Visszavág a Falcons a Super Bowlért • SportTV

Visszavág a Falcons a Super Bowlért

2017. 10. 19. 16:03    
Olvasási idő: 5 perc

A Sport TV kommentátora Kun Zsolt kemény fába vágja a fejszéjét, hiszen az idei NFL-szezon minden mérkőzésére győztest tippel. Hogy Maka végül fejcsóválást és kiröhögést vagy virtuális vállveregetést érdemel, csak hosszútávon derül ki, mindenesetre minden héten leírja gondolatait az összes találkozóról.

Újabb sikertelen hetet zártam tippjeimmel, mindenesetre “fel tudom áldozni” jó mérlegemet, ha ennyire őrült, kiszámíthatatlan szezonunk lesz. Tizennégy csapatnak van 3 győzelme a hetedik hét előtt – tavaly kilencnek volt. A hatodik hét után tavaly öt csapat állt hibátlan mérleggel – az idén egy sem. A liga erősorrendje hétről hétről borul, miközben egy héttel korábban még temetett csapatok aratnak bravúrgyőzelmet idegenben. Ne lepődjünk meg, ha lesz sok 8-8-as együttesünk, és azon se, ha a 17. hét minden idők egyik legkiegyensúlyozottabbja lesz, amikor is 3-4 rájátszásbeli hely dől el, miközben fogalmunk sem lesz róla, ki az igazi bajnokesélyes. Én így szeretlek, kedves NFL. Jöjjenek a hetedik hét párosításai!

Oakland Raiders (2-4) – Kansas City Chiefs (5-1) (péntek 2:15, Sport 2): Elvesztette veretlenségét a Chiefs, ráadásul most egyik fő divízióriválisa ellen kell bizonyítania. Bár Alex Smith és Kareem Hunt is a (hihetetlenül magasan) megszokott teljesítménye alatt játszott, de a Steelers védelme is okolható az első vereségért. A Raiders a 2-0-s kezdés után zsinórban négy vereséget könyvelt el (hiába tért vissza Derek Carr), a csütörtöki rangadón pedig zsinórban harmadik hazai buktáját próbálja elkerülni. Amari Coopernek nem lesz könnyű újabb 1000 yardos szezont lerakni az asztalra: 6 meccs után mindössze 146 yardnál jár. Tipp: Chiefs

Buffalo Bills (3-2) – Tampa Bay Buccaneers (2-3): A Bills a teljesen bolond szezon talán legmegfejthetetlenebb csapata, ha nagyon nem szeretném a hullámzó jelzőt használni. A támadófal gyenge játéka ellenére is tartja a lépést a Patriotsszal, amelyre hirtelen akár veszélyt is jelenthet a csoportgyőzelemért zajló versenyben, ha konzisztens támadójátékot tud produkálni. A Buccaneers, bár a finisre meccset csinált a Cardinals ellen, Ryan Fitzpatrick beállása után csak arra lehetett büszke, hogy összejött az NFL történetének első olyan touchdownja, amelyet a Harvardról érkezett két játékos hozott össze (Cameron Brate kapta el a QB labdáját). Tipp: Bills

Chicago Bears (2-4) – Carolina Panthers (4-2)

Fotó: EUROPRESS/AFP

Fotó: EUROPRESS/AFP

Ki tippelt arra, hogy Mitch Trubisky karrierje első győzelmét épp Baltimore-ban szerzi meg? Ami ennél is meglepőbb: a Bears irányítója összesen négy alkalommal passzolt elkapók irányába az egész meccsen: futóinak, fullbackjének és tight endjeinek köszönhetően mégis összejött a győzelem a hosszabbításban. A Panthers könnyen lehet, a liga legjobb formájában lévő csapatától (Eagles) kapott ki otthon, miközben Luke Kuechly egészsége miatt egyre többet aggódhatunk. A Bears védelme ellen nagy meccset várok Jonathan Stewarttól, akinek az Eagles ellen 8 futásból -4 yard jött össze. Tipp: Panthers

Indianapolis Colts (2-4) – Jacksonville Jaguars (3-3): Andrew Luck visszatérése tovább csúszik, lassan pedig el kell gondolkoznia a Coltsnak, van-e értelme sztárja visszatérésnek, ha a szezon elúszik. Az idény egyik legőrültebb statisztikája, hogy az ellenfél irányítóinak jobb passer ratingjük lenne, ha simán a földre dobnák a labdát, mintha a Jalen Ramsey vagy AJ Bouye által őrzött elkapójuk felé passzolnak. A Jagsnek ettől függetlenül (a special team mellett) jelentős problémái vannak támadó oldalon, ahol Leonard Fournette játéka is kérdéses. Ugyanakkor ezt a mérkőzést a védelem megint megnyerheti egyedül. Tipp: Jaguars

Los Angeles Rams (4-2) – Arizona Cardinals (3-3) (vasárnap 19:00, Sport 2): Idén harmadszor látogat Londonba az NFL, ezúttal a Twickenham Stadiumban rendeznek találkozót. A Rams támadójátéka kivételesen döcögött, ám a special team meccsnyerő játékokat hozott (kickoff és blokkolt punt touchdownra visszavitele). A Cardinals játékába némi életet lehelt Adrian Peterson érkezése, aki egy meccsen többet tett, mint a Saintsben öt hét alatt. A Seahawks nem túl meggyőző játéka miatt a vártnál nyitottabb a divízió, így ez a mérkőzés kulcsfontoságú. Tipp: Rams

Cleveland Browns (0-6) – Tennessee Titans (3-3)

Fotó: EUROPRESS/AFP

Fotó: EUROPRESS/AFP

Hue Jackson egy meccs után visszatér DeShone Kizerhez, a Browns szezonja pedig a pozitív várakozások ellenére is visszatér a jól megszokott medrébe. A Titans a Colts elleni párharcban 11 meccses vereségszériáját szakította meg, ám a negyedik negyedben kiélezett küzdelmet láttak a nézők. Marcus Mariota visszatérése megnyugvást okozott a szurkolóknak, még akkor is, ha eddig a futójáték erőssége miatt nincs is szükség annyira a jó teljesítményére (4 touchdown, 4 interception). Múlt heti bevállalós Browns-tippem nagyjából 5 perc alatt elszállt, nem esek ugyanebbe a csapdába. Tipp: Titans

Green Bay Packers (4-2) – New Orleans Saints (3-2): Aaron Rodgers pótolhatatlan, még akkor is, ha Brett Hundleynak ezúttal egy teljes hete lesz felkészülni, és nem teljesen hidegen kell beállnia. A Saints a kemény rajt után megtalálta a ritmust, Cameron Jordan hirtelen a liga egyik legjobb passzsiettetője, Ken Crawley pedig a liga egyik legjobb cornerbackje lett. Komolyan jól játszik a Saints-védelem? Igen, ez pedig a ma még mindig fantasztikus Drew Brees mellett különleges dolgokat eredményezhet az NFC egyik legjobban elfelejtett csapatától. Tipp: Saints

Miami Dolphins (3-2) – New York Jets (3-3): Valamelyik csapat négy győzelemmel áll legfeljebb 7 meccs után. Emésztgessük ezt kicsit. A Bills után a Dolphins is nyert Atlantában, ráadásul 17-0-s félidei hátrányt ledolgozva. A Jets pár hete az egész meccsen dominálta a delfineket hazai pályán, Jay Ajayi pedig mindössze 16 yardig jutott. A Patriots elleni kissé szerencsétlen vereség után a New York-I védelem megismételheti ezt a produkciót, mivel Jay Cutlerben semmi bizalmam nincs, főleg, hogy DaVante Parker játéka ismét kérdéses. Tipp: Jets

Minnesota Vikings (4-2) – Baltimore Ravens (3-3)

Fotó: EUROPRESS/AFP

Fotó: EUROPRESS/AFP

Létezhet, hogy a jónak kinéző újonc futóját egész szezonra elvesztő, kezdő irányítóját pedig folyamatosan ápolgató Vikings Aaron Rodgers sérülésével a divízió favoritja lett? Nem könnyű megítélni a Ravens szezonját, hiszen a Bengals, a Browns és a Manuellel felálló Raiders elleni győzelem a hazai, Bears elleni vereség után nem annyira nem csillogó. Brandon Williams visszatérése fontos tényező, de komoly elkapók nélkül Joe Flaccónak sem könnyű elit irányítónak lenni. Tipp: Vikings

San Francisco 49ers (0-6) – Dallas Cowboys (2-3): Zsinórban az ötödik meccsét vesztette el a Niners három vagy annál kisebb pontkülönbséggel (ligarekord), ám a sorozat könnyen megszakadhat vasárnap – nem feltétlenül a jó irányba. A Cowboysnak a szabad hét miatt két hete volt felkészülni a már az újonc CJ Beatharddal kiálló 49ersre, ráadásul legutóbb igen keresű szájízzel kellett elhagynia a pályát a Packers ellen. Bár az Ezekiel Elliott-saga feltehetően az egész szezonját beárnyékolja, ezt a mérkőzést magabiztosan kell megnyernie. Nagy baj van, ha nem sikerül. Tipp: Cowboys

New York Giants (1-5) – Seattle Seahawks (3-2): A Giants elkapók hiányában folyamatos futással kergette őrületbe a Denvert, Orleans Darkwa pedig megtett mindent, hogy meglegyen csapat első győzelme. Bár a siker, illetve Rodgers-Cromartie visszatérése miatt a Giants szurkolói optimistábbak lehettek a héten, a Seahawks ellen nehéz lesz megismételniük a csodát. Cliff Avril szezonjának, sőt, talán karrierjének is vége, úgyhogy Frank Clarknak nagyon gyorsan fel kell nőnie a szerephez. A szokásosnál is agresszívabb Seahawks-védelemre számítok a bye week után. Tipp: Seahawks

Pittsburgh Steelers (4-2) – Cincinnati Bengals (2-3)

Fotó: EUROPRESS/AFP

Fotó: EUROPRESS/AFP

A Jaguars elleni vereség után minden kétkedőt elcsitított a Steelers, miután nyerni tudott Kansas Cityben. A divíziórivális Bengals ellen sem lesz könyű a feladat, hiszen a Cincinnati a korai szenvedés (0-3) után kezd magára találni (2-0). A liga két legeredményesebb elkapóján, AJ Greenen és Antonio Brownon sok múlik, a probléma, hogy csak egyikük irányítóját tudják 2 másodpercnél tovább megvédeni a támadófal játékosai. Tipp: Steelers

Los Angeles Chargers (2-4) – Denver Broncos (3-2) (vasárnap 22:25, Sport 2): A Chargers több éves hagyományt fordított meg azzal, hogy kivételesen ő rúgta az utolsó másodperces mezőnygólt, amivel begyűjtötte zsinórban második idegenbeli győzelmét. Hazai pályán még nem nyert, ám a borzasztó és váratlan zakóból érkező Broncost szerény véleményem szerint megfoghatja. Trevor Siemien várhatóan játszik, ám a szezon elején világverőnek tűnő Broncos könnyen egy negyedik csapatot is bevonhat az AFC-nyugat versenyébe, ha nem sikerül nyernie az angyalok városában. Tipp: Chargers

New England Patriots (4-2) – Atlanta Falcons (3-2) (hétfő 02:30, Sport 2): A szezon előtt talán picit jobban fel voltunk pörögve a Super Bowl visszavágójára, ám a két csapat még nincs bajnokaspiráns formában. Tom Brady az idén sem fog megöregedni, de a Pats-védelem minden találkozón meccsben tartja az ellenfelet, ami a Falcons támadójátékának extra löketet adhat. Az emocionális hátteret picit félrerakva is úgy érzem, a Pats harmadik vereségét is elszenvedi hazai pályán, a Falcons pedig a két kínos vereség után visszatalál a győzelem útjára. Így vagy úgy, azt gondolom mindenki örül, hogy másnap munkaszüneti nap van Magyarországon. Tipp: Falcons

Philadelphia Eagles (5-1) – Washington Redskins (3-2) (kedd, 02:25 Sport 2): Valószínűleg nem sokan tettek volna rá, hogy hat hét után a fogadóirodáknál az MVP-címre legnagyobb eséllyel pályázó játékos Carson Wentz lesz, ám a másodéves irányító abszolút rászolgál erre. A mindig megbízható Zach Ertz mellé remekül fellépett Nelson Agholor, Alshon Jeffery igazolásával pedig impresszív trio felé dobálgathat Wentz. A szezonnyitón vitatható módon kapott ki a Redskins (passzkísérletnek tűnő mozdulat lett touchdownra váltott fumble) az Eaglestől, a 49ers gyötrelmes legyőzése után pedig nehéz neki bizalmat szavazni. Egy biztos: a forduló papíron egyik legizgalmasabb meccse maradt az utolsó találkozóra. Tipp: Eagles

Bye week: Lions, Texans
Előző hét: 4-10
Összesen: 44-47

(Sport TV)

Egyetértetek Makával? Vagy már megint a kedvenc csapatok ellen tippelt? Kulturált módon megírhatjátok neki, mivel imád NFL-ről beszélgetni, bárkiről is legyen szó. Twitteren és Facebookon is eléritek.