Magyarok a Német Kupában, rajt a Liga NOS-ban • SportTV

Magyarok a Német Kupában, rajt a Liga NOS-ban

Sport TV avatar Sport TV 2019. 08. 10. 03:05    
Olvasási idő: 3 perc

A hét vége két napján folytatódnak a Német Kupa és nálunk is megkezdődnek a portugál bajnokság 1. fordulójának küzdelmei. Mi a két sorozatból kettő, illetve három mérkőzést mutatunk élőben, reményeink szerint Németországból három magyar válogatott játékossal.

WÜRZBURG–HOFFENHEIM

A Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim a harmadosztályú Würzburg Kickers otthonában, a Freyeralarm-Arenában lép pályára. A hazai együttes több mint 110 éves múltra tekinthet vissza, 1907-ben alapították. Hetvenévesen, 1977-ben jutott először fel az akkor még kétcsoportos másodosztályba, 2001 óta megjárta a hatodosztályt (Landesliga Nord() is, majd 2016-ban a harmadosztály 3. helyével feljutott a Bundesliga2-be is, ahol azonban csupán egy idényt töltött, 17. helyével ismét kiesett a harmadvonalba. Ebben az évtizedben háromszor is (2014, 2016, 2018) megnyerte a regionális kupaküzdelemnek számító Bajor Totókupát. Keretében három légióst is foglalkoztat, a holland kapus Eric Verstappent, a koszovói középpályás Albion Vrenezit és a török csatár Hüseyin Cakmakot.

A Hoffenheimet Julian Nagelsmann távozása után a holland Alfred Schreuder vette át, a felkészülési időszakban 7 mérkőzésből 3-at megnyert, 2-t döntetlenre adott és csupán 2-t veszített el az együttes. A két vereséget korábbi európai kupagyőztesektől, az Anderlechttől és a Sevillától szenvedte el. Noha Szalai Ádám a török Trabzonspor elleni 3–3-as tesztmeccsen kezdőként végig játszott és két gólt is szerzett, az előzetes összeálltásban nem szerepel válogatott centerünk neve. Remélhetőleg a holland mester ha a kezdőben nem is, de csereként a pályára küldi a tapasztalt csatárt, aki egy kicsit unja, hogy mindig az futballév elején vissza kell verekednie magát a csapatba, de azért újólag nekiveselkedik a feladatnak.
A két csapat korábban sosem találkozott, ez lesz az első összecsapásuk.

OSNABRÜCK–RB LEIPZIG

Willi Orbán már a négy évvel ezelőtti kupacsatán is szerepelt Osbarückbenaz utólag tárgyalóasztalnál megnyert meccsen  (Fotó: GETTYIMAGES)

Nem teljesen ismeretlen ellenféllel kezdi a Német Kupát az elmúlt idény döntőse, az RB Leipzig.
Hat idénnyel ezelőtt, 2013–14-ben egy osztályban, a harmadikban szerepeltek, akkor mindkét csapat megnyerte hazai bajnokiját a másik ellen, az Osnabrück szeptemberben 3–2-re, a Lipcse márciusban 1–0-ra győzött. Szűk két és fél évre rá a DFB-kupa első fordulójában csatáztak, akkor a pályán ugyan 1-0-ás Osnabrück-vezetés alakult ki, de a 71. percben Martin Petersen játékvezetőt fejbe dobták egy öngyújtóval, a mérkőzés félbeszakadt, majd a fegyelmi bizottság 2–0-val a lipcseieket nyilvánította győztesnek és továbbjutónak. Az akkori csapatokból csak két válogatott játékos, a magyar nemzeti csapatba azóta bekerülő Wili Orbán és az osztrák Marcel Sabitzer játszott, s a jelenleg is a lipcsei csapat tagja. a svéd Emil Forsberg. Az osnabrückiek akkor pályára lépő együtteséből hírmondó sem maradt a mai keretben.
Az előzetesek szerint mindkét magyar válogatott kezd, Gulácsi annak ellenére, hogy még nem zárult le, távozik-e a Benficához. Az új mester, Julian Nagelsmann szeretné, ha maradna, nyilván ezért állítja is őt a kezdőcsapatban a kapuba. Az új igazolások közül még nem szerepelhet a Chelsea-ből érkező ifjú walesi válogatott Ampadu, aki izomproblémák miatt egyelőre a sérültlistán található.

LIGA NOS

A portugál élvonalból mindhárom élcsapatnak, az elmúlt bajnokság dobogósainak mérkőzését hiánytalanul megmutatjuk élőben a nyitó fordulóból.

Szombaton az ezüstérmes Portóval kezdünk, amely a Gil Vicente otthonába látogat.  A portóiak edzője Sérgio Conceicao hét játékost is igazolhatott a nyáron, beleértve a mexikói Club Américátől 7.2 millió euróért szerződtetett argentin kapust Agustin Marchesint, aki Iker Casillast van hivatva pótolni. (Érdekes hír, hogy a május 1-jén szívrohamon áteső spanyol rekordálogatott, világ- és Európa-bajnok kapust azért a klub nevezte a keretébe az új bajnoki idényre.) Neves új szerzemény még a japán válogatott Nakadzsima Joja  és a Szpartak Moszkvától vásárolt brazil csatár Zé Luis is. A Porto az eddigi 36 bajnokijának túlnyomó többségét, 29-et megnyerte a Gil Vicente ellen, még idegenben is 11-szer jobbnak bizonyult mostani házgazdájánál, legutóbb négy évvel ezelőtt 5–1-re. A csapatot egyébként az első osztályú létszámbővítés keretében a harmadosztályból (!) emelték szövetségi döntéssel az élvonalba.

Kicsi a rakás – Benfica-gól után. Vajon hány hasonló jelenetet láthat a közönség a Fény stadionjában az újonc ellen? (Fotó: Getty Images)

Későn este a bajnok Benficával folytatjuk, amely egy másik újonc, a másodosztály bajnoka, a Pacos Ferreira ellen kezdi meg az új bajnokságot. Egy tétmeccsen már túl van a bajnok, 5–0-ra verte tönkre a Sportingot a szuperkupa-mérkőzésen. Mintha el sem ment volna az ifjú csodacsatár, Joao Félix (az Atlético Madrid vitte el csekély 126 millió euróért…), az ötösön Pizzi (2), Rafa Silva, Álex Grimaldo és Chiquinho osztozott. A Benfica eddigi 45 meccséből 40-et, hazai bajnokin 20-ból 19-et megnyert a Pacos ellen, egyetlen vereségét 18 áve a Luzban szenvedte el, 3–2-re, Semmilyen jel nem mutat arra, hogy a csaknem két évtizedes sorozat negszakadhatna szombat este 10 és éjfél között…

Vasárnap este megmutatjuk a Sportingot is, amely a Marítimo otthonában vendégszerepel. A zöld-fehéreknek túl kell tenniük magukat a szuperkupa-kudarcon. Mi több, egy gyenge sorozaton is, előtte öt felkészülési mérkőzéséből egyet sem nyert meg, három remi mellett kétszer kikapott, de az egyik döntetlent is „elvesztette” 11-esekkel a Bruges ellen. Biztató előjelet egyedül egy másik iksz jelent, a BL-védő Liverpoollal is játszott egy 2-2-t az együttes, még a Western Union-kupáért a Yankee Stadionban.

A Marítimo ellen ugyan erősen pozitív a bajnoki örökmérlege (42 győzelem, 12 döntetlen 15 vereség), ám Funchalban legutóbb 2015-ben sikerült nyernie, azóta két döntetlen mellett egyszer kikapott. A csapat legnagyobb nyeresége, hogy Bruno Fernandest eddig sikerült megtartania, kérdés, a 25 éves középpályásért az átigazolási időszak végéig érkezik-e visszautasíthatatlan ajánlat.

SZOMBAT
DFB-KUPA, 1. forduló. Sport1 18:15 Würzburger Kickers–TSG 1899 Hoffenheim
(kommentátor: Petur András, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Mészáros Ábel). LIGA NOS, 1. forduló. Sport2 20:00  Gil Vicente FC–FC Porto  (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba);  Sport2  22:00  SL Benfica–Pacos de Ferreira (kommentátor: Haraszti Ádám)
VASÁRNAP
DFB-KUPA, 1. forduló. Sport1 15:15 VfL Osnabrück–TSG 1899 Hoffenheim
(kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván). LIGA NOS, 1. forduló. Sport1 19:15  CS Marítimo–Sporting Clube de Portugál  (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Kaplár F. József, szakértő: Hegyi Iván)