Közép-európai–skandináv csaták a női BL-ben
2026. 10. 18. 03:27Olvasási idő: 2 perc
A hatodik forduló vasárnapjára már ismét letudták a mieink soros meccsüket a napi BL-ben – nem mellesleg egy könnyed és egy szoros meccsen kiküzdött sikerrel – , a második napra már csak a szemlélődés marad a konkurencia köréből. Mindkét találkozóm közép-európai házigazda skandináv vendéget fogad, a két pont kisebb, illetve biztosabb esélyével. A kézilabda-délutáni és -esti műsorfolyam élő meccs részét egy magyar bajnoki férfimérkőzés egészíti ki, majd zárásként a szokásos elemző-beszélgető stúdiós adással fejezzük be.
Sara Senwald olyan klasszisok elllen is megállta a helyét ebben a BL-idényben, mint Anna Vjahirjeva. Akár ő lehet a nyerő ember a Nyköbing ellen is (Fotó: Getty Images)
PODRAVKA–NYKÖBING (B-csoport)
A horvát és a dán klub eddig 8-szor találkozott egymással a nemeztközi porodon: 3 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség a mérleg a most pályaválasztó kaproncaiak szempontjából. Lefutóbb Dániában játszottak idén januárban, akkor vendégsiker született (31–29), az billentette a jelenlegi állásba az örökmérleg nyelvét.
Az 5. fordulóban a Podravka öt mérkőzésen belül a negyedik vereségét szenvedte el: 35–33-ra kapott ki au ugyancsak slkandináv, norvég Storhamar otthonában. Ezzel az eredménnyel a horvát csapat két ponttal a hetedik helyen áll.
A három ponttal a hatodik helyet elfoglaló Nykøbing a múlt hétvégén vereséget szenvedett a Bistritától (38–35).
Miután a legutóbbi Bajnokok Ligája-mérkőzésen nyolc gólt szerzett, a Nyköbing balszélsője, Clara Lerby 43 találattal vezeti a sorozat góllövőlistáját; a Podravka játékosa, Katarina Pandza pedig 34 góllal a harmadik helyen áll.
„Alaposan felkészülünk a héten, hiszen kemény, hatvanperces csata vár ránk. Kiváló csapat ellen lépünk pályára, de hiszek a saját tudásunkban, és abban, hogy megszerezhetjük a két pontot. Ezen a héten kicsit eltérő időpontokban edzünk, hogy alkalmazkodjunk a vasárnapi mérkőzés időbeosztásához, és remélem, sokan eljönnek majd, hogy buzdítsanak minket” – reménykedett Sara Senvald, a Podravka beállósa.
„Meg kell tartanunk a legutóbbi mérkőzésen mutatott támadójátékunk színvonalát, védekezésben pedig javulnunk kell, ha fel akarjuk venni a versenyt a Podravkával az ő otthonukban. Folyamatosan tanulunk és igyekszünk fejlődni, de tisztában vagyunk vele, hogy nálunk tapasztaltabb csapatokkal állunk szemben” Niels Agesen, a Nykøbing Falster Håndbold mestere.
CSM–SOLA (A-csoport)
Eddig kétszer játszottak egymással, mindkétszer a CSM nyert, másodjára tavaly novemberben 34–31 (20–12)-re, Bukarestben, miután előtte Norvégiában is jobbnak bizonyult 38–30-ra.
A CSM az 5. fordulóban visszatért a győzelem útjára: hazai pályán 34:31-re legyőzte az addig veretlen Team Esbjerget. A Sola ezzel szemben sorozatban ötödik vereségét szenvedte el, miután 23–22-re kikapott idegenben a Buducsnoszttól.
A CSM eddigi legeredményesebb játékosa Valerija Maszlova 30 góllal, őt Darja Dmitrijeva követi 25 találattal; a Sola csapatából Frida Brandbu Andersen a legeredményesebb 29 góllal.
A CSM játékosa, Kristina Sirum Novak korábbi klubja, a Sola ellen lép pályára. Novak mindössze egy héttel korábban tért vissza sérüléséből az Esbjerg elleni mérkőzésen, ahol az idei Bajnokok Ligája-szezonbeli első fellépésén négy gólt szerzett.
A norvég bajnokságban öt egymást követő győzelem után a Sola megszakította a sorozatát: a CSM elleni összecsapás előtt csak 25–25-ös döntetlent játszott a Byasennel.
„Nehéz idegenbeli mérkőzés vár ránk a CSM ellen. Tavaly is jártunk már ott, így tudjuk, hogy nagyszerű élmény lesz. A legfőbb célunk erre a találkozóra az, hogy minimálisra csökkentsük a technikai hibáink számát, mivel az utóbbi meccseinken túl sok volt belőlük” – vélekedett Steffen Stegavik, a Sola vezetőedzője.
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, 6. forduló. Sport1 13:45 RK Podravka Koprivnica–Nyköbing Falster Handbold (kommentátor: Gyulai Miklós, műsorvezető: Ágai Kis András, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila és Tóth Tímea); Sport1 15:45 CSM Bucuresti–Sola Handballklubb (kommentátor: Gyulai Miklós, műsorvezető: Ágai Kis András, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila és Tóth Tímea)
FÉRFI K&H LIGA. Sport1 17:45 Liqui Moly NEKA–OTP Bank-Pick Szeged (kommentátor-riporter: Petur András, szakkommentátor: Deli Rita, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila és Tóth Tímea)
Sport1 19:45 Harmadik Félidő kézilabda-talkshow (házigazda: Fülöp Marcell)