Melyik csapat lesz a Szeged ellenfele? • SportTV

Melyik csapat lesz a Szeged ellenfele?

2021. 03. 04. 17:31    
Olvasási idő: 2 perc

Szerdán újabb megállapított eredményekkel „frissítette” az EHF a férfi Bajnokok Ligája csoportkörének táblázatát. A három megmaradt és effektíve lejátszandó mérkőzésnek nincs fontos magyar résztvevője, viszont kettő közülük vagy a Veszprém vagy a Szeged helyezését, netán a nyolcaddöntős ellenfelük kilétét módosíthatja.

Markióus Steinhausernak sok mezőmymunkára van szüksége, hogy győztes vagy döntetlent elérő csapatbtal vonulhasson le a páéyáról (Fotó: sg-flensburg-handewitt.de)

KIEL–ZAGREB

Az első mérkőzésünknek éppen csupán presztízstétje van. A címvédő Kiel mindenképpen harmadik marad a Barca által már megnyert, a Veszprém második helyével záruló B-csoportbanMint ahogy a sereghajtó PPD Zagreb helyezése sem módosulhat, de éppen a mögötte következő találkozón dől el, hogy lengyel vagy német ellenfele lesz a nyolcaddöntőben.

KIELCE–FLENSBURG

Igazi csoportdöntő az A-csoportban. Mindkét csapatnak 19 pontja van, de a három eredmény közül csak a győzelem jó a pillanatnyilag vezető lengyeleknek a csoportgyőzelemhez. Végső összevetésben az egymás elleni eredmény számít, és kettejük első összecsapást a Flensburg Arenában a hazaiak nyerték meg egy olyan találkozón, amikor a két csapat közt csak az utolsó másodpercekben alakult ki kettőnél nagyobb gólkülönbség – 12 perccel a vége előtt vezetett a Flensburg 29–36-ra. A vége nagyon izgalmas lett, egyetlen góllal maradt a német győzelem. Azaz újabb FH-siker, vagy döntetlen estén a német gárda előz, s „jutalmul” a PPD Zagrebbel mérkőzhet meg a negyeddöntőbe jutásért. A másodiknak marad a B-7., azaz a szlovén Celje Pivovarna Lasko.
A meccs „természetesen” kiérdemelte az EHF-től a „hét mérkőzése” (MOTW) címet.

ELVERUM–PORTO

Magyar szempontból a legizgalmasabb párosítás. Ez mondja ki a végső szót a MOL-Pick Szeged további programja szempontjából. Ha az esélyesebb portugálok ugyanis legyőzik a norvég bajnokot, ugyanúgy 12 pontjuk lesz, mint a szegedieknek, és az egymás elleni eredmények összevetése sajnos a portói kékeknek kedvez a szegedi kékekkel szemben (25–19, illetve 35–31 az aktuális hazaiaknak). Ez esetben viszont a Tisza-partiak visszaszorulnak a 6. helyre, ez esetben pedig a címvédő THW Kiellel kell megmérkőznie a legjobb 8 közé jutásért. A hazai Elverum pontszerzése esetén viszont maradna az alföldi kékek 5. helye, akkor a védőnél egy hajszállal „kellemesebb” ellenfél, az Aalborg juthatna nekik a playoffban.

KÉZILABDA FÉRFI BL, csoportzáró forduló. Sport1 16:45 THW Kiel–RK PPD Zagreb (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Pásztor István, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila); Sport1 18:30 Lomza Vive Kielce–SG Flensburg-Handewitt  (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Pásztor István); Sport1 20:30  Elverum Handball–FC Porto Sofarma (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Pásztor István, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila);