapat, és nagyon nehéz lesz, de a legnagyobb tisztelettel megyünk Németországba az ellenfelünk iránt, és azzal a reménnyel, hogy nagyszerű eredményt érünk el” – ez pedig a románok spanyol mesterlnek a véleménye.

BUDUCSNOSZT–FTC (A-csoport)

A jét együttes 13 mérkőzést váltott egymással a BL-ben, ezekből a Fradi 9-est, a Buducsnoszt 4-et nyert meg, döntetlen nem született.   Legutóbb közel három és fél éve csaptak össze a csúcsligában, 2023. március 25án Érden az FTC 14–13-as félidő után 27–22 -re győzött

A Buducsnoszt a 32. szezonját tölti Európa élvonalában, és a legtöbb mérkőzést lejátszott klub a sorozatban – 348-cal az első forduló előtt. A montenegrói együttes a múlt szezonban mindössze egy győzelmet aratott a Bajnokok Ligájában, 38–34-re verte meg idegenben a Gloria Bistritát, és most ötmeccses vereségsorozatban van az élvonalban. Jelena Radivojevic, a Buducsnoszt balátlövője a 2022–23-as szezon elejét az FTC-nél töltötte.

Jesper Jensen, a dán szakvezető a második évét kezdi az FTC élén. A budapesti zöld-fehérek a szezon előtt elvesztették a Magyar Szuperkupát a Győr ellen (30–24-re). Az Fradi jubileumi,  25. Bajnokok Ligája-szezonjára készül, miután a 2022–23-as szezon második helyezése óta az elmúlt három szezonban mindegyikben alulmaradt a negyeddöntőben. A CSM tavalyi gólkirálya, Elizabeth Omoregie, aki 108 góllal az ötödik helyen végzett a góllövőlistán, az új szezon előtt csatlakozott az FTC-hez.
„Nagyon örülök, hogy hat szezon után visszatérhetek a Buducsnosztba. Tapasztaltabb játékosként és érettebb emberként térek vissza, készen arra, hogy megosszam a tapasztalataimat a csapattársaimmal. Az FTC Európa egyik legjobb csapata, de kemányen akarunk küzdeni. Egyetlen csapat sem jöhet Podgoricába a már megszerzett pontokkal” – fogadkozott Djurdjina Jaukovics a montenegró rekordbajnok balátlövője.
„Alig várjuk, hogy elkezdődjön a szezon. Nagy céljaink vannak, és ahhoz, hogy elérjük őket, már az első meccstől kezdve nyernünk kell. Tiszteljük az ellenfelünket, akiknek több tehetséges játékosa és néhány tapasztalt kézilabdázója is van a keretükben. Lépésről lépésre szeretnénk fejlődni, de remélem, hogy el tudjuk hozni mindkét pontot Podgoricából” – idézte Jesper Jensent az EHF BL-honlapja. a fradi.hu-n pedig kissé tágabbra is tekintett: „ Célunk, hogy a csoport első két helyének egyikén végezzünk, ez mindig nagyon nehéz, ehhez erős csapatokat kell legyőznünk, de hát ez  a Bajnokok Ligája.”

Az első két hely amúgy közvetlen negyeddöntőbe jutást jelentene, és várhatóan négy csapat lesz versenyben ezért a kiváltságért. A Team Esbjerg, a CSM Bucuresti, a Brest Bretagne és az FTC-Toyota Kovács az idényrajt előtt a szakértők szerint hasonló játékerőt képvisel, épp ezért nem nagyon férhet bele, hogy a papíron alacsonyabb célokért küzdő riválisokkal szemben pontot veszítsen a Ferencváros.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 1. forduló. Sport1 13:45 HSG Blomberg-Lippe–Gloria Bistrita (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Ágai Kis András, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila és Tóth Tímea); Sport1 15:45 OTP Group ZSRK Buducsnoszt Bemax Podgorica–FTC-Toyota Kovács  (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Ágai Kis András, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila és Tóth Tímea); Selekt 18:00 HK Sola–Brest Bretagne (kommentátor: Fülöp Marcell, szakkommentátor: Kopornyik Zsolt)
FÉRFI K&H LIGA, 1. forduló. Sport1 17:45 HE-DO B. Braun Gyöngyös–MOL Tatabánya (kommentátor-riporter: Bartha Zoltán, műsorvezető: Ágai Kis András, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila és Tóth Tímea)
Sport1 19:45: Harmadik Félidő kézilabda-talkshow (házigazda: Petur András, vendég: Borsos Attila és Deli Rita)