Naná, hogy Brady kezd! • SportTV

Naná, hogy Brady kezd!

2018. 01. 21. 08:18    
Olvasási idő: 2 perc

Úgy tűnik, kár volt aggódni Tom Brady sérült keze miatt, az ESPN értesülései szerint „természetesen” ő kezd majd a hazaiaknál a New England Patriots-Jacksonville Jaguars főcsoportddöntőben.

Ha esetleg lett volna bárkinek is kétsége, ne legyen: Tom Brady lesz a New England Patriots kezdő quarterbackje a Jacksonville Jaguars elleni főcsoportdöntőben. Minden idők egyik legjobbjának ugyan néhány öltéssel össze kellett varrni a kezét, mert az felszakadt a szerdai edzésen egy handoffnál (a labdát próbálta meg átadni a running back Rex Burkheadnek, nem jött össze tökéletesen), a de a sérülés nem hozott szakadást vagy törést, illetve az ujja sem fordult ki. Brady eddig egy piros kesztyűt hordott, hogy védje a kezét, vélhetően viseli majd vasárnap is, de ez az ő döntése lesz.
A sérülésről nem igazán nyilatkozott senki, ezért is érdekes, hogy a WBZ-TV-ben menő „Patriots All Access” című műsornak sikerült megszólaltatnia Robert Kraftet, a New England tulajdonosát. A kérdés annyi volt, mennyire tört össze a szíve, amikor meghallotta, hogy Brady megsérült. „Nem csupán a szívem tört össze, annál több – felelte Kraft. – Másfél napra Floridába utaztam, ültem egy étteremben, amikor FaceTime-on hívást kaptam a kedvenc quarterbackemtől. Láttam a helyzetet. Gyorsan felkeltem, hogy elsőkézből értesülhessek mindenről. Aztán láttam dobni gyakorlás közben, és sokkal jobban kezdtem érezni magam. De ez még mindig egy kihívás. Szerencsétlen, váratlan baleset volt. Reméljük a legjobbakat. De mindannyian tudjuk, ő igazi versenyző alkat. Eléggé kiegyensúlyozott csapatunk van. Az ilyen esetek néha még segítenek is, hogy még jobban összehozzák a srácokat.”
Brady játéka hivatalosan kérdéses a vasárnapi összecsapáson. Ugyanakkor pénteken már végignyomta a teljes edzést, még akkor is, ha a Patriots által kiadott hivatalos jelentésben azt írták, csak limitált munkát végezhet. A QB semmit sem mondott a sérüléséről, viszont akik látták, elárulták, mindenhova oda tudta dobni a labdát.

(Sport TV)

A Sport2-n 21 órától a New England Patriots-Jacksonville Jaguars, 00:30-tól pedig a Philadelphia Eagles-Minnesota Vikings főcsoportdöntőt közvetítjük élőben.