Beckenbauerék megtörték a svéd acélt

Fotó: Getty Images

„PRIVÁT” ELŐZMÉNYEK

Az első ilyen nagy meccsem egy vb-találkozó. Nem mai persze, hanem lassan 46 esztendős. Az 1974-es vb idején, éppen maturált, az egyetemi felvételi eredményét váró ifjoncként már lassan két esztendeje járogattam a kor egyetlen tv-s sportszerkesztőségébe, az MTV sportosztályára, afféle gyártási és szerkesztési segédmunkaerőként. (Ebbe beletartozott a bankok kirakatában látható, árfolyamokat mutató táblácskákra betűnként kirakandó bajnoki eredmények „összelegózásától” – ezek kerültek a kamerák elé inzerttáblaként –  az MTI sporthírek-válogatásán keresztül sok icipici részfeladat – később akadtak azért fajsúlyosabb munkák is…)
Akkoriban nem minden mérkőzés került adásba a vb-ről, még a középdöntőből sem. Ezt a meccset – a nyugatnémet–svédet ­– például nem adta a mi tévénk, a műszaki kollégák azonban a lakihegyi adó nagy antennáján keresztül sok más televíziós jelet le tudtak venni (hol voltak akkor még a műholdas adások, internetes streamek…), így külön kérésre „bevarázsolták” a meccset a Szabadság téri gyártási szobácskába is, amelyben négy-öt kolléga munkahelye volt. Vagy tizenöten szorongtunk futballőrült gyártási emberek, de volt köztünk rendező, segédrendező, felvételvezető, még operatőr, sőt kellékes is. Én egy kis zsámolyon szorongva néztem az ARD-adást, amit egy normál tévékészüléken néztünk, amely aktuális monitorként szolgált.

Az egész szobában én voltam az egyetlen svéd drukker, valamilyen oknál fogva kisgyermek koromtól fogva rabja voltam a sárga-kékeknek (is), minden sportágban, jéghokiban, pingpongban, de még kézilabdában is nekik szurkoltam – ­ persze a magyarokon kívül. (Közbevetőleg megjegyzendő: az igazi „egycsapatos” drukkerekkel szemben nekem mindig is több kedvencem volt, kaptam-kapok is zrikát eleget ezért barátaimtól-kollégáimtól. Speciel a ’74-es vb-n a hollandokért, a svédekért és az urukét vert hevesebben a szívem – hát persze, hogy egy négyesbe hozta össze őket Fortuna a csoportkör sorsolásakor…)

SZAKMAI ELŐZMÉNYEK

A meccsre a düsseldorfi Rheinstadionban került sor, zuhogó esőben, a B-jelű középdöntő csoport második fordulójában. A házigazda nyugatnémetek útja az A-ba volt tervezve, csoportelsőként. Igen ám, de a csoportkör harmadik napján az NSZK – nagy országos felzúdulást okozva – kikapott az outsider NDK-tól (az is egy cifra kis meccs volt), ami kettős következménnyel járt. Egyfelől Helmut Schön csapata a már akkor láthatólag első számú rivális, az előző három évben BEK-et nyerő Ajax kulcsjátékosaira épített hollandokat, a címvédő, ám kissé meggyengült háromszoros világbajnok brazilokat és a mindig veszélyes, kemény argentinokat elkerülve a másik csoportban folytathatta a tornát. (Az akkori és az azt követő vb-n használt szisztémában nem volt elődöntő, a középdöntős csoportok győztesei az aranyért, másodikjai a bronzért csaptak össze. Azaz a hollandokkal mindenképpen játszani kellett az aranyért hajtó Nationalfnek, de nem volt mindegy, hogy már a középdöntőben vagy a fináléban.)

Helmut Schön az egyik „véleményvezérrel”, Günter Netzerrel… (Fotó: Getty Images)

A másik következmény a „Bayern-párt” győzelme volt a „Gladbach-csoporttal” szemben. A hetvenes években szinte végig a két klub hatalmas presztízscsatákat vívott a német primátusért, s a válogatottban is jó néhányan ott voltak a két klubóriásból. Az 1974-es 22-es vb-keretben 7-en képviselték a bajorokat, 6-an a Borussiát, Helmut Schönnek abban az egész évtizedben szinte „patikamérleggel” kellett összeállítania csapatát, hasonlóan a későbbi spanyol kapitányokhoz, akinek mindig egyensúlyoznia kellett a Real-és a Barca-tábor között…

A Nationalelfben sem ettek egymás tenyeréből a két egyesület játékosai, ráadásul a két vezéregyéniség, Beckenbauer és Günter Netzer állandó rivalizálásban volt egymással. Ferenc császár éppen a vb-n, éppen az NDK-meccs után érezte meg a „leszámolás” idejét. Az abban az idényben bajnok és első BL-győzelmét arató Bayern (a szezon egyik érdekes meccséről ld. többet Moncz Attila kollégám múltidézőjében) amúgy is lépéselőnyben volt a gladbachiakkal szemben a vb-alapcsapat összeállításakor, Maier, Beckenbauer, Breitner, Müller és már Hoeneß helye is kikezdhetetlen volt, Schwarzenbecket viszont éppen a Császárral való játékkapcsolata (ő végezte a „piszkos munkát”) tette biztos csapattaggá.

Szóval, Netzer (aki a vb-re már Real-játékosként érkezett, ám ettől még a „Gladbach-párt” véleményvezére volt), a vébén egyetlen meccsen kapott szerepet, a német-német meccsen (az volt a két válogatott egyetlen találkozója az NDK csaknem 41 éves fennállása alatt) a 69. percben lépett a pályára gól nélküli állásnál, Jürgen Sparwasser a 77.-ben lőtte be a minden eldöntő egyetlen gólt. Az „álszakmai” – valójában a „hatalmi harcban” döntő érvelés az volt, hogy  a két lehetséges irányító, a harmadik vb-jén szereplő, korábban már ezüst- és bronzérmes kölni Wolfgang Overath rövid passzos stílusa jobban illik a Hoeneß, Müller szuperduóhoz, mint Netzer tért ölelő, 30-40 méteres keresztpasszokkal, hosszú indításokkal operáló játéka. Lám-lám, az NDK-sok ellen sem váltotta meg a világot csereként. Ennek persze ellentmond, hogy a két évvel korábbi Eb-t Netzerrel és Overath nélkül nyerte meg lehengerlő játékkal a Nationalelf, akkor senki sem hiányolta a kölni passzmestert. Sok szakmai elemzés – az én szubjektív véleményem azonos – szerint is az Eb-győztes együttes kompaktabb társulat volt a későbbi világbajnoknál.

… és a másikkal, Franz Beckenbauerrel, már a vb-győzelem után (Fotó: Getty Images)

Beckenbauer szava döntött Schönnél, a jugók elleni első középdöntős meccset Netzer ugyanúgy a kispadon csücsülve nézte végig, mint a düsseldorfi, svédek elleni vízicsatát. Nem mellesleg szűk két hónappal korábban, május 1-jén Hamburgban barátságos (ma felkészülésinek mondanánk) meccsen a németek 2–0-ra simán megverték a svédeket, Netzerrrel a csapatban és Overath nélkül…

A DÜSSELDORFI 90 PERC

A rheinstadionbeli csata első negyvenöt percében nem úgy tűnt, hogy az egyik fő vb-favorit csap össze egy outsiderrel. A németek egyáltalában nem játszottak nagy mezőnyfölényben, akcióik nagy részét csírájában fojtotta el a svéd védelem, amely a tornán addig egyetlen gólt kapott, a „lenullázott” csoportkört követően – pedig az ellenfelek közt ott voltak Cruyffék is…– a lengyelektől az előző találkozón, ám azzal el is vesztette veretlenségét, Mi több, a mellékelt videón látható, Ralf Edström, az akkor már a PSV-t erősítő hórihorgas center a 24. percben ballal akkora gólt suvasztott Sepp Maier kapujának közepébe, hogy a Bayern világklasszisa szinte mozdulni sem tudott rá. Rácáfolva ezzel, a „csak fejelni tud, semmi mást” szentenciára, amit sűrűn lehetett hallani, főleg magyar „szakértőktől”, miután „kifejelt minket a vb-ről” a Népstadionban az előző év júliusában…
Fontos eleme volt a meccsnek a 32. perc, amikor a svéd középpálya „agya”, Bo Larsson megsérült és le kellett cserélni. A második játékrész elején aztán két percen belül fordított a házigazda: előbb Overath egyenlített a 16-oson belülről, jobbról, mag a következő percben jött Rainer Bonhof kétkapufás, felejthetetlen találata. Az akkor még csak 4-szeres válogatott, peremembernek számító középpályás afféle „gladbachi kompenzációként” (ha már Netzernek „aus”, legyen helyette egy borussiás) került a jugók ellen a csapatba, ezzel a 16-os vonalról leadott bombával – az akkor Kaiserslauternben védő svéd klasszis Ronnie Hellström beleért ugyan, de a labda a jobb kapufáról megpattantva végiggurult a gólvonalon a bal kapufáig, s onnan befelé pattant – gyakorlatilag bejátszotta magét véglegesen a csapatba.
A drámai két perc azonban nem roppantotta össze a svédeket – egy másik ’lauterni légiós, Roland Sandberg egy percre rá (!) egy rosszul sikerült Schwarzenbeck-fejest követően éles, 10 méteres lövéssel azonnal egyenlíteni tudott!

Svéd klasszisok a német futballban. Az 1976-os DFB-kupadöntőre felsorakozó kaiserslauterni csapatban balról a második a kapus Ronnie Hellström, a jobb szélen a csatár Roland Sandberg (Fotó: Getty Images)

A döntés a 76. percben érkezett el: Müllert ugyan lebirkózták a svéd védők a 11-es pontnál, de az orosz Kazakov bíró jól várt ki, a labda jobbra pattant és Jürgen Grabowski bevágta Hellström kapujába. A kegyelemdöfést egy újabb Müller-elhasalást követően – kevésbé volt büntetőt érő, mint az előnyszabályos helyzet, de Kazakov „megette” – ­ Uli Hoeneß büntetőjével adta meg a Nationalelf az utolsó előtti percben. A remek svédek elbuktak, a Császár és alattvalói mérföldes lépést tettek az áhított vb-arany felé…

EPILÓGUS

A kedvenceim közül a svédek azóta azért összehoztak az Eb-elődöntőt (1992) és egy vb-bronzot (1994), a hollandok akkor és még kétszer bejutottak a világbajnoki döntőbe is – mindhármat elbukták – , az uruk meg a szokásos húsz évenkénti bravúrokban tartottak egy kis hatásszünetet (1990-ben kiestek a csoportkörben), de aztán 2010-ben ismét játszhattak a bronzért – és vesztettek ismét a németek ellen, mint 40 évvel korábban Mexikóban. Azóta jöttek újabb kedvencek is – Dánia, Elefántcsontpart – , a vb-győzelem azonban mindig másoké lett. Nem baj, majd esetleg két év múlva, Katarban…

Vb-középdöntő csoportmérkőzés
NSZK–SVÉDORSZÁG 4–2 (0–1)
1974. 6. 30., Düsseldorf, Rheinstadion, 66 500 néző. Vezette: Pavel Kazakov (szovjet)
NSZK: Maier – Vogts, Beckenbauer, Schwarzenbeck, Breitner – Bonhof. Overath, Hoeneß – Herzog (Flohe, 83.), G. Müller, Hölzenbein (Grabowski, 46.). Szövetségi edző: Helmut Schön.
Svédország: Hellström – J. Olsson, Karlsson, Nordqvist, Augustsson – Grahn, Bo Larsson (Ejderstedt, 32.), Tapper – Torstensson, Edström, Sandberg. Szövetségi kapitány: Georg „Aby” Ericson.
Gólszerző: Overath (51.), Bonhof (52.), Grabowski (76.), Hoeneß (89. – 11-esből), ill. Edström (24.), Sandberg (73.)