A Bielefeld motiváltsága dönthet • SportTV

A Bielefeld motiváltsága dönthet

Sport TV avatar Sport TV 2020. 06. 28. 10:38    
Olvasási idő: 3 perc

Újabb bajnokságpt búcsúztatunk június utolsó vasárnapján. A 2. Bundesliga záró fordulóját játsszák egy időben, délután fél négykor. Az altalunk mutatott két meccsen a táblázat első öt helyezettjéből négyet láthatunk, az ötödik – a korábbi csúcsesélyes – HSV sorsa részben az egyik páros0tás eredményétől függ. Emellett a török bajnokságba is bepillantunk egy mérkőzés erejéig, amelyen az a listavezető a rekordbajnokot fogadja.

A veterán Mario Gómez legszívesebben góllal zárná le fényes pályafutását Stuttgartban (Fotó: Getty Images)

BIELEFELD–HEIDENHEIM

A már három fordulóval korábban feljutását, két játéknappal ezelőtt bajnoki elsőségét véglegesítő Arminia Bielefeld a záró napon a harmadik Heidenheimet fogadja. A vendég együttes tehát az osztályozós helyet foglalja el, jelen állás szerint ő mérkőzne meg a Bundesligába jutásért/maradásért folytatott párviadalon az élvonalban 16. helyen végző Werder Bremennel. Ha nyer, így is marad, azonban ha a bajnok akár csak egy pontot is otthon tart, az egy ponttal mögötte lévő Hamburg győzelemmel megelőzheti a Heidenheimet. Bielefeldi győzelem esetén az egykori BEK- és KEK-győztesnek egy remi is elég otthon a pillanatnyi 12. helyezett Sandhausen ellen, mert 8-cal jobb a gólkülönbsége vetélytársánál. Így aztán a hamburgi drukkerek a meccs ideje alatt legalább annyira lesik majd az eredményközlő rendszereket, mint a saját csapatuk meccsét, s azért szorítanak, nehogy megismétlődjön a tavalyi trauma. Az előző idény legnagyobb részében ugyanis nemhogy feljutó helyen álltak, de vezették is a bajnokságot, az utolsó négy fordulóban aztán lecsúsztak a 2. helyről a 4.-re, és még osztályozót sem játszhattak.
Ezek alapján elmondhatjuk, a HSV sorsa részben a Bielefeld kezében van, kérdés, a bajnok magával akar-e vinni egy „bosszúra éhes” , korábbi nagycsapat riválist (feltéve persze, hogy az osztályozón a HSV legyőzi a szintén korábbi KEK-győztes Werdert), vagy inkább egy potenciális abszolút újoncnak kínálja fel a javítóvizsga lehetőségét.

Kapcsolódó

Bielefeld–Heidenheim örökmérleg

Összesen: 13 mérkőzés, 2 Kiel-győzelem, 6 döntetlen, 5 Heidenheim-siker/ 13–18-as gólkülönbség. Ebből a 2. Bundesligában:  9–1–6–2/ 11–12
Bielefeldben: 4–1–2–1 / 4–4. Bielefeldben a 2. Bundesligában: 2–1–0–1/ 1–1
Az őszi idény mérkőzésén: Heidenheim–Bielefeld 0–0 (2019. 12. 9.)
A legeredményesebbek (az összes mérkőzésen): Julian Börner 3, ill. Max Schlatterer 4 góllal

STUTTGART–DARMSTADT

Fabian Holland (balról) és Silas Wamangituka a decemberi darmstadti meccs után a Mercedes Arenában is többször összecsaphat (Fotó: Getty Images)

Tulajdonképpen a tavaly kiesett Stuttgart azonnali visszajutása is bizonyosnak telinthető. Elvileg még hátracsúszhat az osztályozó helyre, ha kikap otthon az 5. Darmstadttól, a Heidenheim győz Bielefeldben és a két győzelem együttes gólkülönbsége meghaladja a 11 gólt – valljuk be, ez csupán elméleti   lehetőség, a valóságban aligha következik be.
Jóval nagyobb a sansz egy sima hazai győzelemre. Ez alighanem a búcsúmérkőzését játszó Mario Gómeznek esne a legjobban a játékosok közül. A 35 éves, világbajnok center az elmúlt hetekben csak a cseresorban kezdett, de az utolsó találkozóra – amelyben nemcsak a VfB-től, hanem aktív játékoskarrierjétől is búcsúzik –, ígéretet kapott  Pellegrino Materazzo mestertől, hogy a kezdő együttesben léphet pályára. A veterán center mutatói – 78 válogatott meccsen 31 gól, 328 Bundesliga-mérkőzésen 17 találat, 44 BL-találkozón 26, 36 El-összecsapáson 13, 35 DFB-kupameccsen 26 gól – nagyívű pályafutásról tanúskodnak. Még ebben a búcsúszezonjában is – amikor jóval kevesebb lehetőséget kapott – 22 alkalommal játszhatott a 2. Bundesligában, s 6-szor talált be az ellenfelek kapujába. Stílszerű lenne – s a társak alighanem mindent megtesznek érte – , ha győzelemmel és esetleg szerzett góllal fejezné be pályafutását.

Kapcsolódó

Stuttgart–Darmstadt örökmérleg

Összesen: 11 mérkőzés, 5 Stuttgart-győzelem, 4 döntetlen, 2 Darmstadt-siker/ 26–15-ös gólkülönbség. Ebből a 2. Bundesligában:  5–1–2–2/ 8–9
Stuttgartban: 5–3–1–1/ 9–4. Stuttgartban a 2. Bundesligában: 2–0–1–1/ 3–4
Az őszi idény mérkőzésén: Darmstadt–Stuttgart 1–1. G.: Kempe, ill. Sosa (2019. 12. 9.)
A legeredményesebbek (az összes mérkőzésen): Dieter Hoeneß, Herrmann Ohlicher, Georg Volkert  4-4, ill. Bernhard Metz, Sandro Wagner és Willi Wagner 2-2 góllal

BASAKSEHIR–GALATASARAY

A két honfitárs, Demba Ba és Enzo Crivelli (előbbi szenegáli állampolgár is a francia mellett) szívesen ünnepelne együtt egy gólt a rekordbajnok ellen is (Fotó: Getty Images)

A két isztambuli együttes közül a feltörekvő hazai első bajnoki címére hajt. Ebben segítséget kapott a forduló nyitó napján szombaton a közvetlen rivális Trabzonsportól, amely otthon nem tudta legyőzni a sereghajtó Ankaragücüt. Így viszont felcsillant egy halvány lehetőség a két üldöző, a Sivasspor és a rekordbajnok Galatasaray előtt, hogy esetleges győzelemmel közelebb kerülhessenek a vezető duóhoz.
A hazai együttes nincs rossz formában. Január vége, a Fener elleni 0–2 óta 9 bajnokin veretlen, 7 győzelem mellett csak kétszer remizett. Ezt a sorozatot persze kettétöri a vírusszünet, a visszatérés utáni mindkét meccsét (Alanya 2–0 otthon, Ankaragücü 2–1 idegenben) megnyerte. A Cim-Bom-Bomnak viszont rosszat tett a hosszú pihenő. Az elmúlt két találkozón öszesen egyetlen pontocskát sikerült összekaparni (Rizespor 0–2 idegenben, Gaziantep 3–3 otthon), ha ezekből meglett volna a remélt 6, most ott lenne az együttes az elöl haladók mögött. Dehát a „ha” nem játszik, a címvédő csak abban az esetben táplálhat bármiféle ismétlési reményeket, ha sikerülne visszavágnia idegenben a novemberben a Türk Telekom Stadionban elszenvedett 1–0-s vereségért. (A gólt a norvég Gulbrandsen szerezte, aki az elmúlt idényben még a Salzburgban szerepelt honfitársa, Haaland csatártársaként.) A két klub örökmérlege természetszerűen a rekordbajnoknál mutat pozitívumot, de az elmúlt három alkalomból a Basaksehir kétszer is nagyon elkalapálta a Galatát a Fatih Terim Stadionban. (4–1 és 5–1, amúgy kissé ironikus, hogy az ÍB stadionját arról az emberről nevezték el, aki játékosként 11, edzőként három szakaszban ugyancsak 11 éven át a Galata ikonja volt, s most is a vendégcsapatot irányítja majd a házigazda ellen, amelyben egyetlen percet sem töltött futballistaként vagy trénerként…)

2. BUNDESLIGA, 34. forduló. Sport1 15:30 DSC Arminia Bielefeld–1. FC Heidenheim 1846 (kommentátor: Fülöp László); Sport2 15:30 VfB Stuttgart–SV Darmstadt 98  (kommentátor: Bartha Zoltán).
SÜPERLIG, 29. forduló. Sport1 20:00  Ístanbul Basaksehir FK–Galatasaray SK (kommentátor: Faragó Richard)