Magreb-csoportgyőztesek? • SportTV

Magreb-csoportgyőztesek?

Sport TV avatar Sport TV 2019. 07. 01. 13:08    
Olvasási idő: 2 perc

Az észak-északnyugat-afrikai Magreb-térség államai mindig is fontos szerepet játszottak a fekete földrész futballjában. A hétfőn befejeződő két csoportban (C, D) könnyen meglehet, hogy két, a térségbe tartozó együttes, az egyaránt korábban egy-egy arany- és ezüstérmet szerző Marokkó és Algéria csoportgyőztesként lép tovább a nyolcaddöntőbe az idei ANK csoportköréből.

Juszef En-Nesziri, az Elefánrcsontpart elleni győztes gól szerzője sokat tehet a Dél-Aftika elleni pontszerzés(ek)ért is (Fotó: Getty Images)

DÉL-AFRIKA–MAROKKÓ

A sorsoláskor a D-jelű kvartettet szakmai körökben háromesélyesnek tartották, hiszen három korábbi kupagyőztes, Marokkó (1976), Dél-Afrika (1996) és Elefántcsontpart (1992, 2015) soroltatott ide, az outsider Namíbia társaságában. A négy mérkőzés mindegyikén a torna „slágereredménye”, azaz az 1–0 született meg. Ráadásul egyszer sem borult igazán a papírforma. A leggyengébb, Namíbia kapott ki mindkét erősebb riválisától, míg a nagy hármas körbeverésbe kezdett, az elefántok Dél-Afrikát, Marokkó meg őket győzte le. Ebből az következik, hogy Marokkó mindenképpen továbbjutó, ám a másik három csapat egyformán továbbléphet, mert ”fent” (három 6 pontos a pont nélküli Namíbiával) és „lent” (a 9 pontos Marokkó mellett három 3 pontos) is kialakulhat hármas holtverseny – amelyet ”minitabella” felállításával döntenek el –, ha az utolsó körben nem lesz pontosztozkodás.
Ha az általunk közvetítendő találkozón Marokkó csak pontot szerez, mindenképpen első, Dél-Afrika ezt csak minimum kétgólos győzelemmel érheti el.
A két együttes örök mérlege kiegyensúlyozott, 6 találkozójukból egyet-egyet nyertek meg, négy remi mellett. (Az egyik döntetlen az északiak számára végződött jobban: 2002-ben az LG-kupa 3. helyet eldöntő találkozóján 0–0 után 11-esekkel 3-0-ra nyertek.). A legutóbbi négy meccsük (2002 óta az összes, de már  legutóbbi is öt és fél esztendeje) ikszre végződött, ennek megismétlődése most marokkói csoportgyőzelem mellett a dél-afrikaiakat 4 ponttal a négy jobbik csoportharmadik között juttatná tovább,  feltételezve, hogy Elefántcsontpart is le tudja győzni a csoport törpéjét.

KENYA–SZENEGÁL

A C-csoport ponteloszlási statisztikája – egy 6 pontos,  két 3 pontos és egy ponttalan – megegyezik a D-jével, csak a kiindulópont más. Itt a tudorok eleve két esélyes és két esélytelen csapattal számoltak, s ha a papírforma tovább érvényesül, kialakulhat a klasszikus 9-6-3-0 ponteloszlás a végére. (Ez egyébként csak a hétfőn záró két csoportban lehetséges, hiszen a vasárnapi és a keddi 2-2 csoportban már volt döntetlen.)  Ehhez az kell, hogy a „mi meccsünkön”, a Sport1-en látható találkozón Szenegál legyőzze a vele együtt 3 pontos Kenyát, illetve hogy az eddig százszázalékos listavezető Algéria a harmadik vereséget is rámérje a ponttalan Tanzániára.
Erre minden esély megvan, viszont a D-csoportban emlegetett esetleges „fent vagy lent” holtverseny bekövetkezéséhez egy vagy két vaskos meglepetésre lenne szükség. Csak a „kötelező statisztika” miatt: az örök mérlegük összesen 3 mérkőzésből áll össze, mindháromszor ANK-döntő tornán találkoztak a csoportkörben. 1990-ben gól nélkül végeztek,  1992-ben és 2004-ben a szenegáliak egyformán 3–0-ra győztek, utóbbin az akkor az előző torna ezüstérmeseként érkező nyugat-afrikaiaknak ez volt az egyetlen győzelme a csoportkörben, majd a negyeddöntőben kikaptak a rendező és későbbi győztes Tunéziától.

Afrikai Nemzetek Kupája, csoportkör, 3. forduló. Sport1 18:00 Dél-Afrika–Marokkó (D-csoport, kommentátor: Petur András); Sport1 21:00 Kenya–Szenegál (C-csoport, kommentátor: Kassai-Tóth Csaba)