Északi csúcsderbi a BL-csoportkörben

Sport TV avatar Sport TV 2019. 10. 07. 23:25    
Olvasási idő: 2 perc
CHL

Egy svéd-finn hokimérkőzés minden szinten nagy presztízscsata. A jégkorong BL-ben ráadásul két tavalyi negyeddöntős együttes csap össze – ez lesz ám az igazi küzdelem!

Niclas Burström, a Skelleftea 28 éves hátvédje már öt évvel ezelőtt az elődöntős csapatnak is erőssége volt (Fotó: Getty Images)

A hazai exnegyeddöntős a Skelleftea, amely az SHL (most már nálunk is látható a Sport TV-n!)  ötödikjeként kvalifikált az öttagú svéd kontingensbe. Nem rutintalan, az eddigi öt kiírás mindegyikében ott volt a rajtvonalon a Bajnokok Ligájában. Eddigi legjobb szereplése az első idényben egy elődöntős hely volt, érdekesség, hogy ekkor éppen mostani ellenfele, a Kärpät volt a másik vesztes elődöntős együttes.
Tavaly a Skelleftea megnyerte csoportját, majd a nyolcaddöntőben kiverte a norvég Storhamart, ám utána alulmaradt a cseh HC Plzennel szemben. A Kärpät ugyanezt az utat járta be: csoportgyőztesként, ugyancsak egy-egy remivel és egygólos győzelemmel búcsúztatta a svájci Zürcher Lionst, majd maga búcsúzott a Red Bull Salzburggal szemben. A finnek egyébként az első kiírás elődöntője után a másodikban (2015–16) eggyel feljebb léptek, bejutottak a fináléba, ám azt 2–1-re elveszítették az akkor először győztes (azóta még kétszer nyert), „természetesen” svéd Frölunda ellen.
A két együttes egyelőre az első két helyen áll az E-csoportban (Kärpät 9, Skelleftea 7 pont), ám a harmadik SC Bern „lesben áll” mögöttük 5 ponttal. A sereghajtó a francia Bruleurs de Loups, amely viszont egy hatalmas meglepetést már szerzett, amikor 2–1-re megverte idegenben a Skellefteát. Vagyis ha a svájciak oda-vissza legyőzik a franciákat – netán mindkétszer a normál 60 percben – , akkor a finn-svéd kétmeccses minipárbaj esetleges vesztesének még a továbbjutása is veszélyben forog.
Vessünk egy pillantást a liga egyéni statisztikáira, s abban a két csapat játékosaira. A kanadai táblázaton mindkét együttes házi pontkirálya a holversenyes 32. helyen áll a ligában, Jakub Krejcik, Michal Kristof és Jesse Pulijärvi az oului csapatból éppúgy 2+2-vel áll a listán, mint Joakim Lindström a SAIK-ból. A plusz-mínusz rangsorban a finn együttes három tagja is a közvetlen élcsoportban szerepel: Shaun Heshka +7-tel a második, a kanadai tabellán szereplő cseh és szlovák, azaz Krejcik és Kristof +6-tal holtversenyes 4., míg a legjobb svéd, Arvid Lundberg ebben az összevetésben +5-tel tizedmagával holtversenyben a 6.
A kapusok listái közül a 60 percre számított kapottgólátlagot (GAA) tekintik a legautentikusabbnak. Ebben a svédek jobbik kapusa, Oskar Östlund 1.02-vel a 8. (2 meccs, emellett 96%-os a védési hatékonysága és nincs shutoutja), Justius Amunen a finnek jobbika 1.50-nel holtversenyes 13. (2 mérkőzés, 93.49%, 0 shutout), Patrik Rybár, a Kärpät szlovák kapuvédője 1.88-cal a 18. (2 márk., 93.65%, 0), míg a másik svéd, Gustav Lindall 2.77-tel a 31. (2 meccs, 91.30%, 0)

JÉGKORONG-BL, csoportkör, 5.  forduló. Sport2 18:00 Skelleftea AIK–Kärpät Oulu (kommentátor: Gyulai Miklós)